2024. május 9., csütörtök
EB-SELEJTEZŐK

Gól nélkül Podgoricában

Egy ponttal tért haza Magyarország a montenegrói fővárosból

A jövő évi németországi Európa-bajnokság G jelű selejtezős csoportjának szombati játéknapján Szerbia pihent, és épp a Sasok lehetnek a leginkább elégedettek a meccsek kimenetelével, ugyanis mindkét összecsapáson döntetlen született, és bár a várhatóan nem tényező Litvánia és Bulgária szempontjából ez nem számít különösebben, annál nagyobb lehet a súlya a podgoricai 0:0-nak Montenegró és Magyarország között a továbbjutás szempontjából. A nem túlságosan szemet gyönyörködtető összecsapás elején Nagy Ádám balszerencsés öngólját csak a felső kapufa akadályozta meg. Ezután a magyarok birtokolták jóval többet a labdát, míg a montenegrói akciók is veszélyesek voltak olykor, miközben a játék üteme sokszor megtört, Manzano játékvezető pedig hat sárgát (4 hazai, 2 vendég) osztott ki. Marco Rossi mester fiai holnap 20.45-kor Litvániát fogadják a budapesti Puskás Arénában, és mondani sem kell, hogy kötelező a három pont, ahogyan Szerbia is csak azzal lehet elégedett Bulgária vendégeként, ugyancsak 20.45-től.

Podgorica: Montenegró–Magyarország 0:0

Stadion Pod Goricom, 8000 néző, vezette: Jesus Gil Manzano (spanyol).

Montenegró: Mijatović – Tomašević, Savić, Vujačić – A. Vukčević, Janković, Savićević (Lončar, 82.), Ščekić (Raičković, 61.), Vešović (M. Vukčević, 72.) – Jovetić (Hakšabanović, 82.), Krstović (Osmajić, 72.). Szövetségi kapitány: Miodrag Radulović.
Magyarország: Dibusz – Szalai, Orbán, Lang – Bolla (Botka, 88.), Nagy, Styles (Kalmár, 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 58.), Ádám (Varga, 58.), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Eredmények, 3. forduló, G csoport: Montenegró–Magyarország 0:0, Litvánia–Bulgária 1:1.

1. Szerbia

2

2

0

0

4:0

6

2. Magyarország

2

1

1

0

3:0

4

3. Montenegró

3

1

1

1

1:2

4

4. Bulgária

3

0

1

2

1:5

1

5. Litvánia

2

0

1

1

1:3

1

A következő fordulóban (holnap): Bulgária–Szerbia, Magyarország–Litvánia.

Skócia két perce

Norvég szempontból tragikus végjáték után kapott ki a skandináv ország Skóciától az A csoportban. Az eredményjelző egy órán át változatlan maradt, amikor megtört a jég, a Porteous szabálytalansága miatt befújt büntetőt Haaland küldte a hálóba (61.). A korábban spanyolokat is legyőző, harcias skótok azonban a hajráig hajtottak, aminek meg is lett az eredménye: előbb Dykes használt ki egy norvég védelmi bizonytalankodást (87.), majd a gólszerző előkészítéséből McLean fordította meg (89.) a mérkőzést.

A csoport: Norvégia–Skócia 1:2, Ciprus–Grúzia 1:2.

1. Skócia

3

3

0

0

7:1

9

2. Grúzia

2

1

1

0

3:2

4

3. Spanyolország

2

1

0

1

3:2

3

4. Norvégia

3

0

1

2

2:6

1

5. Ciprus

2

0

0

2

1:5

0

A következő fordulóban (holnap): Skócia–Grúzia, Norvégia–Ciprus.

A görögök is beleszólnának

Szemlátomást ki akarja használni a B csoportban Görögország, hogy Hollandia a franciák elleni csúfos leégéssel kezdett. A hellének az írekkel játszottak, és egy küzdelmes meccsen meg is szerezték a pontokat, amivel tartják a második helyet. Bakaszetasz büntetővel iratkozott fel a kijelzőre (15.), amit Collins hamarosan egalizált (27.), de az íreknek Maszurasz találatára (49.) a második félidei mezőnyfölényük ellenére már nem volt válaszuk.

