Két világot magában egyesítő, kétpólusú lény az ember. Kozmikus jelentősége van ennek a paradoxonként hangzó elhallgatott ténynek.
Az emberi ősalak, a Biblia teremtéstörténetének Ádámja testiségében a világi, materiális alapokra támaszkodik, szellemi lénye viszont az égi magasságokban szárnyal. Hozzá kell tenni, az első férfi és női párja, Éva csak a bűnbeesés után vált ilyen egyedülállóan kétpólusú lénnyé, aki elméje, racionális gondolkodása (dianoia) és intuitív, lényeglátói képessége (nousz, buddhi) szerint a szellemvilág lakosának számít, testének (szóma, szarksz) és élő lelkének (nefes, pszükhé) köszönhetően pedig az anyagvilágénak. Előtte, még az első asszony világrajövetele előtt, azaz még önmegoszlása előtt – a kabbala Ádám Kadmonjaként – istenképmás volt, azaz a túliban „lakozó” létforrás, a láthatatlan isten láthatósága az anyagvilágban és a szellemvilágban. A keresztény hit szerint ehhez az eredendő istenképmássághoz a világban megszületett ember egyedül a bűntől megszabadító megváltás révén, Krisztus (az új Ádám) által térhet vissza (Róm 5,19).
A Korán írja, hogy a szellemvilág lakosainak, az angyaloknak meg kellett hajolniuk Ádám előtt annak ellenére, hogy az is parancsba adatott, csak az isten előtt szabad leborulni. A követelésben megmutatkozó ellentmondás látszólagos, hiszen az istenképmás, azaz isten szellemvilágban való láthatósága előtt kellett hódolatukat kifejezniük: amikor tehát a legragyogóbb angyal, Iblísz (a bibliai Sátán) nem akart leborulni az első ember előtt (Korán 7, 10-13), akkor valójában az isten előtti meghódolást utasította el.
Mi tehát az ember, ez a kétpólusú lény? Az anyagvilág oldaláról nézve az állatokhoz hasonlóan egy ösztönöktől uralt, anyagtesttel rendelkező lény, aki azonban – annak köszönhetően, hogy teljes tudattal, azaz kifejlett öntudattal bír – gondolkodói képességgel, elmével is megáldott lény. Az arisztotelészi filozófiából eredeztethető latin kifejezéssel az anyagvilág oldaláról látva animal rationale, értelmes állat az ember. Öntudattal bíró gondolkodói képessége azonban mérhetetlenül többé teszi őt a közönséges állatnál, rendkívüli erőfeszítéssel még arra is képessé, hogy ösztöneivel szembeszegülve megszabadítsa magát a világi kötelékektől. A keleti vallások, mindenekelőtt a buddhizmus ennek a szélsőségektől mentes tudásútját tárja a követők elé a Buddhaként ismert Sziddhártha Gautama tanítására alapozva.
A szellemvilág oldaláról látva az ember mint élő lélek egy bűnbe esett, az anyagvilágban foglyul esett intuitív szellemi lény, de nem egy lezuhant angyal. A lázadó angyalok és az első emberpár istentagadása között lényegi a különbség. Az előbbiek egész lényüket, teremtettségüket tagadták meg fellázadásukkal, attól a vágytól hajtva, hogy istent helyettesítő istenekké lehessenek. Az első emberpár ugyanakkor a kísértővé váló lázadó angyal belé ültetett gondolatát követte az ősbűn elkövetésekor, amely azzal ámította őt, hogy olyanná lehet, mint az isten, jó és rossz tudójává (1Móz 3, 4-5), azaz isteni akarattól elszakadó emberi útja kijelölőjévé.
Ebből kiderül, hogy vallási értelemben mi a lényegi különbség a tiszta szellemlény, az angyal és a kétpólusú lény, az ember szellemi oldala között. Az, hogy az angyalok szolgálatra, az isteni akarat teljesítésére lettek megteremtve, míg a szabad akarattal megáldott ember arra, hogy saját szabad döntésével válassza az isteni akaratot. Amikor tehát a lázadó angyal megtagadta isten akaratának a teljesítését, akkor önnön teremtett lényét tagadta meg. Amikor viszont az első emberpár a kísértő szavára elkövette az ősbűnt, akkor megtagadta ugyan isten akaratának a követését, amelynek lénye szellemi oldalának az anyagvilágban való foglyul ejtése lett a fájdalmas következménye, ám önnön emberi lényét ezzel nem utasította el, mint az angyalok tették, szabad akaratából kifolyólag ugyanis ez a döntés joga is eleve a lényébe, teremtettségébe foglaltatott.
Ebből kifolyólag szabad akaratú döntésével az isteni akarathoz való visszatérés, a bűntől való elfordulás lehetősége is az ember szellemi oldalának a nyitott lehetősége maradt. E vallási kapu kitárásáról szólnak az ábrahámi vallások, mindenekelőtt a megváltás krisztusi útját felkínáló kereszténység.
Nyitókép: Pixabay
