2024. június 22., szombat

A józan ész kritikája

Az utóbbi időben több olyan meglátással is találkozhattunk, melyek szerint ha a Nyugat felhagyna Ukrajna támogatásával, gyorsan véget érhetne az orosz–ukrán háború. Ezekben a véleményekben az a közös, hogy – hol hallgatólagosan, hol egyértelműsítve – mindig a Nyugatot okolják a kialakult helyzetért. Anélkül, hogy bárki esetleges felelősségét is elvitatnám az ügyben, nem árt emlékeztetni arra, hogy a háború orosz agresszióval kezdődött, és akár úgy is befejeződhetne, hogy az orosz egységek elhagyják Ukrajna területét. Nem állítom azt, hogy jelen pillanatban ez reális opció lenne, de az őszinte békepártiaknak az utóbbi lehetőséget sem lenne szabad figyelmen kívül hagyniuk, ellenkező esetben felmerülhet a gyanú részrehajlásukat illetően.

Orosz és oroszszimpatizáns oldalról azonban nemcsak egyes regnáló nyugati politikusok kerülnek a fenti bírálatok célkeresztjébe, hanem neves gondolkodók is. Kalinyingrád kormányzója nemrég egy politológiai konferencián megállapította, hogy a város leghíresebb szülöttje, Immanuel Kant tehető felelőssé a háborúért. Előadásában Anton Alihanov kifejtette, hogy a német filozófus „gyakorlatilag majdnem közvetlenül érintett a globális káoszban, amellyel szembenézünk”, ráadásul „közvetlenül kapcsolódik az ukrajnai katonai konfliktushoz is”, merthogy ő „ágyazott meg annak az erkölcsi relativizmusnak, amivel a Nyugat minden tettét igazolja, miközben Oroszország az örök etikai értékekhez igazodik”.

A sajátos észrevételt a különleges geopolitikai helyzet is generálhatja, ezért mielőtt még kitérnék arra, hogy mi lehet a „bűne” a háromszáz éve, 1724. április 22-én született Kantnak, nem árt néhány szót ejteni szülővárosáról. A porosz Königsberg az adott korban nyüzsgő, ipari és kereskedelmi téren egyaránt fejlett városnak számított, Kant a következőképpen jellemezte: „az emberek és a világ megismerése felé nyitott, amelyben minden tudást megkaphatsz anélkül, hogy utaznod kéne bárhová”. A filozófus tartotta is magát ehhez, ritkán hagyta el szülővárosát, az országhatárt pedig sosem lépte át. A Német Lovagrend által 1255-ben alapított balti-tengeri kikötővárosba 1945-ben vonult be a Vörös Hadsereg. Kelet-Poroszországnak a potsdami konferencia alapján történt szovjet annexiója következtében a térség a Szovjetunió része lett, és Königsberg Kalinyingrádra cserélte a nevét. Az adott terület ma Oroszország kizárólag az EU által határolt exklávéja, amely az anyaországból közvetlenül csak tengeri és légi úton közelíthető meg.

Lehetetlen a német idealizmus megteremtőjének és a kategorikus imperatívusz megalkotójának, A tiszta ész kritikája, A gyakorlati ész kritikája, Az ítélőerő kritikája és Az örök béke szerzőjének a munkásságát tömören összefoglalni, ezért a témából kifolyólag szorítkozzunk az etikájára. Kant morálfilozófiája A gyakorlati ész kritikája című művében olvasható, és központi kérdése az emberi cselekedetek helyes, illetve helytelen mivoltának a meghatározása, az etika egyszersmind a „Mit kell cselekednem?” kérdésre hivatott választ adni. Számára a morális törvény nem külső feltételekhez szabott („akkor, ha” típusú) állásfoglalás, hanem a bennünk lévő emberségesség feltétlen utasítása. Mint megállapítja, az erkölcsös ember mindig a kötelességtudat alapján cselekszik, és egy cselekedet akkor tekinthető erkölcsösnek, ha az ész parancsából fakad.

Az etikai magatartás tehát nem vallásos írásokból, emberi tekintélyektől vagy közösségi szokásokból, hanem az észtől ered, s mint ilyen megköveteli a szabad akarati aktus meglétét, „a szabadság ugyanis a morális törvény feltétele”, vagyis „ha nem volna szabadság, úgy a morális törvényt egyáltalán nem tudnánk fellelni magunkban”. Ha jól értelmezem szavait, a kései kritikus éppen ezt a belső szabadságot és a belőle származó felelősségtudatot kifogásolja. Bárhogy is legyen, a háromszáz éve született filozófus és a józan ész tiszteletére lezárásként álljon itt A gyakorlati ész kritikája Zárszavának híres nyitómondata: „Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem.”