Mókus Attila operaénekes vall arról, hogy Verdi kegyeltjének érezheti magát
A második felvonásban egy pillanatra elhallgat a zenekari árok, majd hirtelen felriadnak a hegedűk. Oldalról színre lép ősz hajjal és álszakállal, kifogástalan úri öltözékben Giorgio Germont, az elszánt apa, Violetta és Alfredo boldogságának megrontója. Giuseppe Verdi La Traviata című operáját hallgatjuk és nézzük az újvidéki Szerb Nemzeti Színház ban. A „komisz apa” azonban nem ismeretlen számunkra, noha fiatalos vonásaira nehéz ráismerni az ősz vándorhaj alatt. Germont szerepében: Mókus Attila .
(Ótos András felvétele)
Attilával a december 30-ai fellépése előtti napokban beszélgetünk. Mint megtudom, zenei adottságaira már igen fiatalon felfigyeltek, de baritonjával ( „drámai bariton hanggal, mert egy lírai bariton teljesen más szerepeket játszik” , pontosít Attila), tehát drámai baritonjával színpadra Vitkay Kovács Vera művésznő, később Vitkay Kucsera Ágota és végül Nikola Matić , a milánói Scalá t is megjárt belgrádi operaénekes segítségével kerülhetett. Ez idő tájt pedig a Grazi Művészeti Akadémia ( KUG ) termeit feszegeti hangszálaival.
–Hogyan került Grazba?
– Szerencsés véletleneknek köszönhetően. Éppen üres időszak volt az Újvidéki Nemzeti Színházban, tehát semmilyen szerepet nem tudtak ajánlani. Továbbra is Belgrádba jártam Matić tanár úrhoz, amikor egyik barátom felajánlotta, hogy tartsak vele Ausztriába, nézzek szét, vegyek részt meghallgatásokon. A 2009 szeptemberében jártam Grazban először, s később sikerült a felvételi vizsgám is. Így kerültem a holland származású Antonius Sol tanár úrhoz, akivel szerencsére teljes mértékben megértjük egymást. Megtetszett neki az olaszos énekstílusom is, az ún. Belcanto, melyet még Matić mestertől sajátítottam el Belgrádban. Ha arra kér, hogy: „Zárd össze a hangszálaid!”, vagy „Támaszd alá a rekeszizmod!” (ez az énekléshez kevésbé értők számára humorosan hangozhat), akkor ezeknek minden gond nélkül eleget tudok tenni, noha nem tudom, kitől tanultam mindezeket. A jó tanár ezek szerint nem csak kiváló szakember, de erős ösztönző erőkkel is bír. Azóta énekeltem már főszerepet, DonizettiViva la Mamma!-jából, MozartFigarójának szerepkönyvét pedig éppen a hazautazásom előtti napokban kaptam kézhez.
–Hogyan kell elképzelnünk a szerepekre való felkészülést?
– Ausztriában már az egyetemen pályázni kell a szerepekre, mintha csak a valós életben próbálkoznánk. Amennyiben sikeresen teljesítesz a meghallgatáson, elkezdődik a szerep tanulása és a kezdetét veszik az egyetem magánszínpadán a próbák is. Ausztriában mindezt olyannyira komolyan veszik, hogy az előadásokra jegyeket is árusítanak, sőt olykor az állami televízió is képviselteti magát. A Figaróval én is benne leszek a tévében.
–Mennyi időt vesz igénybe a gyakorlás?
– Ez sok mindentől függ, például, hogy mennyire ismert az opera, hiszen egy-egy szerepet szinte nem is kell tanulni, az ember fülében önmagától megmarad a sok hallgatástól. Döntő az is, hogy anyanyelveden kell énekelni, vagy esetleg például olaszul. Ez esetben külön kell figyelni az olasz kettős hangokra, a két „r”-re és „t”-re, a hanglejtésre, a kiejtésre. S akkor a technikai dolgokról még nem is esett szó... Grazban az is jó, hogy ott a korrepetitor együtt tanulja az énekessel a szöveget, de foglalkoztatnak külön nyelvtanárt is a helyes kiejtés miatt. Az énekes kicsit megtanul tehát olaszul is. Ha kívülről fújod már a szerepet, csak akkor kezdődik a művészet. Hiszen a szerep tulajdonképpen egy vokális problémasorozat, melyet a legtökéletesebben kell megoldani.
