2024. május 9., csütörtök
US OPEN

Szabalenka kétszer ünnepelt

Novak Đoković az este New Yorkban az újoncnak tekinthető amerikai Ben Sheltonnal játszott a pályafutása 36. döntőjéért a Grand Slam-tornákon, a férfi egyes elődöntőjének másik meccsén pedig az új és a köztes korosztályok legjobbjai, a torna legutóbbi két bajnoka, a spanyol Carlos Alcaraz és az orosz Danyiil Medvegyev mérkőztek. Novak a 24., Carlos a harmadik, Danyiil a második, Ben pedig az első nagy serlegért van versenyben. A nőknél a 2. kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka és a 6. kiemelt amerikai Cori Gauff jutott be a döntőbe. Már biztos, hogy Szabalenka hétfőtől világelső lesz, akár nyer a kétesélyes döntőben, akár nem, Gauff a serleggel feltör a harmadik helyre, vereség esetén pedig az 5. helyet foglalja el.

A női egyes elődöntőjében két izgalmas csata folyt. Előbb Gauff két játszmában, csaknem kétórás meccsen nyert a cseh Karolína Muchová ellen, azt követően Szabalenka háromszettes, több mint két és fél órás csatában nyert az amerikai Madison Keys ellen. Gauff győzhetett volna gyorsabban is, de az első játszmában csaknem leadta az 5:1-es előnyt, hisz Muchová 4:5-nél az egyenlítésért adogatott. A másodikban az amerikai 5:3-nál nem tudta befejezni a mérkőzést, végül 6:5-nél még egyszer breakelt, és a hatodik meccslabdával győzött. Múlt kedden a Trevisan–Putinceva meccs befejeztével a pedáns statisztikusok jelezték, hogy a US Open történetében először látott 0:6, 7:6, 7:6-os eredmény született. Ezt másolta le a múlt éjjel Szabalenka és Keys. Az amerikai kiváló játékkal nyerte meg az első játszmát, a fehérorosz pedig a másodikban 3:5-ről, a harmadikban 2:4-ről fordított. A nagy izgalomban Arina megfeledkezett arról, hogy a döntő játszma rövidítése 10-ig tart, és 7:3 után már ünnepelve eldobta az ütőt. A tévedésre csak akkor ébredt rá, amikor a páholyából jelezték, hogy még nincs vége. Gauff és Szabalenka is másodszor léphet fel GS-döntőben. Gauff tavaly a Roland Garroson Iga Świątektől kapott ki, Szabalenka az idén Melbourne-ben Jelena Ribakinát múlta felül.

Coco Gauff a leendő világelsővel néz farkasszemet a fináléban (Fotó: Beta/AP)

Coco Gauff a leendő világelsővel néz farkasszemet a fináléban (Fotó: Beta/AP)

A női döntőt ma, a férfi serlegmeccset pedig vasárnap egyformán közép-európai idő szerint 22 órától tartják meg.

NEW YORK. – US Open, elődöntő, nők: Szabalenka–Keys 0:6, 7:6, 7:5, Gauff–Muchová 6:4, 7:5.
GENOVA.– Challenger, 2. forduló: Napolitano–Zekić 6:3, 6:4.
MONTREUX. – Női ITF-torna, 2. forduló: Bondár–M. Jorge 6:1, 6:2, Gabrić–Radivojević 6:1, 6:2.
BÉCS. – Női ITF-torna, 2. forduló: Kraus–Szabanin 6:4, 6:0.