Néhány hónappal apja, Raoul Oscar Wallenberg halála után, 1912. augusztus 4-én Stockholmban, az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb svéd nagytőkés családban született Raoul Wallenberg, svéd diplomata, aki a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól.
Apja halála miatt neveltetését nagyapja, Gustav Wallenberg kereskedő és diplomata irányította. Mivel átfogó, nemzetközi szellemű neveltetésre törekedett, az ifjú Wallenberg sok időt töltött külföldön, és több nyelvet is megtanult. A nagyapa fő célja az volt, hogy Raoul „tapasztalt és jó emberismerő” legyen közvetlen gyakorlati célként azt készítette elő, hogy Raoul átvehesse egy külföldön működő kereskedelmi bank vezetését.
A Magyar Posta Raoul Wallenberg születésének századik évfordulója alkalmából bélyeget bocsátott ki
Raoul az iskolát közepes eredménnyel végezte, de megtanult angolul, franciául és németül. Édesanyja azt szerette volna, ha a Harvard Egyetemen tanul tovább, de oda nem vették fel. Ehelyett a michigani Ann Arbor Egyetemen kezdett építészetet hallgatni, de nem fejezte be tanulmányait. Egy rövidebb stockholmi kitérő után nagyapja további „tanulmányi utakra” küldte először Dél-Afrikába, ahol a különböző építő- és vegyipari cikkek kereskedelmével ismerkedett, majd a palesztinai Haifába, ahol egy holland érdekeltségű banknál dolgozott, mint gyakornok. Itt került először kapcsolatba a Németországból elmenekült zsidókkal.
Haifai útja előtt nem volt túlságosan jó véleménye a zsidókról. Amikor például megtudta, hogy kétszáz cionista is utazik azon a hajón, amivel ő megy Génuától Haifáig, ezt írta: „Ismerve a dél-afrikai zsidókat, eléggé pesszimista vagyok. Ennek ellenére azért lehet, hogy az út kellemes lesz”. Úgy tűnik, véleménye valamivel kedvezőbbre fordult Palesztinában, mivel több levélben szembeállítja a zsidók szorgalmát az arabok lustaságával.
Anyja és a nagyapja is azt szerette volna, ha Raoul Wallenberg a nagy családi bankban, a stockholmi Enskilda Bankenban fut be karriert, de erre a lehetőségre id. Marcus Wallenberg, aki nagyapja testvére és a bank vezérigazgatója volt, „szkepticizmussal tekintett”, mert komolytalannak és szószátyárnak tartotta a fiatal Raoult.
Emléktábla a Józsefvárosi pályaudvaron
1941-ben Jacob Wallenberg elhelyeztette Raoult egyik üzlettársa, Sven Salén egy kis, élelmiszerekkel kereskedő cégében, amit a magyar zsidó Lauer Kálmán vezetett, és elsősorban magyar—svéd kereskedelemmel foglalkozott. Raoul hamarosan az 5-6 embert foglalkoztató cég „külföldi ügyekkel foglalkozó” igazgatója lett, és sokat utazott. Magyarországon először 1942 februárjában járt, majd 1943 szeptemberétől október 13-áig maradt.
Magyarország az 1944. március 19-ei német megszállás előtt még mindig a biztonság szigete volt Európában a magyar zsidóság számára. A Kállay Miklós vezette kormány és Horthy Miklós kormányzó mindaddig sikeresen ellenállt a németek ama követelésének, hogy Magyarország zsidó lakosságát átadják Németországnak. A Kállay kormány „hintapolitikája” és a nyugati hatalmakhoz való közeledési próbálkozásai azonban mindinkább kiváltották a német vezetés rosszallását. A németek Magyarország megszállását már 1943 szeptemberének végén elkezdték előkészíteni. A német hadvezetés Hitler parancsára várt, hogy elindítsák. A parancs azonban csak 1944 márciusában érkezett. Hitler Horthyt először a klessheimi kastélyba hívta megbeszélésre. Azt akarta, hogy Horthy bocsássa el Kállayt, helyette egy németbarát miniszterelnököt nevezzen ki. Horthy megtagadta a kérést, így a német támadást Hitler azonnal, még Horthy ott-tartózkodása idején megindíttatta. A megszállás március 18-a és 19-e közötti éjjelen indult, és teljesen meglepte a magyar védelmi erőket. A fölösleges vérontás elkerülésére Szombathelyi főparancsnok, Horthy távollétében, megtiltotta az ellenállást, így a németek már ugyanaznap az ország nagy részét elfoglalták. A német megszálló erőkkel érkezett Adolf Eichmann is, akit a „zsidókérdés” megoldására küldtek Magyarországra.
