Némi meglepetésre a bajnokságban bukdácsoló Puskás Akadémia kezdte jobban a Paks elleni idegenbeli találkozót, sőt Lukács találatával a vezetést is gyorsan megszerezték a vendégek. A tolnaiak lassan lendültek játékba, ám a félidő hajrájára egyértelműen átvették az irányítást. Ez az eredményjelzőn is meglátszott, Gyurkits ugyanis egy látványos akció végén kiegyenlített. A pihenőt követően azonban Németh révén ismét a felcsútiak kerültek előnybe. A folytatásban a hazaiak egyre növekvő fölényük mellett lőttek gyorsan két gólt, de az elsőt kezezés, a másikat les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Úgy tűnt, ha szerencsét se nélkülözve, de a vendégcsapat megőrizheti minimális előnyét, viszont az utolsó percekben büntetőhöz jutott a Paks, amit Gyurkits magabiztosan értékesített. Ez új lendületet adott a vendéglátónak, végül Windecker parádés mozdulattal bevette a Puskás Akadémia kapuját, így a találkozó nagy részében jobban játszó Paks megérdemelt győzelmet aratott.
Közönségszórakoztatóan kezdődött az Újpest–Nyíregyháza találkozó. A vendégek Babunski fejesével gyorsan megszerezték a vezetést, ugyanakkor a lilák gyorsan összeszedték magukat, és Matko két találatával a félidő közepére megfordították a mérkőzést. Mindez nem törte meg a nyírségiek lendületét, akik Májer nem mindennapi góljával még a szünet előtt egalizálták az állást. A folytatásban a fővárosiak ugyan többet kockáztattak, de a hőn áhított vezető találatot nem tudták megszerezni, így végül a csapatok megosztoztak a pontokon.
Megszakadt a bajnokságban a Zalaegerszeg nyeretlenségi szériája. A zalaiak szombaton délután az újonc Kazincbarcikát fogadták, és Joao Victor lévén hamar előnybe kerültek. A vendégek nem tudták megismételni az egy héttel korábban az Újpest legyőzésekkor bemutatott produkciójukat, a hazaiak viszont a második játékrészben már igazi örömfocit játszottak. Először Alegria került főszerepbe, aki góllal és gólpasszal vette ki részét csapata győzelméből, majd a hajrában a csereként beálló Kiss duplázott. A Diósgyőr–Debrecen bajnokinak mindkét csapat nagy lelkesedéssel vágott bele, ám az idő múlásával felek a védekezésre tették át a hangsúlyt, így a mérkőzés idővel ellaposodott. Ilyen körülmények között természetesen gól sem született. Vasárnap délután az MTK könnyed győzelmet aratott Kisvárda felett, és feljött a harmadik helyre.
A 8. forduló: Újpest–Nyíregyháza 2:2 (Matko 17. és 24., illetve Babunski 12., Májer 42.), Zalaegerszeg–Kazincbarcika 5:0 (Joao Victor 11., Alegria 48., Lima 67., Kiss 77. és 78.), Diósgyőr–Debrecen 0:0, Paks–Puskás Akadémia 3:2 (Gyurkits 39. és 87., Windecker 89., illetve Lukács 8., Németh 49.), MTK–Kisvárda 4:0 (Matić 15. (öngól), Molnár 31., Kerezsi 58. és Pollevka 71.). A Győr–Ferencváros találkozó lapzárta után ért véget.
A következő forduló (október 3-án, 4-én és 5-én): Kazincbarcika–MTK, Nyíregyháza–Zalaegerszeg, Puskás Akadémia–Újpest, Debrecen–Győr, Ferencváros–Paks, Kisvárda–Diósgyőr.
