Jó szándékú ember volt II. Miklós, aki 1894-ben lett minden oroszok cárja. Eleinte elődei keménykezű uralkodói stílusát folytatta. De a Japánnal szemben elvesztett háború, majd az 1905-ös szentpétervári forradalom után ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. 1917. márciusi lemondása után II. Miklóst családjával együtt Szibériába száműzték, de a bolsevikok letartóztatták és egy jekatyerinburgi parasztházban tartották fogva őket.
Jó szándékú ember volt II. Miklós, aki 1894-ben lett minden oroszok cárja. Eleinte elődei keménykezű uralkodói stílusát folytatta. De a Japánnal szemben elvesztett háború, majd az 1905-ös szentpétervári forradalom után ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. 1917. márciusi lemondása után II. Miklóst családjával együtt Szibériába száműzték, de a bolsevikok letartóztatták és egy jekatyerinburgi parasztházban tartották fogva őket.
Az utolsó Romanovok rabsága hirtelen és kegyetlen módon ért véget egy 1918. júliusi éjszakán: a cárt feleségével, Alexandrával, és öt gyermekükkel, Olgával, Tatjánával, Máriával, Anasztáziával és Alekszejjel együtt kivégezték. Évtizedekig tartotta magát a mendemonda, hogy a legfiatalabb cárkisasszony, Anasztázia megmenekült. Ma már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy mindnyájukat legyilkolták. Földi maradványaikat néhány éve nagy pompával temették el újra, de immár az egykori cári székhelyen, Szentpéterváron.
@k = Súlyos családi titok
II. Miklós tényleg jó szándékú ember volt, de akaratgyenge. Olykor megátalkodottan makacs, máskor könnyen befolyásolható. Csak a feleségében bízott maradéktalanul. Alexandra cárné, egy született hessendarmstadti hercegnő, Viktória angol királynő unokája férjénél műveltebb, erős akaratú és uralomvágyó asszony volt. Különösen házasságuk elején nagy feszültségben élt a vele ellenséges cári udvarban. Érzelmi bizonytalanságát csak fokozta, hogy egymás után négy lányt szült. Amikor végre fiút hozott a világra, el kellett titkolni, hogy az orosz trón örököse vérzékenységben szenved. Bánatukra – férjével együtt – a misztikában kerestek vigaszt.
1905 novemberében tűnt fel a cári udvarban Grigorij Raszputyin, a szibériai születésű, egyszerű származású szerzetes-prédikátor. Aki különös képességekkel rendelkezett, és már puszta jelenléte is megnyugtatta a beteg cárevicset.
@k = Rettegett-imádott bizalmas
Grigorij atya mindenkinél jobban befolyásolta a cári párt, különösen a cárnét. Eleinte szolgálta a családot, puritán módon élt, és nem szólt bele a nagypolitikába. Idővel azonban a jámbor pap gyökeresen megváltozott: Alexandra cárné révén – akinek a pletykák szerint nemcsak tanácsadója és gyóntatója, de a szeretője is lett – egyre nagyobb hatalomra, vagyonra tett szert. Bőven jutott hát a hajnalig tartó orgiákra, ételre-italra és könnyűvérű nőkre. A mulatságoknak csak Raszputyin 1916. december 30-i meggyilkolása vetett véget. A különös „szent ember” Romanovokra gyakorolt órási hatását mutatja, hogy földi maradványaik megtalálásakor kiderült, hogy az 1918 nyarán kivégzett cári család minden tagja viselt valamilyen Raszputyin-ereklyét.
@k = Brutális kivégzés
Tragédiájuk utolsó felvonása 1918 áprilisában kezdődött, amikor a fehérek előrenyomulása miatt Lenin elrendelte, hogy a cári családot Tobolszkból Jekatyerinburgba szállítsák. Ott egy Ipatyev nevű kereskedő házában helyezték el őket. Júliusban a fehérek már annyira megközelítették a várost, hogy az őrök parancsot kaptak II. Miklós kivégzésére, s ez július 16-áról 17-ére virradóra a ház alagsorában meg is történt – állítólag. A történetet ugyanis nem egyformán mesélték a szemtanúk.
A közismert változat szerint Jurovszkij, az őrök parancsnoka az alagsori helységben leültette Miklóst, a feleségét, Alexandrát és a cárevicset, aki ekkorra már – súlyos betegsége miatt – mozgásképtelen volt. Mögöttük állt négy lányuk, a család orvosa és egy szobalány. Jurovszkij felolvasta a kivégzési parancsot, majd rögtön lelőtte Miklóst. A kivégzőosztag tagjai erre a jelre állítólag célba vették előre kijelölt áldozataikat és tüzeltek. Aki nem halt meg rögtön, azt szuronnyal ölték meg. Ezután teherautóra rakták a holttesteket, és egy elhagyott bányában feldarabolták, elégették, savval leöntötték, majd egy tárnába dobták.
