Látszólag minden harcot önmagunkért vívunk, vagy azokért, akiket vagy amiket hozzánk tartozónak érzünk. Az önérdek a harc első számú ösztönző ereje. Ez még a zsoldosra is igaz, hiszen ő is a saját érdekéért küzd: a pénzért, ami a markát ütheti.
Talán csak egy kivétel van: az, ha kényszerrel besorozott katonaként olyan érdekért küldenek bennünket a vérünket ontani, ami nem a mi érdekünk. A közelmúlt bennünket is sorscsapásként érő példáiból megemlíthetjük itt a tömegével besorozott vajdasági magyarok helyzetét a kilencvenes évek elejének szerb–horvát háborújában, valamint az első és a második világháború mészárszékeinek az emléke is indokoltan villanhat föl előttünk, az öldökölni és meghalni vitt férfiak sorsára gondolva. Ez a sors sújtja most kárpátaljai nemzettársainkat.
A katonaság intézménye a tekintélyi hatalom elve alapján működik, ahol főbenjáró bűnnek számít a felettes parancsainak a megkérdőjelezése. A katona mégsem a parancsokat automatikusan teljesítő robot, hanem gondolkodó és erkölcsi lény, aki magyarázatokat vár arra a kérdésre, hogy mi miért történik, sőt aki időnként arra is képes, hogy föllázadjon felettesei parancsai ellen, ha azokat értelmetlennek érzi, rá nézve veszélyesnek tartja, vagy az erkölcsi alapelvekkel összeegyeztethetetlennek látja. Ez az oka, hogy bár a háborúkat legtöbbször bizonyos jól meghatározható körök idegen érdekeiért, hatalomvágyáért folytatják, azokat mindig úgy tüntetik föl, mint a nemes ügyért vívott, igazságos küzdelmet.
Ha a parancsteljesítés kifogástalanságát tekintenénk a jó katona alapmércéjének, akkor a tökéletes fegyverforgató az emberrobot volna, aki-ami nem tesz föl kérdéseket. A drónok szerepének nagymértékű megnövekedése az orosz–ukrán háborúban a robotizáció felé tett határozott lépés a modern hadviselésben. Nemcsak a rendkívüli hatékonyság miatt törekedhetnek azonban a háború mai stratégiái a fegyvernemek minél szélesebb körű robotizálására és a távolból történő hadakozás tökéletesítésére – ahol a katonának nem kell szem- és fültanújának lennie a másik ember szenvedésének és halálhörgésének –, hanem valószínűleg a nehezen irányítható, válaszokat követelő és a lázadásra mindig kész ingatag emberi természet kiküszöbölésének a céljából is. Erre egyelőre még nincs lehetőség, még mindig emberi döntéseknek kell állniuk a technológiai csúcsfegyverek mögött, a háborús cél megmagyarázására és a küzdelem jegyében elvárt cselekedetek erkölcsi hátterének a megvilágítására éppen ezért továbbra is időt és fáradságot kell fordítaniuk a háború „szóvivőinek”.
Még a kényszerrel besorozott katonával is megpróbálják elhitetni, hogy a jó ügy érdekében, a „haza védelmében” küldték harcba a messzi idegen földre. Ezt az átlátszó hazugságot szajkózták az amerikai professzionális katonaság tagjainak is, amikor Irakba, majd Afganisztánba irányították őket a „demokráciát és az Egyesült Államokat megvédeni”. Mégsem mondhatták ki nyíltan, hogy az emberi hatalomvágy őrült logikáját visszatükröző geopolitikai érdek mellett a kőolaj és az ópium volt az igazi ok, és mindenekelőtt a multinacionális cégek tulajdonosainak, a dúsgazdagoknak az érdeke miatt kellett kockára tenniük az életüket.
Megnövelheti az elszántságot s azzal együtt a katona harci értékét, ha úgy érzi, hogy a harcot önmagáért vívja, vagy azokért, akik és amik a legszorosabban hozzá tartoznak. A haza a hazaszeretetet érző ember számára pontosan ilyen minőség.
Az önérdek a harc első számú ösztönző erejeként a háború életre-halára szóló véres küzdelmeiben, a csata hevében mindig jelen van mint az életben maradásért vívott küzdelem. Ennél nincs is erősebb önérdek.
Ki vitatná, hogy a magunk érdekeiért, ha úgy hozza a sors, kemény küzdelmet kell folytatnunk, s hogy végső soron minden harcot önmagunkért vívunk? Ez nemcsak a háború véres csatáira érvényes, hanem minden küzdelemre, amire a sors rákényszeríti a világban élő embert, a pozícióharctól kezdve a vetélytárssal vívott szócsatákig. Az első mondatban mégis azzal kezdtem az ezt megfogalmazó gondolatot, hogy csak látszólag van így. Ez csak a külső valóság, azaz a látszat igazsága. A harcnak más, belső vetületei is vannak, amelyekben a küzdelmet már nemcsak önmagunkért folytatjuk, hanem ugyanakkor önmagunk ellen is.
Nyitókép: Beta/AP
