2025. szeptember 29., hétfő
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Simeone megálljt parancsolt a királyi gárdának

Remek formában érkezett a városi derbire a Real Madrid, hiszen Xabi Alonso vezetésével eddig mind a hat bajnokiját megnyerte. Ezzel szemben Diego Simeone Atlético Madridja igencsak bukdácsolt a rajton, aminek következtében a matracosok kilencpontos hátránnyal fogadták az ősi riválist. A kezdő sípszót követően azonnal a hazai csapat került fölénybe, az első negyedórában a Real játékosai alig tudták megközelíteni az ellenfél tizenhatosát. A vendéglátó viszont Robin Le Normand fejesével megszerezte a vezetést. A félidő közepére megváltozott a játék képe, és a királyi gárda rövid idő alatt megfordította a mérkőzést, ebben Arda Güler játszotta a főszerepet, előbb gólpasszt adott Kylian Mbappénak, majd maga is betalált az Atlético kapujába. Alexander Sörloth ugyanakkor még a szünet előtt fejjel kiegyenlített. A pihenőt követően büntetőhöz jutott Dioego Simeone csapata, amit Julián Álvarez értékesített. Ez olyannyira meghozta önbizalmát, hogy nem sokkal később szabadrúgásból is mattolta Thibaut Courtois-t. Óriási meglepetésre a Real Madrid játéka a második félidőben teljesen ötlettelenné vált, Vinicius Junior és társai semmi veszélyt nem jelentettek az ellenfélre. A megroggyant vendégeknek végül Antoine Griezmann adta meg a kegyeldöfést a bírói ráadásban. A Villarreal–AthleticBilbao találkozót a csereként beálló Alberto Moleiro döntötte el. Érdekesség, hogy a baszk csapat Nico Williams sérülése óta hullámvölgybe került, az utolsó négy bajnokiján mindössze egyetlen pontot szerzett.

Spanyol bajnokság, a 7. forduló: Girona–Espanyol 0:0 Getafe–Levante 1:1, Atlético Madrid–Real Madrid 5:2, Mallorca–Alaves 1:0, Villarreal–Athletic Bilbao 1:0, Rayo Vallecano–Sevilla 0:1. Az Elche–Celta, a Barcelona–Real Sociedad és a Betis–Osasuna találkozók lapzárta után értek véget. A Valencia–Oviedo mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 3-án, 4-én és 5-én): Osasuna–Getafe, Real Oviedo–Levante, Girona–Valencia, Athletic Bilbao–Mallorca, Real Madrid–Villarreal, Alaves–Elche, Sevilla–Barcelona, Espanyol–Betis, Real Sociedad–Rayo Vallecano, Celta Vigo–Atlético Madrid.

PONTOSZTÁS A RANGADÓN
Jól kezdett az Atalanta Torinóban a Juventus elleni bajnokin. Kamaldeen Sulemana révén a bergamóiak az első félidőben előnybe kerültek. Sőt a második játékrész elején Nikola Krstović kis szerencsével meg is duplázhatta volna csapata előnyét. A kimaradt helyzet szokás szerint megbosszulta magát, a hajrában ugyanis Juan Cabal kiegyenlített, az utolsó percekre a zebramezesek Marten de Roon kiállítása után emberelőnybe kerültek, de az eredmény már nem változott. Jól kezdett az Inter a Cagliari otthonában, Lautaro Martínez fejesével korán vezetést szereztek a milánóiak. A szardíniai csapat a találkozó hajrájában járt legközelebb az egyenlítéshez, ekkor egy sarokrúgást követően Michael Folorunsho fejjel a kapufát találta el. Nem sokkal később Francesco Pio Esposito közeli találatával lezárta a mérkőzést. Vasárnap délután a Roma Artem Dovbik és Matías Soulé találataival legyőzte a Veronát és feljött a második helyre. 

Olasz bajnokság, az 5. forduló: Como–Cremonese 1:1, Juventus–Atalanta 1:1, Cagliari–Inter 0:2, Sassuolo–Udinese 3:1, Roma–Verona 2:0, Pisa–Fiorentina 0:0. A Lecce–Bologna és a Milan–Napoli találkozók lapzárta után értek véget. A Parma–Torino és a Genoa–Lazio mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 3-án, 4-én, és 5-én): Verona–Sassuolo, Lazio–Torino, Parma–Lecce, Inter–Cremonese, Atalanta–Como, Udinese–Cagliari, Bologna–Pisa, Fiorentina–Roma, Napoli–Genoa, Juventus–Milan.

CSILLAGHULLÁS
Az angol bajnokság hétvégi fordulójában több nagy csapat is vereséget szenvedett. A Liverpool a régi mumus Crystal Palace otthonában lépett pályára, gyorsan bebizonyosodott, hogy ezúttal se lesz könnyű dolga a vendégcsapatnak. Ismaila Sarr a találkozó elején vezetést szerzett a hazaiaknak, sőt egy kis szerencsével a Palace a szünetre nagyobb előnyre is szert tehetett volna. A folytatásban összeszedettebbé vált a bajnokcsapat játéka, ugyanakkor Federico Chiesa egyenlítő találatára egészen a hajráig kellett várni. A slusszpoén azonban még hátra volt: az utolsó pillanatokban Eddie Nketiah meglőtte a Palace győztes találatát. Rémálomszerűen kezdődött a Manchester Unitednek a Brentford otthonában szombaton délután lejátszott bajnoki. Mindössze húsz perc elteltével Igor Thiago kétszer is betalált a vörös ördögök kapujába. A vendégek Benjamin Seskónak köszönhetően gyorsan visszatértek a mérkőzésbe, sőt a második félidőben Bruno Fernandes könnyedén ki is egyenlíthetett volna, gyengécske büntetőjét azonban Caimhin Kelleher, a Brentford hálóőre kivédte. A bírói ráadásban Mathias Jensen, kihasználva a vendégvédelem bizonytalankodását, végleg eldöntötte a három pont sorsát. Habár a szünetben még a Chelsea-nél volt az előny a Brighton elleni találkozón, a második játékrész elején Trevoh Chalobah kiállítását követően emberhátrányba kerültek a kékek, ezt alaposan kihasználva a Brighton a bírói ráadásban megfordította a mérkőzést.