Ez a változat a városba egy héttel később benyomuló fehérektől származik. A történészek szerint azonban számos adat van arra, hogy politikai okokból eltúlozták a dolgot, s a vörösök valójában csak II. Miklóst végezték ki. Ám azok, akik a drámát követő hónapokban adatot szolgáltattak arról, hogyan halt meg az utolsó cár, s mi történt a családjával, nem sokkal később már mind halottak voltak, s haláluk minden esetben gyanús körülmények között következett be.
Tény, hogy az orosz Uralszkij Rabocsi című lap 1918. július 23-i számában ezt a hírt közölte: II. Miklóst kivégezték, családját pedig biztonságos helyen őrzik. Így kezdtek elterjedni azok a mendemondák, amelyek szerint a família megmenekült vagy legalábbis egyes tagjai életben maradtak.
A szovjet kormány jó ideig nem nyilatkozott az ügyről, s az emberek többsége nem is hitte el, hogy a Romanovokat kivégezték. Ez a kétely még a kormány megerősítő nyilatkozata után is tartotta magát. Mivel a holttestek nem kerültek elő, továbbra is rengetegen számoltak be arról, hogy különböző európai országokban látni vélték a cári család tagjait.
@k = Az igazi Anasztázia
Az 1901. június 18-án született Anasztázia Nyikolajevna nagyhercegnő különleges színfolt volt az orosz cári udvarban: hamar kiderült, hogy természetétől fogva igazi tréfamester, minden mókára, csínyre kapható, ezért el is nevezték „sivbzik”-nek, azaz gézengúznak. A kislány remekül tudott híres embereket parodizálni, és jól festett, rajzolt. A cári család majd' másfél évig tartó jekatyerinburgi fogsága idején képes naplóban örökítette meg gyermekkori emlékeit.
A nagyhercegnő leghíresebb megszemélyesítője 1920-ban, bő 16 hónappal a család kivégzése után tűnt fel. A berlini rendőrség egy csatornából mentett ki egy fiatal nőt, aki kétségbeesésében a vízbe vetette magát. A kórházban előkerült egy fénykép a Romanov családról. Az egyik ápolónőnek feltűnt, mennyire hasonlít betegük Anasztázia nagyhercegnőre.
@k = Jöttek az ál cárkisasszonyok
A hír gyorsan elterjedt, s nemsokára szinte mindenki elhitte, hogy az eltűnt hercegnőt találták meg.
Hét évtizedig tartott a vita az egyébként Anna Anderson nevű nő személyazonosságáról. A Romanovok ismerőseinek, rokonainak véleménye megoszlott a kérdésben. Voltak, akiket meggyőztek a nő által felidézett személyes emlékek, mások kételkedéssel, sőt felháborodással utasították vissza a feltételezést. Anderson 1984-ben bekövetkezett haláláig ragaszkodott állításához, hogy ő Anasztázia nagyhercegnő.
A vita végére egy évtizeddel később a tudomány tett pontot. DNS-teszt segítségével sikerült bebizonyítani, hogy Anderson nem a Romanov család tagja. Ma már az is pontosan tudható, hogy a nő valójában Franzisca Schanzkowska lengyel parasztlány volt. A szélhámosok persze nem a jól csengő Romanov név miatt vágytak rá, hogy bekerüljenek a nagy múltú családba. Sokkal inkább a legendás vagyonból akartak részesedni. Hiszen II. Miklós cár akkoriban a világ egyik leggazdagabb emberének számított. Lenin és Trockij vörösgárdistái 1917. november 6-án elvitték a moszkvai birodalmi bank épületéből az ott őrzött cári ékszergyűjteményt és az ugyancsak ott tárolt 700 millió dollár értékű aranyat. Mai értéken számítva legalább 100 milliárd dollár értékű vagyont.
@k = Arany és vér
A cári kincsek egy részét utóbb a Romanovok aranyaként emlegették, kutakodtak utána sokan. A cár magánvagyona mintegy 4,5 millió dollárt tett ki arany- és platinarudakban meg ékszerekben. Ez a kincs a cári család kivégzése után szőrén-szálán eltűnt. Mendemondák szóltak arról, hogy a nagy értékű holmi kalandos úton kijutott az országból. Feltételezték, hogy a Bank of England őrzi. Ezt azonban az angol bank vezetői tagadták. Mások felvetették: valószínűleg ezen aranyrudak egy részéből japán pénzérmék készültek.
A kincs másik, nagyobb részét a fehérek vezére, Kolcsak tábornok vette magához, ám az úgynevezett Kolcsak-arany is eltűnt. Egyesek szerint a Bajkál vízébe süllyedt, mások úgy tudják, elásták valahol. A harmadik rész a fehérek egy másik vezetőjének, Gyenyikinnek jutott.
