2024. április 24., szerda

Biztos recept

Mi a siker legfontosabb feltétele? Mi a legjelentősebb tulajdonság, amivel egy sportolónak rendelkeznie kell? – ezekkel a gyerekes kérdésekkel faggatja edzőtársam a jugoszláv színekben olimpiai és világbajnoki címeket szerző legendás ökölvívót, Slobodan Kačart a Vojvodina Bokszklub irodájában. A bajnok a kérdés hallatán először elmosolyodik. Másodpercekig úgy tűnik, gondolkodóba ejtette a fiatal. „Mindenkinek mást jelent a siker. Ahhoz, hogy eredményes bokszoló legyél, nem árt a tehetség, de rengeteg munkára lesz szükséged. Elszántságra. A legfontosabb tulajdonság mégis az alázat. Az alázat sokszor a szorgalom, a kifinomult munka feltétele. Nemcsak eljuttat a célodhoz, de segít is ott maradni” – válaszolja halkan, csendesen, kimérten. Edzőtársam – aki egy kifejezetten nagydumás és tehetséges albán származású ökölvívó – megdermed a csalódottság időtlennek tűnő dimenziójában. Más választ várt. Biztos receptet. Vagy talán megerősítést, biztatást? A legenda távozik a klubból, a diskurzust tréning követi. Edzőtársam szokatlanul, feltűnően csendben végzi kötelezettségeit. Lefoglalják elméjét a bajnok szavai. „Te mit gondolsz arról, amit a kérdésemre válaszolt Kačar? Szerintem badarságot beszélt. Attól, hogy megalázkodunk, ha visszaveszünk az önbizalmunkból, félénkebbek leszünk, nem fogunk előrehaladni ebben a sportban. Nézd csak meg Muhammad Alit vagy Mike Tysont. Melyikük volt félénk?” – lép oda hozzám hosszas mérlegelések után, két gyakorlat közötti pihenőidőben. Mint kiderül, teljesen félreértette a bajnok mondandóját. Az alázatot ugyanis nem szabad összetéveszteni az alacsony önbecsüléssel, a félénkséggel vagy a kisebbrendűségi érzéssel. Míg az alázatosság erénye megköveteli, hogy elismerjük saját nehézségeinket, hiányosságainkat és korlátainkat, ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy mindegyiket egyből prezentálnunk is kell. Az alázat azt jelenti, hogy őszinték vagyunk magunkhoz és a világhoz. Nem önmagunk lebecsüléséről szól, hanem a valóság elismeréséről és elfogadásáról. Ha az ember alázattal végzi a saját munkáját, akkor tisztában van vele, hogy nem hibátlan, amit alkotott. Az igazi alázat a bizalom, a bátorság és a szabadság forrása. Az alázatos emberek nem csüggednek el, ha nem kapják meg a megérdemelt elismerést, mert boldogságuk nem függ mások véleményétől, mégis meghallgatják a tapasztaltabbak tanácsát. Az alázat feltétele tehát az egészséges önbizalom. De miért oly fontos ezen tulajdonság a sportban? Talán akkor tudjuk a lehető legnagyobb fejlődést elérni és fenntartani, ha teljesen alárendeljük egónkat az adott tevékenységnek. Nem emeljük ki önmagunkat a tömegből, ezáltal felismerjük, hogy a legapróbb, legprecízebb munkát is el kell végeznünk. Az alázat pozitív értelemben vett feszültséget tart fenn a sportoló és az általa elérni vágyott cél között, s mindez folyamatos, kimért munkára sarkallja. Az alázat lehetővé teszi a dolgok tisztánlátását, a környezet helyes értékelését. Az alázat világos önkritika, nem önostorozás. Az alázat nem más, mint világítótorony az egó nehezen kezelhető, viharos tengerén. Alázat nélkül elvakítjuk, megbénítjuk saját magunkat az öndicséret ópiumával. Az alázatos ember nem beszél önmagáról, tettei kommunikálnak helyette. Az alázat ráadásul belső nyugalomra vezet: a nagyszerű angol író, G. K. Chesterton a humort az alázat természetes megalapozásának tekintette, mert aki tud magán nevetni, az mentes a káros büszkeségtől. Tőle származik a következő aforizma, amely egy különös oldalát mutatja meg az alázat paradoxonának: „Alázat nélkül nem lehet élvezni semmit sem – még a büszkeséget sem.”

Nyitókép: Pixabay