2025. június 18., szerda

Tenisz

Federer az elődöntőben?

Novak Đokovićnak egészen jó sorsolása van a wimbledoni tornán, amelyen a címet védi, londoni negyedik titulusáért, idei harmadik, összesen pedig 13. Grand Slam-serlegéért indul hétfőn.

Melyik svájci lesz ott az elődöntőben?

Novak Đoković ma tudja meg, hogy kivel kezdi meg a wimbledoni címvédési kísérletet, ami, ha nyer, egyben zsinórban ötödik nagy tornája lenne, ilyesmivel pedig a tenisz nyílt korszakában éppenséggel senki sem dicsekedhet, és a világelsőnek esélyt adna arra is, hogy szeptember elején megvalósítsa a sportág legértékesebb fegyvertényét, az egy idényre vonatkozó Grand Slamet.

Györe megizzadt

Az első szettben aratott magabiztos győzelme után semmi nem utalt arra, hogy Györe László a második játszmában alaposan megizzad majd a cseh Václav Šafránek ellen. Mégis ez történt, ugyanis a 6:2-es első játszma után Györe a másodikban elveszítette adogatójátékát, de még a szett elején visszabreakelt.

Felsorakoztak a veteránok

Györe László kiválóan kezdte a szereplést az olaszországi Caltanissetta challenger tornáján. A múlt héten a figyelmet érdemlő párizsi szereplés után születésnapot ünnepelt zentai teniszező három játszmában győzte le a 35 éves olasz Filippo Volandrit, ami az ellenfél tapasztalatából kifolyólag mindenképpen jó eredménynek tekinthető.