1944-ig Magyarországon a zsidóságot érintő pogromokra és atrocitásokra nem került sor, szemben Romániával, Jugoszláviával, Szlovákiával.
A német megszállást követően azonban itt is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció készséges segítségével megkezdődtek a deportálások. 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437402 személyt Auschwitz-Birkenauba.
Raoul Wallenberg emlékműve Budapesten a II. kerületben
1944. március 24-én pedig megalakult az új, németbarát kormány a volt berlini nagykövet, Sztójay Döme vezetésével. Ez a kormány teljes támogatását adta a németeknek a „végső megoldás” megvalósítására Magyarországon. A sértődött Horthy vonakodott az új kormány dolgaiba beleavatkozni, így a mérsékelt politikai erők megbénultak, és minden hatalom a németbarát politikusok kezébe került.
A budapesti feladatra Raoul Wallenberget az amerikai War Refugee Board (WRB – Háborús Menekültek Bizottsága) és az OSS (amerikai hírszerző szolgálat) stockholmi ügynöke választotta. Ezt a választást a stockholmi amerikai követ, Herschel Johnson is jóváhagyta, és már az ő javaslatára fogadta el a svéd külügyminisztérium Raoul Wallenberg személyét. A választás több szempontból is meglepő volt. Semmi jel sem mutatott arra, hogy Raoul Wallenberg erre a feladatra alkalmas lett volna, hiszen 32 éves kora és előkelő származása ellenére sem kezdett még semmilyen figyelemreméltó pályafutást. Míg unokabátyjai Svédország érdekeit képviselték az akkori nagyhatalmakkal szemben, ő egy kis cégnél dolgozott egy magyarországi bevándorolt zsidó vezetése alatt, aki még svéd állampolgár sem volt.
Wallenberget követségi titkárrá nevezték ki, így Magyarországra utazhatott. Az ő szempontjából ez a feladat hatalmas lépést jelentett az addigi pályafutásában. Diplomáciai megbízatást kapott. Wallenberg ugyanakkor azért akart Budapestre menni, mivel Lauer és az üzleti érdek meggyőzték. Wallenberg eredeti szándéka tehát nem egy átfogó mentőakció megszervezése volt. Wallenbergnek több szempontból is érdeke volt elfogadni a feladatot, de ez még semmi esetre sem jelentette azt – mint ahogy sokan sugallni próbálják –, hogy már csupán ezzel hősies tettet követett volna el. Több svéd diplomata még utána érkezett Budapestre anélkül, hogy ezt az utazást veszélyesnek tartották volna. Wallenberg sem jelezte, egyetlen jelentésében vagy levelében sem, hogy feladatát önmaga számára veszélyesnek tartja.
Úgy tűnik, hogy Raoul Wallenberg kiválasztása különböző, személyes és szervezeti érdekek, valamint véletlenek összejátszásának az eredménye volt. Ő kéznél volt és hajlandó volt menni. Saját személyes érdekei fűződtek a feladat elfogadásához, de a feladat maga, az akkori hatalmi viszonyok között, még semmi esetre sem tűnhetett életveszélyesnek. Raoul Wallenberg útlevélosztó vagy más jellegű zsidómentő tevékenységének a „felfedezése” magyar vagy német részről valószínűleg még egy kiutasításhoz sem vezetett volna.
Raoul Wallenberg közvetlen feladata úgy, ahogy a WRB megfogalmazta, az volt, hogy támogassa a zsidómentő tevékenységet Budapesten. Ez a munka már folyt, amikor Wallenberg Budapestre érkezett, úgy a svéd követségen, mint a nunciatúrán vagy a svájci követségen.
