A válogatottmérkőzéseket követően ismét a klubfutball kerül előtérbe. A legtöbb európai országban a hétvégén bajnoki mérkőzéseket rendeznek, ám a magyar pontvadászat további egy hét pihenőt kapott, mivel péntektől vasárnapig a kupaküzdelmek zajlanak majd.
A harmadik fordulóba már az élvonal klubjai is bekapcsolódnak, és az alacsonyabb osztályban szereplő csapatok és szurkolóik számára igazi ünnepnapok következnek, hiszen olyan játékosokat láthatnak testközelből, akiket addig csak a televízióban figyelhettek. Persze ezek a mérkőzések arra is alkalmasak, hogy a kiscsapatok tehetségesebb játékosai felhívják magukra a figyelmet. Akadnak olyan párosítások is, amelyek néhány évvel ezelőtt NB I.-es bajnokik lehettek volna.
A Vasas és a Kecskemét labdarúgói mindent megtesznek, hogy borsot törjenek a Puskás Akadémia és az Újpest orra alá, és bebizonyítsák, hogy még mindig a legjobbak között lenne a helyük. A felcsútiak az ígéretes kezdés után váratlan pofonokba szaladtak bele a bajnokságban, ezért úgy tekintenek a Vasas elleni találkozóra, mint amelyen újra formába lendülhetnek. Az idény eddigi eseményeit így összegezte a klub játékosa, Artem Favorov:
„Természetesen nem lehetünk elégedettek az eredményekkel. Habár minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk, és ezért igyekszünk is mindent megtenni, elismerem, hogy azért becsúsztak olyan mérkőzések, amelyek végén nem éppen felhőtlen jókedvvel jöhettünk le a pályáról. Továbbra is hangsúlyozom, hogy fejben nagyon ott kell lenni, mert ha nem úgy alakul egy találkozó, ahogy elterveztünk, például hátrányba kerülünk, vagy nem tudunk kellő mértékben dominálni az adott meccsen, akkor csak teljes koncentrációval lehet kihúzni magunkat a gödörből. De azt gondolom, hogy tovább kell mennünk a saját utunkon.”
Az előző kiírás győztese, a Paks a Szajol vendégeként lép pályára szombat délután. A vendégeket nem annyira ez a találkozó aggasztja, sokkal inkább az, hogy hosszú időre elvesztették Ádám Martint, aki augusztus 26-án térdműtéten esett át.
„A tavaszi hatodik fordulóban a Diósgyőr ellen játszottunk idegenben, akkor szembesültem először azzal, hogy valami nincs rendben. Sajnos a probléma végigkísérte az idényemet, aztán a nyári felkészülés idején kiderült, a térdem nem az igazi. A Kisvárda elleni bajnokin jó fél órát játszottam, ám a vége felé már éreztem, nem jó a lábam. Ennek a sérülésnek egyébként ugrótérd a neve, a legtöbb esetben gyógytornával is orvosolható, nekem viszont a különböző kezelésekkel együtt sem használt, ezért műteni kellett. Három–öt hónap a felépülési idő, megbeszéltük, az idén már aligha játszom. Van rá esély, hogy decemberre felépülök, de úgy vagyok vele, a januári felkészülésre legyek teljesen rendben, akkor tudjak százszázalékos munkát végezni. Itthon vagyok Forráskúton, a kontrollra és a varratszedésre is a feleségem vitt el, nyújtott lábbal a kocsi hátsó ülésére szerencsére éppen befértem, jó volt hallani, amikor a doktor úr azt mondta, minden rendben a lábammal, még csak be sincs dagadva vagy vizesedve” – mondta Martin.
Az is biztossá vált, hogy a TSC korábbi játékosa, Aleksandar Ćirković ebben az idényben sem fog maradandót alkotni Magyarországon. Robbie Keane tavasszal öt találkozón vetette be a szerb játékost, de az nem tudta elnyerni a bizalmát. A jelenlegi idényben mindössze a Kazincbarcika ellen kapott pár perc játéklehetőséget, így világossá vált számára is, hogy a mester nem számol vele. Ćirkovićot végül egy évre a lengyel élvonal sereghajtója, a Lechia Gdańsk vette kölcsön, ott próbál meg újra formába lendülni.
A hétvége programja, péntek: Tatabánya–Soroksár (19.00). Szombat: Eger–Budafok (11.00), PTE–III. Kerület (13.00), Vásárosnamény–Zalaegerszeg (14.00), Érd–Győr, Füzesabony–BVSC, Gyula–Mezőkövesd, Hódmezővásárhely–Diósgyőr, Iváncsa–Kazincbarcika, Majos–Gödöllő, Mór–Honvéd, Nagykanizsa–Kozármisleny, SBTC–Tiszakécske, Szajol–Paks, Szolnok–ESMTK, Tiszafüred–Putnok, Veszprém–Debrecen (15.00), Siófok–MTK, REAC–Karcag, Szarvaskend–Ferencváros (16.00), Pécs–Debreceni EAC (17.00), Békéscsaba–Nyíregyháza, Gyirmót–Csákvár (18.00), Ajka–Kisvárda, Dorog–Szeged, Vasas–Puskás Akadémia, Videoton–Szentlőrinc (19.00). Vasárnap: Kelen–Tarpa, Martfű–Dombóvár, Mezőőrs–Komárom, Sárvár–Pilis (15.00), Kecskemét–Újpest (16.15).

Nyitókép: Artem Favorov (balról) szerint elsősorban fejben kell javulnia a Puskás Akadémiának (Fotó: MTI)