2025. augusztus 20., szerda

Lola és Anna hasonló vereségei

Felemás sikert jegyeztek Amerika-szerte a magyar és a szerbiai teniszezők a hétfői játéknapon. A US Open női egyesének selejtezőjében Gálfi Dalma és Udvardy Panna nyert, ugyanott kikapott Lola Radivojević. Winston-Salemben Fucsovics Márton szép győzelemmel kezdett, Monterreyben viszont Bondár Anna már a rajton kiesett.

Lola és Anna hasonló vereséggel búcsúzott. A szerb teniszezőnő 5:3-ról vesztette el az első játszmát az ausztrál Astra Sharma ellen, ami visszavetette. Bondár az első játszmában kétszer adta le a breakelőnyt a német veterán Tatjana Maria ellen, a másodikban pedig az 5:2-es vezetés sem bizonyult elegendőnek.

Fucsovics fölényesen győzött, következik a holland Tallon Griekspoor, akit Marci mindhárom eddigi meccsükön legyőzött.
A nap eseményei az egyformán olasz vereséggel zárult döntők voltak Cincinnatiben. Előbb a címvédő Jannik Sinner 0:5-ös állásnál feladta a további küzdelmet a spanyol Carlos Alcaraz ellen, amit utóbb rosszulléttel magyarázott, majd a lengyel Iga Świątek magabiztosan nyert Jasmine Paolini ellenében. Alcaraz a 8. ezres és összesen 22. ATP-tornáját nyerte meg, Świątek pedig 24. alkalommal vehetett át WTA-trófeát

NEW YORK. – US Open, selejtező, nők, 1. forduló: Gálfi–Urhobo 6:2, 6:4, Sharma–Radivojević 7:5, 6:4, Udvardy P.–Ormaechea 6:4, 6:1.
CINCINNATI. – 1000-es ATP-torna, döntő: Alcaraz–Sinner 5:0 – feladás. 1000-es WTA-torna, döntő: Świątek–Paolini 7:5, 6:4.
WINSTON-SALEM. – ATP-torna, 1. forduló: Fucsovics–Gaston 6:3, 6:3, Kovačević–Mišolić 7:6, 7:6, Blanch–Ćorić 6:4, 7:6. 2. forduló: Majchrzak–Borges 6:1, 6:3, Korda–Kopriva 6:3, 6:4.
MONTERREY. – WTA-torna, 1. forduló: Maria–Bondár 7:6, 7:5, Vekić–Szakari 6:2, 6:3, Fernandez–Cristian 6:3, 7:5, Mertens–Blinkova 6:4, 6:3.
CLEVELAND. – WTA-torna, 1. forduló: Szamszonova–Dolehide 6:4, 7:6, Teichmann–Boisson 6:4, 1:6, 6:4, Boulter–Juan 6:4, 6:3, Golubić–Bronzetti 6:1, 6:3.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Carlos Moyà (2002) és Rafael Nadal (2013) után Carlos Alcaraz a harmadik spanyol játékos, aki győzött Cincinnatiben (Fotó: facebook.com/ATPTour)