 

A Liverpool nem bírt régi mumusával (Fotó: Beta/AP)

A Liverpool nem bírt régi mumusával (Fotó: Beta/AP)

Angol bajnokság, a 6. forduló: Brentford–Manchester United 3:1, Chelsea–Brighton 1:3, Crystal Palace–Liverpool 2:1, Leeds–Bournemouth 2:2, Manchester City–Burnley 5:1, Nottingham–Sunderland 0:1, Tottenham–Wolves 1:1, Aston Villa–Fulham 3:1. A Newcastle–Arsenal találkozó lapzárta után ért véget. Az Everton–West Ham mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 3-án, 4-én és 5-én): Bornemouth–Fulham, Leeds–Tottenham, Arsenal–West Ham, Manchester United–Sunderland, Chelsea–Liverpool, Aston Villa–Burnley, Everton–Crystal Palace, Newcastle–Nottingham, Wolves–Brighton, Brentford–Manchester City.

MENETEL A MARSEILLE
A PSG legyőzőse igencsak meghozta a Marseille játékosainak kedvét, a bajnokságot egyébként jól kezdő Strasbourg otthonában ugyanis egyértelműen uralták az első félidőt, egyedül a vezetést nem tudták megszerezni. A szünetet követően némileg váratlanul Abdoul Quattar a hazaiakat juttatta előnyhöz. A Marseille lelkesedése ettől nem tört meg, Pierre-Emerick Aubameyang, ha némi szerencsével is, de a hajrához közeledve kiegyenlített, majd a bírói ráadásban Amir Murillo szemfülességének köszönhetően a vendégek három ponttal tértek haza. A címvédő ezúttal hátvédjei, Ilija Zabarnij és Lucas Beraldo góljaival nyert az Auxerre ellen. A Monaco több mint egy félidőn át emberhátrányban játszott a Lorient otthonában, így a házigazdának nem okozott nehézséget a győzelem kiharcolása. 

Francia bajnokság, a 6. forduló: Strasbourg–Marseille 1:2, Lorient–Monaco 3:1, Toulouse–Nantes 2:2, PSG–Auxerre 2:0, Nice–Paris FC 1:1. Az Angers–Brest, a Lille–Lyon, a Metz–Le Havre és a Rennes–Lens találkozók lapzárta után értek véget. 

A következő forduló (október 3-án, 4-én és 5-én): Paris FC–Lorient, Metz–Marseille, Brest–Nantes, Auxerre–Lens, Lyon–Toulouse, Le Havre–Rennes, Monaco–Nice, Strasbourg–Angers, Lille–PSG.

KANE SZÁZADOS LETT
Egyoldalú küzdelmet hozott a Bayern München–Werder Bremen bajnoki. Karl Hein, a vendégek hálóőre az első félidőben öt nagy bravúrt is bemutatott, de ezzel sem tudott érdemben segíteni csapatán, mivel a bajorok Jonathan Tah látványos góljával és Harry Kane büntetőjével gyakorlatilag a szünetre eldöntötték az érdemi kérdéseket, A folyatásban Kane meglőtte századik müncheni gólját is, majd Konrad Laimer adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek. A Mainz–Borussia Dortmund találkozó hőse a vendégeket erősítő Julian Brandt volt. Eredetileg nem is szerepelt volna a dortmundi kezdőben, ugyanakkor Serhou Guirassy bemelegítés során megsérült, így a nézők a kezdősípszó elhangzásakor már a pályán láthatták Brandtot. Ha már ott volt, élt is az alkalommal, kiosztott két gólpasszt, amivel nagyban hozzájárult csapata győzelméhez. Az egyre jobb formába lendülő Leipzig a Wolfsburg otthonából is három ponttal tért haza. A mindent eldöntő találatot Johan Bakayoko szerezte. A Frankfurt gólzáporos találkozón győzte le a Mönchengladbachot. A mérkőzés érdekessége, hogy a vendégek a második játékrész elején már hatgólos előnyben voltak, a hazaiak ugyan az utolsó fél órában négyszer is mattolták a dekoncentrálttá vált frankfurti védelmet, de ez is kevés volt a pontmentéshez.

 

Harry Kane századik gólját ünnepelte a Bayernban (Fotó: Beta/AP)

Harry Kane századik gólját ünnepelte a Bayernban (Fotó: Beta/AP)

Német bajnokság, az 5. forduló: Bayern München–Werder Bremen 4:0, Heidenheim–Augsburg 2:1, Mainz–Borussia Dortmund 0:2, St. Pauli–Leverkusen 1:2, Wolfsburg–Leipzig 0:1, Mönchengladbach–Frankfurt 4:6. A Freiburg–Hoffenheim, a Köln–Stuttgart és az Union Berlin–Hamburg találkozók lapzárta után értek véget.

A következő forduló (október 3-án, 4-én és 5-én): Hoffenheim–Köln, Augsburg–Wolfsburg, Borussia Dortmund–Leipzig, Leverkusen–Union Berlin, Werder Bremen–St.Pauli, Frankfurt–Bayern München, Stuttgart–Heidenheim, Hamburg–Mainz, Mönchengladbach–Freiburg.  

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gólgazdag összecsapást hozott a madridi rangadó (Fotó: Beta/AP)