2025. június 17., kedd

Tenisz

Nem sikerült a pályapróba

Két fontos kérdésben dönt a párizsi 1000-es rangú teremtorna. Az egyik, hogy Novak Đoković megvédi-e a világelsőséget, a másik pedig, hogy az öt jelölt (Thiem, Čilić, Berdych, Goffin és Tsonga) közül melyik két teniszező jut el a nyolcak londoni évzárójára.

Đokovićnak Párizsban döntő kell

Andy Murray bécsi tornagyőzelme azt is jelenti, hogy további 500 ponttal csökkent Novak Đoković előnye. A világelső és a közvetlen riválisa közötti „távolság” 1915 pontra zsugorodott, ha pedig tudjuk, hogy jövő hétfőn már levonják a tavalyi mestertornán nyert pontokat is, a tényleges különbség már csak 415 pont.

Ismét Györe–Darcis!

Három nappal azután, hogy Budapesten kikapott tőle, Györe László az eckentali challenger sorsolásán újra a belga veterán Steve Darcis-t kapta ellenfélnek. A zentai játékosnak tehát alkalma adódott, hogy esetleg visszavágjon a belgának, míg további két szerbiai több szerencsével járt.

Györe mégsem fordított

Györe László súlyos vereségre állt a belga veterán Steve Darcis ellen a budapesti challenger 2. fordulójában, hisz ellenfele, akinek a gyűjteményében világelső skalpja is van, 6:3, 5:1-re vezetett.

Kerber fél lábbal az elődöntőben

A világelső Angelique Kerber fél lábbal már a női mestertorna elődöntőjében van. A német tegnap két játszmában győzte le a román Simona Halepet, és csak abban az esetben maradhat le a továbbjutásról, ha a csoport hátralevő három meccsén számára kedvezőtlen eredmények születnek.