Európa egyedülálló jelenség, kétpólusú civilizáció, amelyből jelenleg nincs több a világon. A civilizációs önpusztító erők munkája következtében lehet, hogy már nem sokáig lesz így, hiszen az Európa nyugati felét irányító politikai hatalom ma minden erejével arra törekszik, hogy leválassza magáról a civilizáció keleti felét, Oroszországot.
A sajátos képződmény, a kétpólusú civilizáció benső feszültséggel (Európa esetében keleti-nyugati megosztottsággal) terhelt, mégis egységes egész. Az egy központú civilizáció esetében más a helyzet. Vegyük példának a kínait! Van egy belső magja, amely a civilizáció szellemi és politikai egységének a szervezőelve, ebből nőhetett ki az egységes kínai kultúra és a birodalom, amely ha a külső támadások hatására időnként darabokra is hullott, ebből a belső magból kiindulva mindig képes volt a megújulásra. Ezt a belső, önmagát újból és újból birodalommá szervező belső magot találóan Középső Birodalomnak nevezték a kínaiak. A kultúrkör távol eső, külső részei (Japán, Korea, Vietnám, Tibet, Mongólia) megtermékenyítődtek szellemileg a belső magtól, és többnyire politikailag is függtek tőle, mégis mind kulturálisan, mind politikailag magas szintű önállóságot élveztek, időnként magát a belső mag birodalmát is képesek voltak meghódítani vagy kulturálisan befolyásolni.
A két központú civilizációkban a perifériáknak csak minimális esélyük van erre. Amint azt a szóhoz kapcsolódó jelentéstartomány is üzeni, a provinciák szellemileg mintakövetőek, azaz kulturálisan visszamaradottabbak, hatalmi szempontból pedig sokkal gyengébbek a két központnál, amely Európa esetében már hosszú ideje a London–Párizs–Berlin háromszög és Moszkva.
Kívülről nézve a kétpólusú civilizáció egységes egésznek tűnik. A megosztottsága belső megosztottság, amely abból származik, hogy két belső magja van. A szomszédos iszlám kultúrkör tagja szemében Európa vagy a tágabb értelemben vett Nyugat fogalmába Oroszország, az ortodox civilizáció is beletartozik, hiszen ha kisebb különbségekkel is, de ugyanaz a keresztény hit, ugyanaz a szabados életvitel, ugyanaz a demokratikus berendezkedés, Dosztojevszkijjel és Balzackal, Csajkovszkijjal és Mozarttal pedig ugyanaz a kulturális nyelv jellemzi az oroszokat, mint az angolszászokat, a németeket, a franciákat. Belülről nézve viszont ég és föld a különbség nyugat és kelet között, az oroszok és az amerikaiak, nyugat-európaiak között, olyannyira, hogy a legtöbben két különálló civilizációnak, nem pedig az egységes nyugati kultúrkör két összetartozó felének tekintik az ortodox (keleti) és az atlanti (nyugati) kultúrát.
A mai elmérgesedett politikai viszonyok közepette határozott törekvések tapasztalhatók arra nézve, hogy végleg kitaszítsák Oroszországot a ma már posztkereszténynek mondható, (tágabb értelemben vett) nyugati kultúrkörből, miután kudarcot látszik vallani az az 1989-es rendszerváltás óta zajló törekvésük, hogy élen Oroszországgal a nyugati fél gyarmatává züllesszék a civilizáció keleti felét. A keleti oldal kizárásával egyúttal a nyugati kultúrkört is megszüntetnék, mivelhogy az európai és a tágabb értelemben vett nyugati civilizáció kétpólusú civilizáció, ebből kifolyólag pedig csak addig létezhet, amíg megőrzi e kettősségét. A két központú civilizáció addig képes szellemileg és anyagilag termékeny maradni, amíg két pólusa önállóan, szabadon működhet, aminek eredményeképp az egyik és a másik kölcsönösen megtermékenyítheti egymást.
Ez volt a helyzet a szintén kétpólusú mediterrán civilizációval is, amely addig működött erővel telten és szellemileg termékenyen, amíg a két alkotórésze szabadon virágozhatott. Az európai civilizáció ezen őse akkor került mély, hosszan tartó válságba, amikor Róma, a civilizáció nyugati központja meghódította a keleti alkotórészt. Ezzel kísérlet történt a kétpólusú mediterrán civilizáció egypólusúvá (rómaivá) formálására, ami végeredményben – igaz, csak évszázadok múltán – az ókori Római Birodalom megszűnéséhez és a mediterrán civilizáció végéhez vezetett. Elapadt ugyanis a szellemi és az anyagi teremtőerő, válságba került a vallási és a gazdasági élet, ezek nyomán pedig fokozatosan meggyengült a korábban verhetetlen római hadsereg is.
Nyitókép: Pixabay
