Jövő szerdán megkezdi 2011-es turnéját a Tanyaszínház
Egyre közeledik, néhány nap múlva megtartatik a Tanyaszínház ez évi, 34. bemutatója, az erdélyi Csiki Zsolt által rendezett Vízkereszt vagy bánom is én t láthatja majd a közönség. A bemutatóra 23-án Kavillón kerül sor, de a turné már néhány nappal korábban Szenttamáson kezdetét veszi, és csaknem egy hónappal később, augusztus 15-én, Törökfaluban ér majd véget. A napokban kinn jártunk a kavillói bázison, a Tanyaházban, ahol az alkotók nagy részével elbeszélgettünk, ebből adunk most közre egy kis ízelítőt.
Szövegünk vázát a csíkszeredai származású, a dramaturgiát Kolozsváron, a rendezői szakot Marosvásárhelyen befejezett Csiki Zsolt rendezővel készült interjúnk alkotja, aki beszélt nekünk arról, hogy egyáltalán hogyan került ide, megismertetett bennünket a munkamódszereivel, de feltárta azt is, hogy milyen különbségek vannak egy tanyaszínházi és egy kőszínházi előadás között.
Csiki Zsolt (Diósi Árpád felvétele)
–Mesélted, hogy voltál itt két éve. Akkor hogyan kerültél ide, és hogyan került sor erre az újabb közös munkára?
– Tudtam a Tanyaszínházról, és két éve írtam Magyar Attilának, hogy lehetne-e jönni, bármiféle feladatkörben. A válasz igen volt, és így jöttem ki. Valójában senkit nem ismertem személyesen, ismertem azonban a Tanyaszínház munkásságát, az interneten láttam ezt-azt, a kisvárdai színházi fesztiválon is láttam néhány előadást. Nagyon érdekelt, hogy milyen lehet a hangulat idekinn, hogyan néznek ki egy vándorszínház mindennapjai. Akkor még föl se tudtam fogni, hogy mibe csöppenek bele. De rögtön beleszerettem ebbe a fajta munkába, ami itt folyik: hogy feszített tempóban fölrakunk egy másfél órás előadást, ami – jó értelemben véve – minden egyes réteget ki kell, hogy tudjon szolgálni. Mert a közönségben mindenféle réteg képviselve van, azok is, akik egyáltalán nem járnak színházba, és azok is, akik rendszeresen. Színházi és színészi szempontból is nagyon érdekes számomra az, hogy hogyan történnek meg az átalakulások, miközben van egy nagyon kemény tempójú munkafolyamat, és utána a turné sem kutya. És most a mi fából és vasból készült díszletünk is óriási, ugyanúgy, ahogy két évvel ezelőtt volt.
–Szerinted mi a legsarkalatosabb pont, amiben ez a fajta színházcsinálás különbözik pl. a kőszínházitól?
– Valójában mindenben. Sokkal nagyobb kihívás itt megcsinálni egy előadást, mint egy kőszínházban, mert a kőszínházban, ha csak a célközönséget veszem, megvan, hogy ha operettet csinálok, akkor az operettes közönség a célközönségem, ha ifjúsági darabot viszek színre, akkor a fiatalok a célközönség, ha komolyabb darabot csinálok, annak is megvan a közönsége. Itt ellenben minden kell, hogy legyen. Ráadásul nincs színházi környezet, állandóan változik minden, napsütésben és éjszaka is próbálunk, körülöttünk zúg minden, van, amikor egyáltalán nem figyelnek a nézők, van, amikor mennek az előadással, tehát a Tanyaszínház minden egyes pontjában különbözik egy kőszínházi formától. Ez tud lenni a buktatója is, hogy ha az ember kőszínházi formában akar gondolkodni, mert egyszerűen rájön hamar, hogy nem működik. Már próbán nem működik. A színészi kifejezésformák is mások, nagyobb mozdulatokkal, sokkal expresszívebben kell játszani, a lélektanon nem múlik annyi, de közben azt is ki kell játszani.
–Akkor te végül is szerencsés helyzetben vagy, mert voltál már a Tanyaszínházban korábban is. Ha most jöttél volna először, akkor teljesen át kellett volna értékelned az egész elképzelésed?
– Ha most jöttem volna először, akkor már megőrültem volna. Teljesen meglepődtem volna azon, ami itt fogadott. Át kellett volna értékelnem mindent. Megtörtént egyébként mindez a koreográfus kollégával, figyelmeztettem, hogy vigyázz, mert nem kőszínházban fogunk dolgozni. Kijöttünk és az első 4-5 napja ezzel telt, hogy megértse, hogy valami nem azért nem fog működni, mert nem jó, hanem mert más forma. Rajta mértem azt le, hogy milyen jó, hogy én nem úgy csöppentem bele ebbe az egészbe, ahogy ő. Meséltem én neki a Tanyaszínházról sokat, de az nem ugyanaz, mint amikor személyesen megtapasztalja az ember.
–Hogyan dolgozol, mennyi szabadságot lehet engedni ezeknek az embereknek, milyen a te filozófiád?
– Az én munkamódszerem az, hogy legyünk pontosak, legyünk kreatívak és dolgozzunk együtt. Először vázolom egy-egy jelenetnek az alapszituációját, hogy ki-kicsoda, kit képvisel benne, és utána beengedem őket a jelenetbe, hogy lássam, mi jön belőlük, és azt próbálom úgy igazítani, hogy mindenkinek jó legyen. Nem szeretem azt a fajta diktátori funkciót betölteni, hogy akkor márpedig ez lesz, amit mondok. Én így szeretek dolgozni, hogy először átbeszéljük a dolgokat, felvázoljuk a szituációkat, aztán improvizációk alapján gyúrjuk fel a jeleneteket.
