Terasz

Mindenki tanuljon meg egy Petőfi-verset! Erre a rádióban elhangzott mondatra csak a homlokomat ráncoltam.

– Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna, mutatóba egy legalább, vándorútjából az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan – írta Tamási Áron a Bölcső és Bagoly című regényes életrajzában.

Az egész világot uraló nemzetállamok, fejlett, keresztény alapokra fektetett civilizáció, számtalan találmány, kulturális sokszínűség, nagyszerűség – ez jellemezte hajdanán Európát, amelynek védéséért mi, magyarok évszázadokon keresztül a vérünket áldoztuk. Ma mégis a Georg R.

Ugye, mindannyiunknak ismerős az élethelyzet, amikor valaki visszafordul az ajtóban, és azt mondja, „Csak még valami…”!? Szerencsés esetben persze nem annyira a hétköznapjainkból származó emlékeink közül dereng fel néhány ilyenkor, hanem sokkal inkább az annak idején nagy népszerűségnek örvendő hadnagy a Columbo című sorozatból, amelynek főhőse, a kissé szórakozott, agyonhasznált ballonkabátjában az igénytelen kispolgár megtestesítőjének nevezhető nyomozó az esetek többségében éppen ezzel a félmondattal kerül közelebb az általa vizsgált ügy...

Néhány évvel ezelőtt, 2015 áprilisában úgy hozta a sors, hogy olyan irodába kerültem, ahol nem igazán volt fűtés. Nem emlékszem, hogy az egyébként addig leginkább raktárnak használt helyiségben volt-e radiátor.

Megszületett a gyerek. Örült is neki végtelenül apa-anya, nagyszülők, a rokonság és a barátok.