Terasz

Gyakran ragadtunk néhány órára a televízió képernyője elé testvéreimmel akkoriban. Százszor is képesek voltunk ugyanazt a rajzfilmet megnézni olyan színtű izgulással és beleéléssel, mintha valójában először látnánk.

Idős hölgy ül a nappali kanapéján, éppen keresztrejtvényt fejt, az asztalon egy tál frissen sült pogácsa. Hirtelen megcsörren a telefon, egy pillanatra megrezzen, nem tudja, ki lehet az ilyen későn, mégis felveszi: „Szia nagyi!

Kérdezték tőlem, miért foglalkozom ennyit azzal a néhány madárral, amit a környezetemben látok, látni vélek. Erre számos okom van, néhányat megemlítettem, néhányat nem.

Egy hete szimpátiatüntetést szerveztek Budapesten a finn nagykövetség előtt. Nem volt vele tele a sajtó, bár néhány ezer résztvevő már nem elvetendő tömeg.

Belefütyül a vonat a csendes februári sötétségbe, miközben nyugtató zakatolása lassul, majd az állomásról továbbindulva ismét szaporázza „lépteit”. Másfél kilométernyi távolságra tőlem naponta fél tucatszor végigjárja Zentától Szabadkáig a távolságot; no, nem Magyarkanizsa és Horgos irányába, hanem Fölsőhegyen át Völgyes felé.

Megérkezett a harkály. Ez február 10-én, a reggeli órákban történt.