–Tudnál-e valami műfaj-meghatározást adni? Milyen előadással fog találkozni a közönség?
– Félve talán kimondhatom, hogy tragikomédia lesz ez a Vízkereszt. Ebben a darabban történik 1-2 nagyon csúnya átverés, amit én ki akarok arra használni, hogy akik ráfáznak, azok fázzanak rá nagyon. Lesz benne zene, tánc, vicc, komolyság és rengeteg ember. Ez számomra az egyik legnagyobb kihívás, ennyi emberrel még soha nem dolgoztam, és egy adott ponton az ember feje már tele van azzal, hogy 20 embernek külön-külön kell megmondani, hogy mi legyen. Mert kérdések vannak, ami jó, és ezekre válaszolni kell. Például a kar sem olyan, hogy mindenki ugyanazt csinálja, hanem egyéni tett, feladat van adva. Tehát a tömegben is szubjektumok, saját történetek vannak.
Én úgy tervezem, hogy egy 1000 százalékon robbanó előadást indítunk, és egy 3000 százalékon fejezzük be.
(Ótos András felvétele)
–A természet mennyire van a segítségetekre?
– Nem igazán. Ha esik az eső, akkor az a baj, ha kánikula van, akkor az a gond. Valójában éjszaka tudunk eredményesen próbálni, addig viszont az történik, hogy minden délelőtt van egy nagyon erős erőgyakorlat 10-től 12-ig. Van itt két és fél kilométerre egy tavacska, mindennap leszalad az egész társaság oda és vissza, utána meg következnek a kemény kondigyakorlatok, mert az előadásban rengeteg ugrálás, mászkálás, tartás, repülés és minden egyéb van, és ezt bírni kell, ezért arra próbálom edzeni a társaságot, hogy egy-egy nagy jelenet után se lihegjen senki. A délelőtti edzés után átvesszük az előző esti jeleneteket, amelyekkel haladunk sorban egészen ebédig, utána jön egy kétórás pihenő. De közben van itt munka, amit el kell végezni. Amióta ilyen dögmeleg van, azóta csúsztattam, úgyhogy fél 7-től, 7-től dolgozunk éjjel 2-ig, 3-ig.
Az egyik főbb szerepben, Orsino bőrébe bújva a Tanyaszínházba 2003 után visszatérő Kovács Nemes Andort láthatjuk majd a Vízkeresztben:
– 2003 óta nem vettem részt a Tanyaszínház munkájában. Öröm nézni, hogy azóta a Tanyaszínház működése milyen gördülékennyé vált. A fiatalok annyira magukénak érzik a Tanyaszínházat, mintha egész életükben itt élnének. Öröm nézni, ahogy dolgoznak.
A további szerepekben a következőket láthatjuk majd: az erdélyi Gergely Katalin lesz Viola, a szintén erdélyi, de Budapesten dolgozó Koncz Andrea lesz Olivia, a Csíki Játékszín színésze, Pap Tibor Feste szerepét játssza, Papp Arnold Sebastianná alakul majd át, Nagyabonyi Emesét Mária szerepében láthatjuk, Kucsov Boris lesz Böföghy Tóbi, Virág Görgy Fonnyadi Ábris, Gombos Dániel Malvolióként lép majd színre, Fábián bőrébe Dévai Zoltán bújik, Antoniójéba Nešić Máté, a kilencfős kart pedig Czumbil Orsolya, Hajdú Tamás, Hegedűs Anikó, László Judit, Lőrinc Tímea, Pámer Csilla, Rutonity Róbert és Verebes Judit alkotja majd. Egyes dolgokban csaknem mindannyian egyetértenek, az újoncok és a régiek is szeretnek a tanyán lenni, ugyanis ott megvan az a nyugalom, amire az egyénnek és az egész produkciónak szüksége van, minőségi munkát lehet végezni, és nem mellékesen a második otthonukban, második családjuk körében vannak két hónapig. Annak ellenére, hogy a Tanyaszínház nevezhető afféle színházi kiképzőtábornak is, azt senki nem tagadta, hogy minden színészpalánta számára sok tanulsággal, tanulással jár a kint töltött idő.
A tanyában a csapatmunkát lehet megtanulni, ott ébred rá az ember, hogy az milyen fontos.
A Tanyaszínház 34. vajdasági turnéjának útvonala
Július 20. – Szenttamás, július 21. – Bácsfeketehegy, július 22. – Kishegyes, július 23. – Kavilló, július 24. – (szabadnap), július 25. – Tornyos, július 26. – Bajsa, július 27. – Bácskossuthfalva, július 28. – Völgyes, július 29. – Nagyradanovác, július 30. – Kispiac, július 31. – Horgos, augusztus 1. – Magyarkanizsa, augusztus 2. – Törökkanizsa, augusztus 3. – Feketetó, augusztus 4. – Padé, augusztus 5. – Magyarcsernye, augusztus 6. – Szentmihály, augusztus 7. – Temerin, augusztus 8. – Bácsföldvár, augusztus 9. – Óbecse, augusztus 10. – Pecesor, augusztus 11. – Péterréve, augusztus 12. – Mohol, augusztus 13. – Ada, augusztus 14. – Zenta, augusztus 15. – Törökfalu.
