Mindkét agyféltekét megmozgatja, fejleszti a koncentrációs készséget és az önkifejezést, javítja a tartást, megszabadít a gátlásoktól, boldogsághormont termel, és jókedvre derít. Miközben a testedre figyelsz, legmélyebb érzéseiddel, ösztöneiddel is szembesülsz – mindezt a világ egyik legrégibb tánca által bármelyik nő megtapasztalhatja.
A hastánc vagy orientális tánc a keleti eredetű táncok összefoglaló elnevezése. Az első „nyugati” nevet a franciák adták a XIX. században – mivel az európai táncokban addig ismeretlen volt a törzs és a csípő külön mozgatása, hastáncra fordították. Ez egy téves szókép, hiszen az orientális táncban a táncos egész teste mozog, beleértve a nagyon tipikus fej-, váll- és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek.
A HASTÁNC TÖRTÉNETE
Az ókori civilizációkban az egyik legfontosabb istenségnek számított a Földanya Istennő – ő biztosította a természet újjászületését, tőle függött a jó termés, az állathozam és a fajfenntartás. Az ókori emberek ajándékként fiatal lányok szolgálatát ajánlották fel neki, az ő feladatuk volt többek között szent táncok végzése az istennő tiszteletére, és ezek a termékenységi táncok számos hastájéki mozdulatot tartalmaztak. Az orientális tánc a mai napig kapcsolódik a termékenység gondolatához, Egyiptomban például ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, míg számos arab törzsben a szülő nőt körbeveszik a törzs nőtagjai, és ismétlődő hasmozdulatokat végezve táncolnak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben.
Később a tánc kikerült a templomokból a világi életbe. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok kimentek a piactérre, ahol a lelkes közönség pénzt dobált az ügyes táncosnak, így össze tudták gyűjteni a hozományra való pénzt, és hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. Ez a szokás a mai napig fennmaradt az arab országokban, és a mai táncos ruhákat is az ókori aranypénz utánzatával díszítik.
Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának, azonban az egyiptomiak általában rabszolgákat béreltek fel arra, hogy szórakoztassák őket, és az iszlám elterjedésével ez a távolságtartás még inkább megerősödött. A Közel-Keleten ugyan tovább él eredeti formájában, amikor nők egymás között táncolják a tánc öröméért, de gyakran pusztán turisztikai látványosságnak használják, és nem tekintik igazán művészetnek. Ezekben az országokban nagy valószínűséggel a hastánc megmarad erotikus éttermi táncként.
Jelenleg inkább Amerikában és Nyugat-Európában fejlődik tovább, mint művészi szólótánc.
A HASTÁNC NAPJAINKBAN
A nyugati fejekben élő hastánc Amerikában fejlődött ki, és az autentikus elemek megtartásával egy show műfajjá vált. Európában Törökországban és Görögországban vannak autentikus gyökerei a hastáncnak, bár mindkét nép kulturális vezetése kikéri magának a hastáncos népek közé sorolást. Miközben a török tévéshow-k ünnepelt sztárjai az ottani hastáncosok, nemrég rendeletileg tiltották be a hastáncosok fellépését turistaműsorokban, mondván, hogy a török kultúra más részeit szeretnék népszerűsíteni.
Az európai ember számára máshol húzódik az erotikus ingerküszöb, mint az iszlám világában – ez teszi lehetővé a táncosok számára, hogy kilépjenek a szexi, nőies nő megjelenítéséből. Ez a mozdulatrendszer képes megjeleníteni a női lét minden rezdülését, ezért az európai táncosokra vár a hastánc igazi művészi mondanivalóval való megtöltése és művészetté emelése.
Napjainkban Európa minden országában él a hastánc kultúrája: van, aki otthon tanul videóról, van, akik a gombamód szaporodó hastánciskolákban; van, aki otthon táncol a párjának, van, aki rendezvényeken vagy éttermekben. Magyarországon a kilencvenes évek végén vált nagyon divatossá a hastánc, az országban minden negyedik nő volt már ilyen táncórán. Neves külföldi mestertanárok szerint egész Európában itt tapasztalják az egyik legmagasabb tudásszintet.
Népszerűségének titka talán abban van, hogy minden, ami a nőiességgel összefügg, kifejezhető vele, és alapvetően a szépségről szól – egy elvontabb, magasabb rendű szépségről, egységről, harmóniáról, pozitív energiákról, egy bennünk élő ideáról. Az egyrészt egymásba átfolyó, lágy, hullámzó, érzéki csípőmozdulatokból, másrészt energikus, hirtelen és pontos csípőlökésekből és rázásokból, rezegtetésekből álló tánc légies, misztikus, hipnotikus és kecses, ugyanakkor határozott, földi és szenvedélyes – egy improvizatív és szabad örömtánc.
Egyik legautentikusabb művelője Németh Amira Krisztina, az egyik első budapesti hastánciskola vezetője. Cikkünket az ő fotóival illusztráltuk.
Izommunka: Mivel alaposan megmozgatja a medencét, néhány hónap alatt feszesebbé válik a farizom. Karcsúsítja a derekat, formálja a hasat, és fejleszti a combizmot, de kíméli az ízületeket. A hátizmok végig erőteljes terhelés alatt állnak. A hastánc függetlenített mozdulatokra és néhány lépésre épülő mozgásfajta. Egy-egy testrészt a többitől elszigetelve mozgatunk, vagy éppen a különböző testrészek egyidejűleg a zene más-más ritmusú szólamait követik. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el.
Előnye: Az önfeledt, intenzív mozgás felébreszti a nőiességet, erősebbé teszi a kisugárzást. A táncban alkalmazott testtartás – a domináns mellkas, a nyújtott gerinc és a laza csípő – az emberiség ősi nyelvén azt jelenti: én vagyok a tökéletes választás.
Ajánlott ruházat: egy top és egy csipőszoknya (esetleg laza nadrág). A derékra érdemes egy érmekkel díszített kendőt kötni, ami egyben súlyt is képez a derékon, így jobban érzékelhetőek a mozdulatok dinamikája.
Kiknek ajánlott? A belső izmok mozgatásából álló hastáncot kortól, testalkattól, függetlenül bármelyik nő művelheti.
