2024. május 8., szerda
ADORJÁN

Veselinov a Tisza új edzője

A horgosi Darko Veselinovot nevezték ki az adorjáni Tisza új vezetőedzőjévé. A 35 éves szakember dolgozott már a csapattal, hiszen előbb Tomislav Sivić, majd Branislav Bulatović segédje volt, így gyakorlatilag csak előrelépett egyet. Veselinov egyben a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia utánpótlás-nemzedékeinek a főedzője, dolgozott már Magyarországon is, sőt tavaly még játékosként a Horgos csapatát erősítette.

Darko Veselinov (Milorad Mitrović felvétele)

Darko Veselinov (Milorad Mitrović felvétele)

Az új vezetőedző július 10-ére fújt sorakozót, a felkészülést pedig a Nyers pályáin végzik el, ahol kiválóak a feltételek. „E felkészülési időszakban hat mérkőzésünk lesz a forma felmérésére. Játszani fogunk a Spartacus ificsapatával, az eleméri Naftagasszal, a magyar NB II.-es Csákvárral, a palánkai Bačkával, valamint a Kikindával és a bajmoki Radničkival” – ismertette a tréner, aki Borsos Csaba klubelnökkel egyetértett abban, hogy meg kell őrizni az eddigi csapat vázát, hogy jó játékkal az eddigi legjobb helyezést érték el a Szerb Liga vajdasági csoportjában. Eddig egyébként Stepančev, Zekaj, Radovanović és Stojanović távozott. „Az eddigi játékosok megtartása mellett az is feladat, hogy az akadémiánkon nevelkedő legígéretesebb fiatalokat beépítsük a csapatba. Négy-öt ilyen játékosunk van, de a környék tehetségeire is figyelni kell” – nyilatkozta Veselinov.

Nyitókép: Darko Veselinov (Milorad Mitrović felvétele)