Bár a Chelsea kifejezetten esélyesnek számított a Betis ellen a Konferencia Liga döntőjében, egy tény mindenképpen a londoniak ellen szólt: 2002 májusában fordult elő legutóbb, hogy angol klubcsapat legyőzzön egy spanyolt valamelyik európai kupa döntőjében. Akkor a Liverpool az Alavést múlta felül, azóta azonban sorozatban kilenc finálét nyertek a hispánok.
Úgy tűnt, a sorozat ezúttal sem szakad meg, ugyanis a mérkőzést a várakozásokkal ellentétben a sevillai csapat kezdte jobban. Egy labdaszerzést követően Isco remekül indította Abde Ezzalzulit, aki vezetést szerzett csapatának. Ezt követően tíz perc alatt a Betis egy kis szerencsével el is dönthette volna a mérkőzést, előbb Marc Bartra járt közel a gólszerzéshez, majd Johny Cardoso került ziccerbe, ám lövése pontatlannak bizonyult. A Chelsea játékosai, bár többet birtokolták a labdát az első játékrész során, szemmel láthatóan zavarban voltak, és a támadásaik kevés veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára.
A második félidő elején érte az első komolyabb csapás a spanyolokat, amikor sérülés miatt le kellett cserélniük a gólszerzőjüket, ezzel a támadásaik élessége jelentősen csökkent. Ugyanakkor a változtatásokkal felfrissített angolok egyre nagyobb fölénybe kerültek, aminek a félidő közepén meg is lett az eredménye: Enzo Fernández egy remek fejessel kiegyenlített, majd néhány perccel később Nicolas Johnson megfordította a mérkőzést. A hajrában az elfáradó Betis-védelem még két ízben kapitulált, Jadon Sancho és Moisés Caicedo is betalált a sevillai kapuba, így végül a Chelsea igazolta a papírformát, és megnyerte a döntőt.
Ahogy korábban jeleztük, a siker azért is különleges a kékek számára, mert elmondhatják, hogy első klubként minden európai kupát felemelhettek már legalább egyszer.
Konferencia Liga, döntő: Betis–Chelsea 1:4.

Nyitókép: A Chelsea-nek már minden kupasorozatból van trófeája (Fotó: Beta/AP)