Nyár elején (nem idén nyáron, hanem négy éve) kaptunk egy nagy, kék medencét. A zembör, mint minden rendes férfi, azonnal tervezgetni, méricskélni kezdett. Kiválasztotta a legideálisabb helyet, előkészítette a fürdőmedence helyét, csak két napot vett igénybe a dolog. Még egy nap elmúlt, mire víz került a medencébe. (Mint utólag kiderült, tényleg fontos, hogy teljesen sima felületre kerüljön az alkalmatosság, mert különben elcsúszik, és újra kell kezdeni az egész medenceállítási cirkuszt.)
Néhány napig csak kívülről saccoltuk a vizet, ugyanis elég csúnyán nézett ki. Mindenre hasonlított a rozsdás, mocsárszerű színével, csak vízre nem. Négy-öt nap elmúltával már kezdett valahogy kinézni, ezért belemerészkedtünk. Kicsit olyan volt, mint a magyar narancs (tudják: kicsi is, savanyú is, de a miénk), mert hideg is volt, kicsit piszkos is, de a miénk.
Mire megérkezett az igazi forróság, már kitapasztaltuk a medencézés csínját-bínját. Nagy pancsolást csak délután négy óra után csaptunk, napközben, mikor nem bírtuk tovább a meleget, megmártóztunk, esetleg pár percet ejtőztünk, és siettünk is befelé a tűző napról.
Estefelé jött el a mi időnk. Néha órákat punnyadtunk a kellemes hőmérsékletű vízben. És Sári? Ő volt a fő-fő delfin. Az első vízre szállástól kezdve élvezte a vizet! A babalátogatóknak hála, volt kétféle úszógumija (kisbabáknak való), kedvére válogathatott. Nem kényeskedett, mindkettő egyformán megfelelt neki, csak ki lehessen bukni belőlük. Mert rövid időn belül az lett a lényeg: tegyük bele az úszógumiba, hogy ő aztán mielőbb, nagy nevetés közepette, teljesen véletlenül, kiborulhasson belőle. Azt nem mondhatom, hogy nem ivott a vízből, mert mindig nagy vigyorral fordult ki a gumikarikából, de idővel megtanulta, be kell csuknia a száját, ha nem akar inni.
Mivel a társaságból mi „medencésedtünk” meg először, néhanapján három-négy família is ült – családonként egy aprósággal – a vízben. A fiúk, persze, fölfedezték, nincs is tökéletesebb hely a sörözéshez, mint a medence, hát órákig ki se jöttek a vízből. De nem csak a férfiaknak tetszett a fürdőzés, hanem mindegyik gyereknek is. Volt, aki félénkebben ugyan, de nagy örömmel pancsikolt, és volt, aki sikítozva leste, mikor csónakáztatjuk már meg.
Partraszállás után nagy szaladgálás, játszás következett. Ez úgy nézett ki, hogy elöl szaladtak a gyerekek, utánuk mi, az anyukák. Apukák pedig a kerti székekből irányították a kergetőzős hadműveletet. Ha csak tehettük, ilyen idilli semmittevésben teltek a nyári délutánok, koraesték.
Az idő múlását kitűnően nyomon lehet követni a medence környékét figyelve: Sári minden évben ügyesebb lett a vízben. Eleinte le se ért a lába, aztán egyedül sétálgatott a medencében. Később örömmel búvárkodott, felszínre a hozta a víz alá rejtett kalózkincseket. Idővel megtanult víz alatt úszni, és, egyszer csak azt vettük észre, fönt tudja magát tartani a vízen. Mostanában az előre- és a hátrafelé úszást gyakorolja, bár, amikor beleun, inkább lebukik a víz alá, búvárkodik egyet.
Azt még nem is mondtam, mit kért az idei fürdőszezon elején a lányom. Nem mást, mint egy új cicitartós fürdőruhát. Ha jövőre fiúkat is hoz, a medencének mennie kell a háztól!
