Ha valaki kijelentené, hogy én kizárólag a bal felem vagyok, a jobb felem, ez a jobb láb, ez a jobb kar, ez a jobb tüdő és az agyamnak a jobb féltekéje valaki máshoz tartozik, nem hozzám, akkor joggal mondhatnánk, hogy ennek az embernek a fejében nagy a baj, intézkedni kellene. Miért nem merjük ezt kijelenteni Nyugat-Európával kapcsolatban, amely ugyanezt teszi, amikor felsőbbrendűségi érzéssel telten Kelet-Európát, mindenekelőtt annak főhatalmát, Oroszországot teljes erőbefektetéssel igyekszik kizárni a kétpólusú, keleti-nyugati felosztású kultúrkörből?
Európa, úgy látszik, nem ismeri önmagát. Polgárai tévképzeteket táplálnak arról a civilizációról, amelyben élnek, és amelyet az ő hitüknek és cselekvésüknek kellene éltetnie.
Nyugat-Európa ma úgy viselkedik, mint a vagyonéhes ikertestvér, aki az apai örökség megszerzése érdekében mindent megtesz azért, hogy elüldözze a fivérét, még attól sem retten vissza, hogy hazug érveket gyártva tettére meggyilkolja őt. Miként Róma alapításának a mítosza szerint Romulus is megölte Remust, mert állítólag becsmérlően szólt az általa emeltetett városfalról, s ezután a testvérgyilkos egyedül lehetett az „örök város” királyává.
A kétpólusú kultúrkör esetében ez nem történhet meg, mert itt a testvérgyilkosság, a másik pólus elpusztítása öngyilkosság lenne, és nem spirituális értelemben felfogva, hanem ténylegesen. A kétcentrumú nagyegységek addig maradhatnak fenn bensőleg kettéosztott egészként, amíg mind a két fél egybetartozó módon, de különállóságát végig megőrizve működőképes marad. Kelet-Európa kizárásával vagy megsemmisítésével, netalán teljesen nyugativá formálásával – a Nyugat gazdasági gyarmatává és politikai, kulturális provinciájává züllesztésével – egész Európa elveszne. Szemléltetéssel élve, az ember úgy tud szabályosan, az elesés veszélye nélkül járni, ha előbb az egyik lábával, majd a másik lábával lép előre. Ha az uralmat átvevő bal láb a jobb lábat kinevezi bal lábnak, vagy öngyűlöletében a bal kéz netalán levágja a jobbat, akkor abból egy nagy orra bukás lesz, de legjobb esetben is csak előreszökdelés, nem járás, mert vagy hiányozna a menéshez szükséges jobb láb, vagy jobb lábból kialakított bal lábként ugyanakkor akarna előre lépni, mint amikor a valódi bal láb.
Európa lassú öngyilkossága, ahogyan arra Douglas Murray mellett az utóbbi időben sokan felhívták a figyelmet, másként is zajlik, de az már csak következmény, hogy a civilizáció ellenállás nélkül átengedi a terepet a szomszédos rivális kultúrkörnek, az iszlámnak. E harcképtelenség okát abban fedezhetjük fel, hogy Európa az évszázadok óta művelt öntagadásával, a másik pólusa ellen vívott dühödt harcával már olyannyira meggyengítette magát, hogy képtelenné vált a hatékony önvédelemre. Egyetlen szerencséje, hogy maga az iszlám kultúrkör is válságkorszakát éli.
Európa újkori történetét úgy szokás leírni, mint egy páratlan fejlődéstörténetet. Úgy is leírhatnánk, mint a keresztény kultúrkör önmagával háborúzó tagadástörténetét: először a vallását, a kereszténységet kérdőjelezte meg, majd vetette el nyíltan, ennek egyenes következményeként később embert istenítő álvallásokat kezdett el követni – Dosztojevszkij kifejezésével az Istenember helyébe az Emberistent léptette a civilizáció mintaadó középpontjába –, végezetül öntagadásával eljutottunk oda, hogy (tudatosítatlan öngyűlöletéből fakadó) gyilkos gyűlölettel keleti felét is el akarja taszítani magától a kultúrkör népesebb és gazdaságilag erősebb nyugati fele.
Ez az öntagadás három formája: ha emberről és nem civilizációról lenne szó, akkor úgy fogalmazhatnánk, hogy annak szellemi, lelki és testi szintje. Amikor Európa a vallása, a kereszténység ellen fordult, akkor szellemi kétpólusúságának a világi oldala a vallási oldalát próbálta leszakítani magáról; amikor az Emberistent állította a középpontba, akkor lelki kétpólusúsága az Istenembert, a Krisztust tagadta meg az Antikrisztusért; most pedig, amikor Kelet-Európát próbálja magából kizárni végleg, akkor testi szinten is ketté akarja szakítani önmagát, hogy ezzel tegyen pontot évszázadok óta zajló lassú és fájdalmas önkivégzése végére.
Nyitókép: Pixabay
