Már hónapok óta formálódik bennem a szándék, hogy megosszam a gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataimat, gondolataimat. Most talán a ünnepi hangulat vagy a Földünkön történő változások tettre ösztökélnek.
Úgy gondolom, hogy a gyereknevelésben való változtatásokkal jelentősen hozzájárulhatunk a békésebb és szebb jövő kiépítéséhez. Tudományosan is bizonyított, hogy a gyermek első hat évében megélt tapasztalatai nagy mértékben befolyásolják, hogy hogyan fogja később alakítani emberi kapcsolatait, hogyan tudja majd megoldani a kihívásokat az életben, és mennyire lesz magabiztos.
Dr. Bruce H. Lipton részletesen elmagyarázza (a Nature: Nurture című előadásában és a Spontaneous Evolution című könyvében), hogy a gyermek első hat évében hipnotikus állapothoz hasonlóan szívja magába a szülők és más vele foglalkozó személyek érzelmi reakcióit, viselkedési formáit és a gyerekkel kapcsolatos megítéléseit, attól függetlenül, hogy azok jelentését még nem érti.
Mindez a tudatalattiban raktározódik, és felnőtt korban automatikusan jön elő olyan feszült helyzetekben, amikor az ember túl elfoglalt vagy túl fáradt ahhoz, hogy tudatosan odafigyelve válaszoljon gyermekének, élettársának vagy másoknak. Ezeket a gyermekkorban beidegződött viselkedési formákat és negatív reakciókat ki lehet iktatni tudatos gyakorlással, hipnózissal és más terápiákkal.
Ha tisztán látjuk, hogy a szülők tudatlanul adták tovább gyermekeiknek mindezt a negatív beállítottságot, ugyanúgy ahogyan ők kapták az előző generációkon keresztül, könnyebb a változtatás és megbocsátás. Az író rámutat arra, hogy a megbocsátás fontossága már benne volt Jézus tanításaiban 2000 évvel ezelőtt („Bocsásd meg nekik Atyám, nem tudják mit cselekszenek.”). Jézus már akkor felhívta figyelmünket a tudatunkba épült tévhitek romboló hatására, hogy hitünkkel csodákat tehetünk, és újjáépíthetjük életünket, de legfőképpen arra, hogy a megbocsátás a legfontosabb út a béke felé.
Ha készen vagyunk a megbocsátásra és tisztánlátásra, adott a lehetőség, hogy az elkövetkező generációkat tudatosan odafigyelve neveljük szeretetre, együttműködésre, együttérzésre, az agresszió, a versengés és az eltiprás helyett.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket magunkkal egyenrangú embertársként kezeljük, értékeljük, figyelmesen meghallgassuk, és kérdéseikre a legjobb tudásunk szerint válaszoljunk. Éreztessük velük, hogy számunkra fontosak, és szeretjük őket. Így kiegyensúlyozott, magabiztos, együttérző felnőttekké válnak, akik majd tudják, hogy a szeretetnek sokkal nagyobb az ereje, mint az agressziónak.
Meggyőződésem, hogy a gyereknevelésben kulcsfontosságú a következetesség és a szülők együttműködése. Feleslegesnek, sőt károsnak tartom a percre szabott büntetést, félreültetést. Sokkal hatásosabb, és eredményesebb, ha a gyerek maga döntheti el, mikor kész arra, hogy elfogadja a korlátokat, amit a barátok és felnőttek tiszteletben tartása megkövetel. A döntéshozatal lehetősége önbizalmat ad a gyerekeknek. Amikor csak lehet, adjunk a koruknak megfelelő választási lehetőséget. A későbbiek folyamán nagy jelentőséggel bír, ha az ifjú maga tud dönteni, és nem engedi, hogy társai kényük-kedvük szerint irányítsák. Fontos, hogy a gyerek tudja: hogy FELTÉTELEK NÉLKÜL SZERETJÜK, és bármikor készek vagyunk meghallgatni, segíteni és megvédeni. Gyermekeinknek tudni kell azt is, hogy döntéseinknek, cselekedeteinknek következménye van, amivel szembe kell nézni, még ha kellemetlen vagy nehéz is néha. Ha tanulunk ezekből a tapasztalatokból, akkor megéri a nehézséget, amiket át kell élni.
A gyerekneveléshez elengedhetetlen, hogy példát mutatva odafigyeljünk elsősorban saját magunkra (egészséges étkezés, testedzés, lelki gyakorlat, elegendő alvás), hogy pihentek és kiegyensúlyozottak legyünk. Ne engedjük, hogy az érzelmek magukkal ragadjanak bennünket. Ha szükséges, kérjünk segítséget. Tanítsuk meg gyerekeinket szavakba foglalni elégedetlenségüket úgy, hogy nem hibáztatunk, és mindig tiszteljük azt, akivel beszélünk.
Úgy érzem, itt helyénvaló megosztanom azt, amit 2010 októberében a Dalai Láma torontói beszédében hallottam: A kiegyensúlyozott és békével teljes lelkiállapot elengedhetetlen ahhoz, hogy a mindennapi kihívások ellenére is rendíthetetlenek maradjunk a szeretetben. Az erőszak a múlté. Az egyedüli út a béke, a szeretet, a kiegyensúlyozottság, együttműködés és együttérzés. A konfliktusokat csakis a kitágult tudat által való megbeszéléseken keresztül lehet megoldani. Nem a viselkedésmódon keresztül kell látni, és megítélni az embereket, hanem mindannyiunk eredeti jósága és tökéletessége alapján. Ehhez a tudathoz kell szólnunk, hogy meghallgatást nyerjünk. Tudatosan felelősséget vállalva kell békét teremtenünk saját magunkban, családunkban, környezetünkben, az emberiségben, az egész világegyetemben.
