2024. május 8., szerda
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A Farkasok elbántak a címvédővel!

Első szezonbeli vereségét írta be a Manchester City – Tartja vezetését a Real Madrid – Lautaro Martínez parádés belépője

Nem kellett arra várni a Premier League-ben, hogy a címvédő Manchester City valamelyik nagy riválisával találkozzon, és az megszorongassa, sőt akár meg is verje Pep Guardiola csapatát. Ezt ugyanis megtette a szombat délutáni találkozójukon a Wolverhampton, amely fantasztikusan szervezett védelmével és egy kis szerencsével legyűrte az angol foci pillanatnyilag legnagyobb óriását. A Farkasok a Neto próbálkozását tisztázni igyekvő, de saját kapujába betaláló Dias öngóljával szereztek korai vezetést (13.), amelyet egészen az 58. percig őriztek, amikor Álvarez végzett el pompás szabadrúgást. Ahelyett azonban, hogy a hatalmas játékfölényt kialakító City-henger a meccs utolsó harmadában bedarálta volna a harcias, szimpatikus házigazdákat, utóbbiak nemhogy megelégedtek az egy ponttal, hanem egy kontra végén az egyetlen kaput eltaláló lövésükkel megnyerték a meccset, a hős Hvang Cunha labdájára érkezett (66.).

A Wolverhampton védelme remekül muzsikált (Fotó: Beta/AP)

A Wolverhampton védelme remekül muzsikált (Fotó: Beta/AP)

Angol bajnokság, 7. forduló: Aston Villa–Brighton 6:1, Bournemouth–Arsenal 0:4, Everton–Luton 1:2, Manchester United–Crystal Palace 0:1, Newcastle–Burnley 2:0, West Ham–Sheffield 2:0, Wolverhampton–Manchester City 2:1, Tottenham–Liverpool 2:1, Nottingham–Brentford 1:1.

1. Manchester City

7

6

0

1

17:5

18

2. Tottenham

7

5

2

0

17:8

17

3. Arsenal

7

5

2

0

15:6

17

4. Liverpool

7

5

1

1

16:7

16

5. Aston Villa

7

5

0

2

18:11

15

6. Brighton

7

5

0

2

19:14

15

7. West Ham

7

4

1

2

13:10

13

8. Newcastle

7

4

0

3

18:7

12

9. Crystal Palace

7

3

2

2

7:7

11

10. Manchester Utd

7

3

0

4

7:11

9

11. Nottingham

7

2

2

3

8:10

8

12. Fulham

6

2

2

2

5:10

8

13. Brentford

7

1

4

2

10:10

7

14. Wolverhampton

7

2

1

4

8:13

7

15. Chelsea

6

1

2

3

5:6

5

16. Everton

7

1

1

5

6:12

4

17. Luton

6

1

1

4

5:12

4

18. Bournemouth

7

0

3

4

5:15

3

19. Burnley

6

0

1

5

4:15

1

20. Sheffield

7

0

1

6

5:19

1

A következő fordulóban (október 7–8.): Luton–Tottenham, Burnley–Chelsea, Everton–Bournemouth, Fulham–Sheffield, Manchester United–Brentford, Crystal Palace–Nottingham, Brighton–Liverpool, West Ham–Newcastle, Wolverhampton–Aston Villa, Arsenal–Manchester City.

Őrzi előnyét a Királyi Gárda

A tabellán elfoglalt helyezések alapján derbit rendeztek Gironában, hiszen a meglepően jól teljesítő házigazda a Real Madridot fogadta. Hogy mennyire becsapós a pozíció, az hamar kiderült, hiszen Joselu (17.) és Tchouaméni (21.) gyors beköszönésével a Királyi Gárda hamar kialakította a számára nyugalmas előnyt. A kiscsapat erőn felül játszott, derekasan küzdött, és képes volt sok labdát magánál tartani, de faragni nem tudott a hátrányán, Bellingham pedig a második félidő derekán pontot tett a találkozó végére (71.). A Barcelona közben a peches Sergio Ramos öngóljával (76.) diadalmaskodott a katalán–andalúz derbin, a Sevilla továbbra is a középmezőny mélyén botladozik, de legalább már kikerült a kiesőzónából.