B csoport: Gibraltár–Franciaország 0:3, Görögország–Írország 2:1.

1. Franciaország

3

3

0

0

8:0

9

2. Görögország

2

2

0

0

5:1

6

3. Hollandia

2

1

0

1

3:4

3

4. Írország

2

0

0

2

1:3

0

5. Gibraltár

3

0

0

3

0:9

0

A következő fordulóban (ma): Franciaország–Görögország, Írország–Gibraltár.

Ukrán feltámadás

A papíron kiemelkedő Anglia és Olaszország mögötti, meglepetésre törekvő gárdák csaptak össze a C csoportban, Észak-Macedónia kezdett lényegesen jobban Ukrajna ellen (Bardhi 31., Elmas 39.). A háború által szorongatott ország fiai azonban a második félidőben megemberelték magukat, és Zabarnyi (62.) révén szépítettek, Konoplya góljával egyenlítettek (67.), majd Cigankov már a végjátékban hozta el (83.) az érzelmes és értékes diadalt.

C csoport: Málta–Anglia 0:4, Észak-Macedónia–Ukrajna 2:3.

1. Anglia

3

3

0

0

8:1

9

2. Ukrajna

2

1

0

1

3:4

3

3. Olaszország

2

1

0

1

3:2

3

4. Észak-Macedónia

2

1

0

1

4:4

3

5. Málta

3

0

0

3

1:8

0

A következő fordulóban (ma): Anglia–Észak-Macedónia, Ukrajna–Málta.

Csúfos walesi elbukás

Könnyen lehet, hogy végzetes ponthullajtást követett el Wales, amely a roppant szorosnak ígérkező D csoportban az örményeket fogadta. Jól is indult a meccs a házigazdának, Daniel James révén a 10. perctől vezetett, erre azonban hárommal válaszoltak a vendégek (Zelarayan 19., Ranos 30., 66.). A walesiek Wilson higgadt befejezése (72.) után újra reménykedhettek, de Zelarayan hamarosan újra hideg zuhanyt öntött a nyakukba (75.). Az indulatos percekben aztán Moore kiállíttatta magát közvetlen piros lappal (78.), lezárva az érdemi kérdéseket.

D csoport: Lettország–Törökország 2:3, Wales–Örményország 2:4.

1. Törökország

3

2

0

1

5:5

6

2. Wales

3

1

1

1

4:5

4

3. Horvátország

2

1

1

0

3:1

4

4. Örményország

2

1

0

1

5:4

3

5. Lettország

2

0

0

2

2:4

0

A következő fordulóban (ma): Törökország–Wales, Örményország–Lettország.

Albán kötelező

Életben tartotta reményeit Albánia, amely az E jelű ötösben azért harcol, hogy a lengyelek és a csehek mellett beleszólhasson a továbbjutás dolgába. Ehhez szombat este Moldovát kellett legyőznie a balkáni országnak, ami Asani (52.) és Bajrami (76.) révén sikerült.

E csoport: Feröer szigetek–Csehország 0:3, Albánia–Moldova 2:0.

1. Csehország

3

2

1

0

6:1

7

2. Lengyelország

2

1

0

1

2:3

3

3. Albánia

2

1

0

1

2:1

3

4. Moldova

3

0

2

1

1:3

2

5. Feröer szigetek

2

0

1

1

1:4

1

A következő fordulóban (holnap): Moldova–Lengyelország, Feröer szigetek–Albánia.

Értékes osztrák pont

Nagy lépést tett a kijutás felé az F csoportban éllovas Ausztria csapata, miután a papíron legnehezebb meccsen, a belgiumi vendégjátékon pontot szerzett. Az osztrákok Mangala peches öngóljával (21.) vezettek is Brüsszelben, amit a második félidőben még nagyobb fölényben focizó belgák Lukaku révén javítottak ki (62.). A nyomás azonban több találatot nem hozott, csak Tielemans felső lécét (90+5.), így maradt a döntetlen.

