2026. április 27., hétfő

Timmy erőre kapott

Timmy, a Balti-tenger partjainál, a Wismar-öbölben március végén a sekély vízben megrekedt hosszúszárnyú bálna az élő felvételek tanúsága szerint új erőre kapva úszni kezdett – közölte a megmentésére szervezett magánmisszió vezető állatorvosa.

Janine Bahr-van Gemmert elmondta, hogy a mentőcsapat készen áll, hogy segítsen a bálnának, amely elindulása óta többször is irányt váltott. A csapat nem zárta ki, hogy a 12 méter hosszú tengeri emlősnek végül sikerül egyedül kiúsznia a nyílt tengerre, mivel szemmel láthatóan jó formába lendült és vasárnap reggel már energikusnak mutatkozott. A német DLRG életmentő szövetség mentőcsónakjai készenlétben állnak, hogy ha kell, kivezessék a bálnát az Északi-tengerre, majd az Atlanti-óceánra. Eredetileg azt tervezték, hogy egy úszó pontonok közé rögzített ponyvát csúsztatnak a bálna alá, így emelve ki a sekély vízből, és úsztatják ki az Északi-tengerre.

A Mecklenburg-Előpomeránia tartományi hatóságok engedélyezték a magán mentőmissziót, miután a kormány által támogatott számos mentési kísérlet kudarcot vallott, és egyre halványult a bálna túlélésének reménye. A magánkezdeményezés mögött Walter Gunz üzletember, a MediaMarkt elektronikai áruházlánc társalapítója áll.

Timmy kiszabadításának viszontagságai nagy médiafigyelmet keltettek Németországban, számos médium közvetíti folyamatos streaminggel a bálna helyzetét és állapotát. A bálna március eleje óta tartózkodik a Balti-tengeren, amely nem a természetes élőhelye. A német partok közelében legalább négy alkalommal megfeneklett homokzátonyokon a sekély vízben, és ökológusok a világon egyedülállónak nevezték, hogy egy bálna túléljen ennyi megfeneklést. Szakértők április elején már haldoklóként beszéltek az állatról, és még mindig nem veszik biztosra a túlélését.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta/Philip Dulian/dpa via AP