A Ferencváros megszerezte első alapszakasz-győzelmét az Európa-ligában, míg a Crvena zvezda szívós küzdelmet folytatott Portóban a második fordulóban.
A Ferencváros a csoportkör e heti fordulójában a belga Genk vendégeként lépett pályára, és 1:0-s győzelmet aratott. A mérkőzés kezdetén a hazai együttes játszott fölényben, sorra érkeztek a beadások, Dibusz Dénes több alkalommal bravúrral mentett. A Ferencváros csak ritkán jutott el lövőhelyzetig, de a 44. percben Jonathan Levi beadását Varga Barnabás tökéletesen fejelte a kapu bal felső sarkába. A támadó ezzel már 23. gólját szerezte nemzetközi kupamérkőzésen, újfent bizonyítva, hogy az FTC legnagyobb fegyvere a támadósorban.
A szünet után újabb esély kínálkozott a zöld-fehérek előtt: Lenny Joseph buktatásáért büntetőt ítéltek, de Varga lövését Van Crombrugge kapus kivédte. A kihagyott lehetőség után a Genk nyomása fokozódott, Steuckers a kapufát találta el, később Dibusz újabb óriási védéssel tartotta előnyben csapatát. Robbie Keane a hajrában cserékkel stabilizálta a középpályát, a Ferencváros pedig fegyelmezett védekezéssel kivédekezte a rohamokat. A Cegeka Arenában végül egy góllal győzött az FTC, amely két fordulót követően négy ponttal áll az El-főtáblán.
A bravúros siker után Robbie Keane röviden értékelte együttese teljesítményét. Elmondta, hogy az első húsz percben voltak gondok a védekezéssel, de a változtatások meghozták a kívánt eredményt: „A Genk bizonyította, hogy jó csapat, sok középre lőtt labdával próbálkozott, igyekezett megbontani a védelmünk bal oldalát, ami kétszer-háromszor sikerült is. Miután felismertük, hogy nincs minden rendben, és Callum O’Dowda mélyebben, jobban helyezkedett, kiküszöböltük a hibákat, hatástalanítottuk a támadásokat. A belga középpályások jól járatták a labdát, ám a gólunk után fantasztikusan futballoztunk, kézben tartottuk a meccset.”
A következő fordulóban, október 23-án a Fradi a Salzburg vendégeként lép pályára.
A Crvena zvezda szívós küzdelmet folytatott Portóban, ám egy, a 89. percben született gól végül a portugálok javára döntött. A hazaiak már a 8. percben vezetést szereztek, amikor William Gomes értékesített egy büntetőt, miután Tebo Uchenna szabálytalankodott Deniz Güllel szemben a tizenhatoson belül. A szerbek gyorsan rendezték soraikat, és félórányi játék után Vasilije Kostov kapáslövése visszahozta a reményt. A második játékrészben mindkét oldalon akadtak helyzetek: Händel, Arnautović és Milson is betalálhatott volna, ám a befejezések rendre pontatlanok maradtak. Amikor már mindenki a döntetlenre készült, Pepe indításából Rodrigo Mora higgadtan értékesítette a ziccert, ezzel biztosítva a Porto 2:1-es győzelmét.
A vereség ellenére a Crvena zvezda edzője, Vladan Milojević kiemelte, hogy csapata fegyelmezetten játszott: „A játékosaim jól valósították meg a taktikát, de a kritikus pillanatokban hibáztunk. 1:1-nél volt két helyzetünk, jó lett volna, ha megszerezzük a második gólt” – fogalmazott a szakember.
Két fordulót követően a Zvezda egy ponttal áll a csoportban, a következő körben a belgrádiak a Bragához látogatnak.