Wallenberg is azt állította, hogy minden svéd beutazási vízum családi vízum és ezt a magyar hatóságok „elhitték” neki. 1944 augusztusában 4500 védőútlevél kibocsátására adtak engedélyt.
Wallenberg svéd diplomataként, a svéd külügyminisztérium beosztottjaként működött Budapesten, de utasításait a WRB-től kapta, és végső soron a WRB-nek tartozott felelősséggel is. A svéd követség által kiadott okmányok hitelesítése azonban – például a védőútlevelek – nem az ő felelősségkörébe tartoztak. Ezeket magának a követnek kellett aláírnia ahhoz, hogy elismertté váljanak. A WRB első utasításai szerint Wallenbergnek az volt a feladata, hogy kapcsolatba lépjen egy sor személlyel, támogassa őket egy széles zsidómentő hálózat kiépítésében.
Az 1944 karácsonya utáni időszakban Wallenberg már fenyegetve érezte magát, és állandóan lakhelyet változtatott. A tanúvallomások szerint már december 26-án szeretett volna átmenni (menekülni?) az oroszokhoz, majd január 10-én újrakezdte a készülődést, hogy a már a város keleti részébe mélyen behatolt orosz csapatokhoz menjen. A Wallenberg testőrének kirendelt csendőr, Bajusz Lajos szerint ezen a napon Wallenberg és sofőrje, Langfelder Vilmos hosszabb útra készítette fel gépkocsijukat. Az autót megrakták a szükséges készletekkel, de nagy mennyiségű aranyat és ékszert is elrejtettek benne. Bajusz azt is elmondta, hogy Wallenberg és Langfelder nagyon idegesek voltak az utazás előtt. Mások nagy pénzösszegről is beszéltek. Az egyik tanút Wallenberg figyelmeztette: briliánsokból és egyéb nagy értékű dolgokból álló titkos letétje van a Hazai Bank széfjében.
Debrecenbe készült, hogy meggyőzze Malinovszkij tábornagyot, hogy minél hamarabb foglalja el a zsidó gettókat. Vajon tényleg azt remélte Wallenberg, hogy a harci cselekmények megváltoztatására tudja rávenni az orosz marsallt? Január 13-án az oroszok elfoglalták a Benczúr utcát. A Nemzetközi Vöröskereszt irodáját egy orosz őrnagy által vezetett katonák foglalták el, akinek Wallenberg bemutatkozott, és az orosz őrnagy nagyon udvariasan magával vitte. A szemtanúk szerint Wallenberg saját akaratából követte.
Másnap, egy bizonyos Kuprijanov által aláírt parancs szerint, Wallenberg minden kapcsolatát meg kellett szüntetni a külvilággal. Ettől kezdve Wallenberg tehát a szovjet hadsereg foglya volt. Ezt Bulganyin hadügyminiszter-helyettes január 17-én Malinovszkijnak küldött táviratparancsa is megerősíti. Eszerint Wallenberget le kellett tartóztatni, és Moszkvába kellett küldeni. Az elhárítás erre megkapta a megfelelő utasításokat – áll a táviratban. A távirat egyik másolatát az orosz elhárítás, a SZMERS parancsnoka, Viktor Szemjonovics Abakumov tábornok is kézhez kapta. Ezzel Wallenberg sorsa megpecsételődött. Egyes szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd követségi munkatársával, Langfelderrel együtt a hírhedt Lubjankába került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a Lubjanka börtönben halt meg. Halálának pontos helye és ideje ismeretlen. Van, aki 1945-re, más 1947-re teszi, de élnek feltételezések arról is, hogy évekkel később halt meg valamelyik szovjet börtönben.
A világháború után Magyarországon hatalomra jutott Rákosi Mátyás és klikkje mindenképpen mentesíteni akarta a szovjeteket Wallenberg halálának felelőssége alól. Ezért egy megkezdett koncepciós per keretében 1953-ban azt akarta a közvéleményben tudatosítani, hogy Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt, Budapesten keresendők.
Sztálin halálát követően több hónap késéssel, csak Berija kivégzése után állították le a titkos pert, s a fogva tartott személyeket elengedték, az iratokat pedig titkosították.
