Dr. Kórizs László nőgyógyász segítette világra Sárit
Sári születése után négy csodálatos napot töltöttünk el a szülészeten.
Mivel először jártam ilyen helyen, nincs hasonlítási alapom. Viszont másfél évig, ha kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok, visszavágytam. Békét és biztonságot árasztott.
A nyugalom szigete volt az osztály. Csak ketten voltunk: a lányom és én. Volt időnk egymásra hangolódni. Minden anyukának jutott saját szoba, ahol háborítatlanul lehetett együtt a gyermekével.
Ha olyan kedvem volt, kimentünk a virágoskertbe (házi zsargon a szülészet vendégeknek kialakított helyiségére) a többiekhez. A szülésznők csak ezt lesték, azonnal átvették tőlünk a piciket. Mi pedig váltásra sziszegtünk, helyezkedtünk, mert frissen varrott sebbel nem nagy mulatság leülni. (Mondjuk fölállni sem.) Vidám önsajnálat volt a miénk: elég volt egymásra nézni egyik sorstárssal, máris vigyorogtunk a saját kínlódásunkon. Kávézós traccspartikat rendeztünk a szülésznőkkel, rengeteget nevettünk egymás történetein.
Lehet, hogy kicsit idealizálom az egészet. Ha belegondolok, nem volt minden extra. Az ágyamon nem volt fixálva a matrac, ezért óvatosan kellett fölmászni (szó szerint, mert magas volt). A szülésznők mesélték, egy anyuka nagyon ficánkolt, és végül le is esett, a matrac pedig rá. Gyerekkel még nehezebb volt a lefekvés, ezért igen körülményes volt a följutás.
Függöny se volt az ablakon, ezért minden reggel négykor ébredtem. Madártrillára. Csodálatos élmény minden reggel ezernyi madár Napot és életet dicsérő szerelmes füttyére ébredni!
Nem kellett főzni sem. Se mosni, se takarítani. Semmi dolgunk nem volt. Ezt sírtam én vissza. Nem teher a munka, szeretem a házimunkát. S mégis. Ott bent, a szülészeten, megállt az idő. Mintha burokban lettünk volna. Persze, jöttek a rokonok és a barátok, örültem is nekik. Jól esett, hogy meglátogattak, hogy kíváncsiak voltak ránk. Apa is jött minden nap. A legjobb mégis az volt, amikor mindenki hazament. Egyedül maradtam a lányommal és a gondolataimmal. Még a szó is idegen volt: lányom. Hm… El se tudtam képzelni, milyen lesz majd együtt, hogyan fogom tudni ellátni őt, milyen az, ha valakinek családja van. Mert, hogy család lettünk, azt a mellettem szuszogó csöppség bizonyította. Mégis hihetetlen volt. Sok minden járt a fejemben, és hálás voltam azért a pár napért, amit elmélkedéssel és csak vele tölthettem el. Ráhangolódtam Sárira is és az egész szituációra is. Egy kiegyensúlyozott, boldog anyuka jött haza a szülészetről, aki tudta, nem lesz gond!
Később néha, amikor úgy éreztem, nem megy, nem vagyok jó feleség, jó anya, akkor mindig elemi érővel tört rám a vágy: vissza kell menni oda. Ott minden olyan egyszerű volt. S amikor egyedül sikerült megoldanom a problémát, büszke voltam magamra, új löketet kaptam önbizalomból. Egészen a következő hullámvölgyig. Azt hiszem, ez az élet. Még, ha nem is burokban.