A Zvezda igazán sajnálhatja az elszalasztott alkalmat (Fotó: Beta/AP)
Eredmények, Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló: Roma–Lille 0:1 (Haraldsson 6.), Bologna–Freiburg 1:1 (Orsolini 29., ill. Adamu 57. (büntetőből)), Brann Bergen–Utrecht 1:0 (Magnusson 41.), Fenerbahçe–Nice 2:1 (Aktürkoğlu 3., 25., ill. Kevin 37. (b)), Viktoria Plzeň–Malmö 3:0 (Vydra 34., Durosinmi 44., Spácil 53.), Celtic–Braga 0:2 (Horta 21., Gabri Martínez 85.), Ludogorec–Betis 0:2 (Lo Celso 31., Son 53. (öngól)), FCSB–Young Boys 0:2 (Monteiro 11., 36.), Panathinaikosz–Go Ahead Eagles 1:2 (Świderski 56., ill. Smit 75., 82.), Porto–Crvena zvezda 2:1 (William Gomes 8. (b), Mora 90., ill. Kostov 32.), Feyenoord–Aston Villa 0:2 (Buendía 61., McGinn 79.), Lyon–Salzburg 2:0 (Satriano 11., R. Kluivert 57.), Makkabi Tel-Aviv–Dinamo Zagreb 1:3 (Abu-Farhi 14., ill. Lisica 16., Ljubičić 19., 72.), Basel–Stuttgart 2:0 (Ajeti 3., Broschinski 84.), Nottingham Forest–Midtjylland 2:3 (Ndoye 22., Gibbs-White 90+3., ill. O. Diao 18., Bech Sørensen 24., Byskov 88.), Sturm–Rangers 2:1 (Horvat 7., Kiteisvili 35., ill. D. Gassama 49.), Celta–PAOK 3:1 (Aspas 45+2., B. Iglesias 53., Swedberg 71., ill. Giakumakisz 37.), Genk–Ferencváros 0:1 (Varga B. 44.). Az élmezőny: Dinamo Zagreb, Midtjylland, Aston Villa, Braga, Lyon, Lille és Porto 6, … Ferencváros 4, … Crvena zvezda 1 pont.
Konferencia Liga, alapszakasz, 1. forduló: Fiorentina–Sigma 2:0 (Piccoli 27., Ndour 90+5.), Slovan–Strasbourg 1:2 (R. Ibrahim 64., ill. Yirajang 26. (ö), Ouattara 41.), Legia–Samsunspor 0:1 (Musaba 10.), Sparta–Shamrock 4:1 (Sadílek 33., Suchomel 45., Sørensen 50., Haraslín 90., ill. Mandroiu 83.), Celje–AEK Athén 3:1 (F. Kovačević 34., 55., 80., ill. Kutesa 7.), Aberdeen–Sahtar 2:3 (Karlsson 8. (b), Devlin 69., ill. Nazarina 39., L. Ferreira 54., Pedrinho 60.), Raków–Universitatea Craiova 2:0 (Pienko 47., Repka 60.), AEK Larnaka–AZ Alkmaar 4:0 (Rubio 25., Bajić 54., D. Ivanović 73., Rohden 83.), Shelbourne–Häcken 0:0, Dinamo Kijev–Crystal Palace 0:2 (D. Muñoz 31., Nketiah 58.), Lech–Rapid 4:1 (Palma 14., Ishak 21., Ismaheel 45+2., Bengtsson 77., ill. Radulović 64.), Rayo Vallecano–Skendija 2:0 (U. López 28., F. Pérez 32.), Omonia–Mainz 0:1 (Amiri 75. (b)), Jagiellonia–Hamrun Spartans 1:0 (Balleste 57.), Zrinjski–Lincoln Red Imps 5:0 (Bilbija 12., Dujmović 21., Jakovljević 40., Damascan 69., Mikić 85.), Kuopion–Drita 1:1 (Parzyszek 74., ill. Dabiqaj 80.), Lausanne–Breiðablik 3:0 (Lakweiry 7., Bair 11., Diakite 33.), Noah–Rijeka 1:0 (Mujahusejnović 6.).

Nyitókép: Varga Barnabás a tizenegyest ugyan elhibázta, de így is az ő góljával nyert a Fradi (Fotó: Beta/AP)