2024. május 25., szombat

Online zöldebb a szomszéd fűje

„Leülhetünk?” – kérdezi tőlem egy tizenéves fiatal a vonatfülke bejáratánál állva, miközben épp egy könyvet olvasok. Bár reméltem, hogy egyedül, csendben utazhatok Budapest felé, természetesen nem utasítom vissza az ifjakat. Hárman ülnek le velem szemben. Az indulást követő néhány percben még feltűnően hangosan kommunikálnak egymással, aztán eluralkodik a csend a kabinban. Időnként teljesen megfeledkezek róluk, s csak a kötetből kitekintve realizálom: nem vagyok egyedül. Telefonoznak. Így megy ez Szegedtől Kecskemétig, ahol egyikük elköszön a másik kettőtől. „Te, hagyjuk ma a sulit. Menjünk el moziba, vagy csak üljünk össze valakinél” – ajánlja fel a társuk leszállása miatt feltűnően felbátorodott legény a barátjának. Az ötletgazda cimborája azonban nem tartja jó ötletnek a lógást. Megpróbálja lebeszélni róla a társát, amire heves reakció érkezik. „Hová törtetsz? Szerinted ebben az országban van értelme bármiért küzdeni?” – teszi fel a kérdést. „Végül is… Igazad van” – érkezik a válasz rövid töprengés után.

Az általam tapasztalt közel kétórás jelenet négy jelenségre is rávilágít: a fiatalok telefonhasználati szokásaira, a fiatalok krónikus boldogtalanságára, az önmagukkal elhitetett kilátástalanságra, valamint ezek összefüggéseire. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság készített nemrégiben egy kutatást Magyarországon, amiből kiderül: a 8–15 éves korosztály átlagosan napi 4 órát használja a mobiltelefonját. A fiataloknak átlagosan 76 applikáció van a mobilján, ezek közül pedig messze a közösségi médiás alkalmazások veszik el a legtöbb időt. Valószínűleg senkit nem lep meg a tény, hogy az utóbbi tíz évben drámaian megnövekedett a közösségi média használata, és jelenleg is folyamatosan növekszik mind a felhasználók száma, mind pedig az egyéni időráfordítás.

Mindeközben pedig nap mint nap ismerős és idegen emberek képeinek sokasága jön velünk szembe – akik általában szebbnek, tökéletesebbnek, de legalábbis boldogabbnak tűnnek nálunk. Az alkalmazás használatakor ugyanis mindnyájan arra törekszünk, hogy a legboldogabb pillanatainkat osszuk meg ismerőseinkkel (sötét szobában szomorkodva ritkán posztolunk). A közösségimédia-felületeken nyaralás, telelés, autó- és házvásárlás, sikeresebbnél sikeresebbnek tűnő emberek jönnek velünk szembe, miközben mi épp a munkahelyen vagy az iskolában gubbasztunk. A hírfolyamainkban található posztokra és képekre támaszkodunk, hogy megtudjuk, jobban vagy rosszabbul jártunk az életben, mint ők. Fontos megjegyezni emellett, hogy filmcsillagok, slágerénekesek és Nobel-díjas tudósok régen is voltak, de ők nem tartoztak bele az átlagember összehasonlítási célcsoportjába. Értük rajongani lehetett. Ma az ismeretség nem kötődik különleges tehetséghez. Bárkiből lehet celeb, ha jól házasodik, jókor és jó helyen gátlástalan, avagy ügyes marketinges. Ettől a kicsinek tűnő változástól a sztárok is bekerültek az összehasonlítási célkeresztbe. 

Mindez látva pedig miért is küzdene, tanulna, fejlesztené önmagát egy átlagos vagyoni helyzetű családból származó fiatal? Olyan távolinak érezheti magát ettől a világtól, hogy inkább el sem indul az úton. Már régóta tudjuk, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, de az internet révén az egész világ a szomszédunkká vált. A közösségi médiában pedig elsősorban azok mutatják meg kertjüket, akiknek zöld a fűjük, akiké kiszáradt, nem teszik közkinccsé kudarcukat. Na meg az is lehet, hogy virtuális szomszédunk csak egy kertrészletet tett közszemlére, miközben a háza mögötti gaztengerről mélyen hallgat. Talán érdemes lenne mindezt tudatosítani a fiatalokban…

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)