F csoport: Belgium–Ausztria 1:1, Azerbajdzsán–Észtország 1:1.

1. Ausztria

3

2

1

0

7:3

7

2. Belgium

2

1

1

0

4:1

4

3. Svédország

2

1

0

1

5:3

3

4. Észtország

2

0

1

1

2:3

1

5. Azerbajdzsán

3

0

1

2

2:10

1

A következő fordulóban (holnap): Ausztria–Svédország, Észtország–Belgium.

Drámai dán diadal

Minimális sikert aratott Dánia Észak-Írország felett a H csoportban, bár a háló nem csak egyszer rezdült meg Koppenhágában. A hazai fél Wind révén szerzett vezetést (47.), ám az északírek már bőven a ráadásban járva egalizáltak (Marshall, 90+4.). Stefanski sípmester viszont úgy döntött, videón is megnézi az esetet, és hosszadalmas, mindkét fél számára idegtépő VAR-szünet után érvénytelenítette a vendégek egyenlítő gólját.

H csoport: Dánia–Észak-Írország 1:0, Finnország–Szlovénia 2:0, San Marino–Kazahsztán 0:3.

1. Dánia

3

2

0

1

6:4

6

2. Finnország

3

2

0

1

4:3

6

3. Kazahsztán

3

2

0

1

7:4

6

4. Szlovénia

3

2

0

1

4:3

6

5. Észak-Írország

3

1

0

2

2:2

3

6. San Marino

3

0

0

3

0:7

0

A következő fordulóban (ma): Szlovénia–Dánia, Finnország–San Marino, Észak-Írország–Kazahsztán.

Izgulhattak a svájciak

Bár bezsebelte Andorrában a három pontot Svájc, korántsem olyan nyugodt körülmények között tette ezt, ahogyan arra számított. Freuler (7.) és Amdouni (32.) beköszönése után ugyanis többször már nem találtak be az alpesiek, a néhány perccel korábban becserélt Vieira pedig a második félidő derekán szépített (67.), így a hajrában a házigazda pontrablására is volt esély.

I csoport: Andorra–Svájc 1:2, Koszovó–Románia 0:0, Fehéroroszország–Izrael 1:2.

1. Svájc

3

3

0

0

10:1

9

2. Románia

3

2

1

0

4:1

7

3. Izrael

3

1

1

1

3:5

4

4. Koszovó

3

0

3

0

2:2

3

5. Andorra

3

0

1

2

2:5

1

6. Fehéroroszország

3

0

0

3

2:9

0

A következő fordulóban (ma): Svájc–Románia, Izrael–Andorra, Fehéroroszország–Koszovó.

Portugália tovább tarol

Nem hagy kétséget afelől Portugália, hogy kimagaslik a J csoport mezőnyéből. A 2016-os kontinensbajnok Bernardo Silva (44.) találatával és Bruno Fernandes duplájával (77., 90+3.) simán verte a bosnyákokat, és tartja vezető helyét.

J csoport: Portugália–Bosznia-Hercegovina 3:0, Izland–Szlovákia 1:2, Luxemburg–Liechtenstein 2:0.

1. Portugália

3

3

0

0

13:0

9

2. Szlovákia

3

2

1

0

4:1

7

3. Luxemburg

3

1

1

1

2:6

4

4. Bosznia-Hercegovina

3

1

0

2

3:5

3

5. Izland

3

1

0

2

8:5

3

6. Liechtenstein

3

0

0

3

0:13

0

A következő fordulóban (holnap): Izland–Portugália, Liechtenstein–Szlovákia, Bosznia-Hercegovina–Luxemburg.

Nyitókép: Nem a szép jelenetekről szólt a podgoricai mérkőzés (Fotó: MTI)