A modernitás korszakában a kétpólusú európai és a tágabb értelemben vett nyugati civilizáció lakosaiban az egycentrumúvá válás törekvése tudattalan mozgatóelvvé vált. A jelenkor történései e szempont figyelembevétele nélkül értelmezhetetlenek. A visszanyesés, a másik pólustól való szabadulásvágy irányítja a jelenleg dominánsnak mondható progresszivista, haladáshívő nyugati szellemi avantgárdot, a gondolatok és az elméletek köreiből fokozatosan a tettek világába áthatolva ma már a cselekvés terét, a mainstream politikát is a Nyugaton. Brüsszelben mindenképpen.
Ennek geopolitikai csatatéren zajló nyers, világias megnyilatkozását láthatjuk abban, hogy a kétpólusú civilizáció, Európa és a tágabb értelemben vett Nyugat visszanyesési vágyában mindenáron le szeretné választani magáról keleti pólusát, Oroszországot. Ettől a rögeszmés törekvésétől Brüsszelt és a vezető nyugat-európai hatalmakat az sem tudta eltántorítani, hogy Trump színre lépésével némileg változott Washingtonnak Moszkvához való viszonyulása. Az anyagi érdek és az ideológiai elvakultság, de úgy is mondhatnánk, hogy az ostobaság mellett ez a tudattalanból felmerülő, ellenállhatatlan erővel ható szabadulásvágy a másik pólustól az egyetlen lehetséges magyarázata annak, hogy az európai hatalmak vezetői továbbra is az orosz–ukrán háború folytatásán dolgoznak minden erejükkel és képességükkel. Ebben láthatják az oroszgyűlöletként felszínre törő tudattalan ösztönzés kielégítésének, a keleti pólus végleges leszakításának a legjobb eszközét, vagy ami az anyagi érdeket is kielégítve még kedvezőbb volna számukra, ebben láthatják a kontinensnyi, ásványkincsekben dúskáló ország szétszabdalásának és nyugati gyarmattá tételének a kínálkozó lehetőségét. E miatt a törekvésük miatt kell még nagyon sok embernek meghalnia egy értelmetlen öldöklésben nem mentesítve e felelősség alól a háborút elindító orosz és a békét megkötni nem akaró ukrán vezetőséget sem.
A jövő befolyásolása szempontjából a nyers, világias szempontoknál – amelyek a ma mindenhatónak látszó politikában összpontosulnak – sokkal fontosabbak a szellemi szempontok. Az államhatalom és a politika csak a rövid távú átalakításra képes, a hosszú távú jövőbefolyásolás eszköze mindig is szellemi színtéren dőlt el, a gondolatok, a világképgyártás-eszményképzés, a nevelés-oktatás és a kultúra látásmód-alakító világában történő hatalomátvétel képezte kezdettől fogva az alapját. Ez előtt a szellemi leuralás előtt a régi rendet őrző államhatalom előbb-utóbb kénytelen meghajolni, ha mégsem hajlandó erre, akkor a szellemileg már átalakítottak forradalomnak nevezett akarata fogja egy alkalmas pillanatban megdönteni a világi hatalmát. Ezt lett a sorsa Franciaországban az ancien régime-nek 1789-ben.
A vallás- és egyházellenes egypólusúságra törekvés nagy diadala volt ez Európában, amikor a francia felvilágosodásnak nevezett szellemi leuralás a világi hatalomátvételt is elhozta az országban, irányítása alá vonva ezzel a kétpólusú társadalmat mindkét szegmensében, a világiban ugyanúgy, mint a szellemiben. Ezzel egy időben a pszichológia fogalmaival élve a tudattalan sötétségébe száműzte, a létezés hátterébe szorította vissza a másik szellemi pólust, az intuitív vallási és az érzelmi közösségépítő elemet, amelyek a tudat ezen – most bibliai hasonlattal élve – alvilági árnyéklétéből a feszültség elviselhetetlenné válása után olyan démonikus formában törtek a felszínre, mint amilyenek például a bolsevizmus-kommunizmus és a fasizmus-nácizmus világias vallásként működő rendszerei voltak a XX. században.
A jelenkort uraló progresszivizmust is ugyanezek a tudattalanból feltörő elnyomott erők irányítják, ezek teszik ezt a mozgalmat is világias vallássá, haladáshitté (a hit szót vallási jelentésében értve). Van azonban egy jelentős különbség, a modernitás korának XX. századi messiáshitű, vezérelvű politikai vallásai a kereszténység és a judaizmus eszményeit forgatták ki és világiasították el – a bolsevizmus-kommunizmus az előbbit, a fasizmus-nácizmus az utóbbit –, a mai modernitás utáni kor progresszivizmusa viszont a többség számára alig ismert, rendkívül sokarcú gnoszticizmus felébredéselvű, tudáskeresői vallását.
Gondoljunk csak a mozgalmi elven működő, szintén sokarcú woke (felébredt) kultúrára.
Nyitókép: Pixabay