–Az énekes hogyan tudja belecsempészni önmagát a szerepbe?
– A szerep kihívásait minden énekes a maga személyiségéhez és képességeihez mérten oldja meg. Az, hogy miként közvetít egy jellemet, az tőle függ. Természetesen a hagyománytól sem szabad túlságosan elszakadnia. Akadnak például egyes kották, amelyekben nincs lejegyezve minden magas hang, de hagyományosan oda kell énekelni. Mondjuk a szerep 4/5-ben az ősökre kell hagyatkozni, de 1/5 megmarad az egyediségnek.
–Egy interjújában úgy nyilatkozott, hogy a Toscá ból Scarpia és az Álarcosbál ból Renato szerepét szeretné a legszívesebben énekelni. De melyik személyiség áll közelebb önhöz: Róma rendőrfőnöke vagy a féltékeny férj?
– Verdi még mindig a nagy kedvenc. Szeretem őt, mert kedves volt a baritonistákkal, mondhatni pártfogásába vette őket. Puccini már hálátlanabb ebből a szempontból. Sok jó operát írt, de inkább a tenoroknak szólnak az áriái. Mondjuk a Toscában, ha ráfogjuk, található egy-két nekem való ária. Új kedvenc viszont – Verdinél maradva – Jago szerepe az Otellóból. Nem azért, mert Jago is egy alapvetően gonosz figura, hanem mert szerepe tele van kihívásokkal. De ahhoz, hogy ezeket a jellemeket megformálhassam, még nagyon sokat kell fejlődnöm.
–Az éneklés mellett mennyi ideje maradt Graz felfedezésére?
– Az elmúlt szemeszterben nagyon kevés. Tíz órakor kezdődtek a próbák a színházban, tehát ez azt jelenti Ausztriában, hogy tíz előtt öt perccel már beénekelve és jelmezben kell a színpadon állni. A háromórás gyakorlás után előadásokat hallgattam az egyetemen. Majd este 6-tól 9-ig ismét énekeltünk. Szombaton is volt próbánk. Vasárnapra pedig jószerivel csak egy nagy alvásra maradt „erőm”. De tervezem, hogy alaposabban körbejárom a várost. Bécsbe is többször el kívánok látogatni a barátaimhoz, s természetesen az Állami Operaházba, hiszen Bécs napjainkban is a zenei élet egyik központja.
–Mik a tervei? Maradna külföldön?
– Az egyetem befejezéséig mindenképp maradok Ausztriában, később pedig lehetőleg Bécsben énekelnék. De nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy örökre külföldön szeretnék élni. Nagyon kötődöm Újvidékhez is.
–Hogyan fogadták idehaza?
– A szülővárosomban a Szerb Nemzeti Színházban mindig szívesen énekelek. Idehaza is folyamatosan adnának szerepet, csak az a gond, hogy az egyetemi éneklések mellett nagyon kevés időm marad más szerepek megtanulásához. Újvidéken éppen a La Traviatával debütáltam 2010 márciusában. Aztán Puccini Bohéméletéből Marcellót, Donizetti kétfelvonásos Szerelmi bájitalából pedig Belcore szerepét készítettem. 2011-ben ünnepli a Szerb Nemzeti Színház a fennállásának 150. évfordulóját, s ez alkalomból színre állítják Csajkovszkij Pick Dáma című alkotását, amely az évad egyik legnagyobb kihívása lesz a színháznak, Tomszkij gróf szerepének hiteles alakítása miatt – oroszul fogok énekelni – pedig saját magamnak is.
–Mi fér bele abba a három hetes téli szünidőbe, amelyet január derekáig Vajaságban tölt?
– Énekelek egy koncerten, továbbá részt vettem egy gyerekeknek szóló CD-lemez elkészítésében. Karácsonyi énekeket énekeltem fel többed magammal. S persze közben készültünk a La Traviatára. És szeretném még meglátogatni belgrádi tanáromat is.
