Franciaország az idén Debussy születésének 150. évfordulóját ünnepli, sőt egész Európa koncertsorozatokkal emlékezik a nagy művészre.
Claude Debussy csendesen vonult be a zenetörténelembe. Újító volt, „felszabadította” a zenét. Hangulatfestő elemekként használta a zenei akkordokat. Jelentősebb műveit harmincévesen komponálta.
Az első fontosabb műve az Egy faun délutánja volt. Ez a zenekari mű már az ősbemutatón elnyerte a közönség tetszését és szeretetét, és ez a mai napig így van. Az alkotást Mallarmé költő műve ihlette. Debussy így mutatta be a kompozíciót: „Hangulatképek egymásutánja, amelyek egy faun vágyait felébresztik a délutáni hőségben. Kimerülve a nimfák üldözésében, átadja magát a zsongó álomnak, ábrándoknak.” Ebből a műből erotikus balettfeldolgozások is születtek.
Debussy 1862. augusztus 22-én született a Párizs melletti Saint-Germain-En-Laye városkában. Nagynénjének köszönhetően zongorázni tanulhatott. Már tízévesen beiratkozott a párizsi konzervatóriumba. Tehetséges volt, de mindig „egyéni” utakon járt.
1884-ben elnyerte a rangos Római Díjat, Olaszországban töltött két évet, majd Párizsban telepedett le. Magánéletét bonyolult nőügyek jellemezték. Tíz évig Gabrielle Dupont modellel élt együtt, ki anyagilag támogatta. Közben beleszeretett és feleségül vette Rosalie Texiert. Gabrielle öngyilkosságot kísérelt meg, de túlélte. Öt év házasság után Debussy megismerkedett Emma Bradac gazdag férjes asszonnyal, akinek a fiát tanította. Emma művelt hölgy volt, rajongott a zenéért, ő maga is szépen énekelt. Ennek a nőnek a kedvéért Debussy otthagyta Rosalie-t, és fájdalmában felesége szintén öngyilkosságot kísérelt meg. 1904-ben elvette Emma Bradacot. Egy lányuk született, nagyon tehetséges volt, Debussy imádta. Chouchoun lányának írta a Gyermekkuckó című zongoraművet. Sajnos a kislány korán meghalt diftériában.
Debussy mindig magányos volt, társai nem nagyon kedvelték. Egy igazi barátja akadt, a különc zeneszerző, Eric Satie. Debussyről mondták, hogy jobban szereti macskáit, mint az embereket. Mindig tartott egy-két sziámit.
Impresszionista zeneszerzőként él a köztudatban, de ő saját magát inkább szimbolistának vallotta. Munkájára nem a zeneszerzők, inkább az impresszionista festők (Monet, Renoir, Pissaro), szimbolista írók (Mallarmé, Verlaine, Rimbaud) hatottak. Szerette az orosz zeneszerzőket, Rimszkij-Korszakovot, Csajkovszkijt. Nagy élmény volt számára az 1889-es Párizsi Világkiállítás, távoli népek zenéjét ismerte meg, nagyon érdekelte a jávai muzsika.
Debussy zenéje hatott az utókorra, Ravelre, Bartókra, de dzsesszzenészekre is, Gershwinre, Duke Elingtonra, több dzsesszfeldolgozás született alkotásaiból.
Debussy 1918-ban halt meg Párizsban, rákbetegségben. Éppen dúlt az I. világháború, a németek bombázták Párizst, nem lehetett méltó módon eltemetni a nagy zeneszerzőt, így a Passy temetőben helyezték örök nyugalomra.
Műveit finom harmónia, meleg hangulatérzések jellemzik. Hangszerelése végtelenül kifinomult. Számos zongoradarabot és zenekari művet írt. A mű címét a kotta végén tüntette fel.
Ismertebb művei: Mit látott a nyugati szél, Lépések a hóban, Hullámok játéka, Elsüllyedt katedrális, Egy elefánt bölcsődala stb.
Kodály Zoltán így méltatta Debussyt: „...Debussy zenéje még soká, vagy mindig a keveseké lesz. De hatása már ma általános és jótékony. (...) Az ő iránytűje tisztultabb magasabb rendű művészet felé mutat.”
Debussy egyetlen operája botrányt okozott. Maurice Maeterlinck darabját, a Pelleás és Melisande-ot zenésítette meg. A szopránénekesnő kiválasztásánál összeveszett az író és a zeneszerző: Maeterlinck feleségét akarta erre a szerepre az előzetes megbeszélés szerint, míg Debussy Mary Garden angol énekesnőt kérte fel. A felbőszült író sétabotjával fenyegetőzve betört Debussy lakására. Debussy kitért a verekedés elől, aléltan esett a kerevetre. A megdöbbent író távozóban ezt mondta: „Ezek a muzsikusok egytől egyik őrültek vagy betegek.” Majd vádló cikket írt a Figaróba, amelyben teljes bukást kívánt az operának. Ez az első bemutatón meg is történt, Debussyt kifütyülték.
