2025. június 16., hétfő

Tenisz

Đoković kezében a meccs kulcsa

A hétvégén tartják meg a Davis-kupa új idénye első fordulójának mérkőzéseit, és rajtolnak a zónák is. Szerbia válogatottja, amely 2010-ben volt bajnok, mától Nišben Oroszországot látja vendégül, a tegnapi sorsoláson pedig csak azt határozták meg, hogy az első napon 15 órakor Viktor Troicki Karen Hacsanovval kezd, azután pedig Novak Đoković és Danyiil Medvegyev lépnek pályára.

Federer a második „százados”

A melbourne-i győzelemért járó jutalommal Roger Federer lett a második teniszező, aki csak tornadíjakból több mint százmillió dollárt keresett. Tavaly ezt az álomhatárt elsőként Novak Đoković törte át.

Györe sem lógott ki a sorból

E héten hat szerbiai és egy magyar játszotta le az 1. forduló meccsét a WTA-tornákon és a challengereken, s ennyiben is maradtak, valamennyien kikaptak, utolsóként Györe László Quimperben, így a zentai játékos sem lógott ki a sorból.

Kecmanović nagy ugrása

Andy Murray 1715 pontos előnyel vezeti a teniszezők világranglistáját, a volt világelső Novak Đokovićnak pedig csaknem feleannyi pontja van a második helyen, mint tavaly a Roland Garros után volt. A nagy négyes másik két tagja, miután éltek a melbourne-i alkalommal, előbbre léptek, így Rafael Nadal már hatodik, Roger Federer pedig feljutott a tizedik pozícióra.
Roger Federer útja eddig hibátlan volt (Fotó: Beta/AP)

Federer 18. Grand Slam-diadala

Roger Federer (Fotó: Beta/AP) A svájci  Roger Federer  nyerte a férfiak egyéni versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3-ra legyőzte a spany...