A szerdai állás szerint öt szerbiai és három magyarországi teniszező lesz érdekelt a US Open mai sorsolásán. Az idény utolsó Grand Slam-tornáján alanyi jogon Novak Đoković, Miomir Kecmanović, Hamad Međedović, Györe László, Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Olga Danilović és Bondár Anna indulhat. Hozzájuk még legtöbb három magyar csatlakozhat, akik sikerrel vették a selejtező első körét, míg Dušan Lajović veresége után szerbiai játékos már nincs versenyben a tábláért. Piros Zsombor az éjjel az argentin Thiago Tirante, Gálfi Dalma az amerikai Fiona Crawley, Udvardy Panna pedig a francia Manon Leonard ellen játszott a selejtező második körében.
Nagy közönségsikerrel indult a vegyes párosok revüje. Sinner, Paul, Navarro és Badosa visszalépése nem jelentett gondot, és az sem csökkentette az élményt, hogy azonnal kiesett a Raducau, Alcaraz kettős, azután pedig Đoković, Fritz, Ribakina, Oszaka, Musetti, M. Andrejeva és Shelton is. Đoković és Danilović az első körben két játszmában kaptak ki Medvegyevtől és M. Andrejevától, az elődöntő négyeséből pedig az olasz páros szakos Errani, Vavassori kettős számított fő esélyesnek.
Winston-Salemben továbbjutott Kecmanović, Međedović és Fucsovics is. Kecmanović az éjjel az olasz Luciano Darderi, Međedović a kanadai Gabriel Diallo, Fucsovics pedig a spanyol Roberto Bautista ellen lépett pályára.
NEW YORK. – US Open, selejtező, férfiak, 1. forduló: Van Assche–Lajović 6:3, 6:1, Piros–Bouquier 7:5, 7:6. Vegyes páros, 1. forduló: M. Andrejeva/Medvegyev–Danilović/Đoković 4:2, 5:3, Pegula/Draper–Raducanu/Alcaraz 4:2, 4:2. Negyeddöntő: Errani/Vavassori–Muchová/Rubljov 4:1, 5:4, Świątek/Ruud–McNally/Musetti 4:1, 4:2, Pegula/Draper–M. Andrejeva/Medvegyev 4:1, 4:1, Collins/Harrison–Townsend/Shelton 4:1, 5:4.
WINSTON-SALEM. – ATP-torna, 2. forduló: Kecmanović–Kovačević 6:4, 7:6, Međedović–Fearnley 6:4, 7:6, Bu–Cicipasz 6:3, 6:2, Fucsovics–Griekspoor 6:3, 4:6, 6:3, Báez–Carreno 7:5, 6:2, Munar–Bellucci 6:3, 6:1.
MONTERREY. – WTA-torna, 1. forduló: Nosková–Sun 7:6, 7:6, Tomljanović–Zarazua 4:6, 6:3, 7:6, Ružić–Pavljucsenkova 7:6, 6:1, Parks–Bucsa 6:2, 6:1.
CLEVELAND. – WTA-torna, 2. forduló: Zaharova–Baptiste 6:4, 6:3, Lys–P. Kudermetova 6:4, 6:3.
BESZTERCE. – Női ITF-torna, 1. forduló: Ristić–Mazzola 6:4, 7:5, Tóth–Lodiková 6:4, 6:7, 6:2.

Nyitókép: Novak Đoković és Olga Danilović számára hamar véget ért a vegyes párosok versenye (Fotó: Beta/AP)