Spanyol bajnokság, 8. forduló: Barcelona–Sevilla 1:0, Getafe–Villarreal 0:0, Rayo Vallecano–Mallorca 2:2, Girona–Real Madrid 0:3, Real Sociedad–Athletic Bilbao 3:0, Almería–Granada 3:3, Alavés–Osasuna 0:2.

1. Real Madrid

8

7

0

1

16:6

21

2. Barcelona

8

6

2

0

19:8

20

3. Girona

8

6

1

1

18:11

19

4. Real Sociedad

8

4

3

1

16:10

15

5. Athletic Bilbao

8

4

2

2

13:9

14

6. Atlético Madrid

6

4

1

1

15:5

13

7. Rayo Vallecano

8

3

3

2

9:11

12

8. Valencia

7

3

1

3

9:7

10

9. Osasuna

8

3

1

4

9:10

10

10. Cádiz

7

2

3

2

6:8

9

11. Getafe

8

2

3

3

10:13

9

12. Betis

7

2

3

2

7:12

9

13. Villarreal

8

2

2

4

10:13

8

14. Sevilla

7

2

1

4

11:10

7

15. Mallorca

8

1

4

3

11:14

7

16. Alavés

8

2

1

 

6:12

7

17. Celta Vigo

7

1

2

4

7:11

5

18. Las Palmas

7

1

2

4

2:6

5

19. Granada

8

1

2

5

13:21

5

20. Almería

8

0

3

5

11:21

3

A következő fordulóban (október 6–8.): Athletic Bilbao–Almería, Cádiz–Girona, Real Madrid–Osasuna, Mallorca–Valencia, Sevilla–Rayo Vallecano, Villarreal–Las Palmas, Atlético Madrid–Real Sociedad, Alavés–Betis, Celta Vigo–Getafe, Granada–Barcelona.

Verseny van a németeknél

Természetesen nagyon az elején járunk még az összes európai topligának, így a német Bundesligának is, a pártatlan szurkolók számára azonban kezd izgalmas forgatókönyv alakulni a tabella élén. A trófeára mindig topfavorit Bayern ugyanis idénybeli második botlását is beírta, sőt a Leipzig otthonában mínusz kettőről kellett egyáltalán pontot mentenie, az Openda (20.) és Lukeba (26.) által szerzett hazai vezetést Kane (57., tizenegyes) és Sané (70.) egyenlítette ki. A bajor pontvesztéssel élt a sereghajtó Mainz otthonában diadalmaskodó, így élre ugró Leverkusen, sőt a Kölnben győző Stuttgart is megelőzte a Rekordbajnokot.

A lipcseiek jól megizzasztották a Bayernt (Fotó: Beta/AP)

A lipcseiek jól megizzasztották a Bayernt (Fotó: Beta/AP)

Német bajnokság, 6. forduló: Hoffenheim–Borussia (D) 1:3, Köln–Stuttgart 0:2, Bochum–Borussia (M) 1:3, Heidenheim–Union 1:0, Mainz–Leverkusen 0:3, Wolfsburg–Frankfurt 2:0, Leipzig–Bayern 2:2, Darmstadt–Werder 4:2.

1. Leverkusen

6

5

1

0

20:6

16

2. Stuttgart

6

5

0

1

19:7

15

3. Bayern

6

4

2

0

20:6

14

4. Borussia (D)

6

4

2

0

12:6

14

5. Leipzig

6

4

1

1

16:6

13

6. Hoffenheim

6

4

0

2

13:9

12

7. Wolfsburg

6

4

0

2

9:6

12

8. Frankfurt

6

1

4

1

4:5

7

9. Heidenheim

6

2

1

3

10:13

7

10. Freiburg

5

2

1

2

5:10

7

11. Union

6

2

0

4

9:10

6

12. Werder

6

2

0

4

10:14

6

13. Borussia (M)

6

1

2

3

11:14

5

14. Augsburg

5

1

2

2

9:13

5

15. Darmstadt

6

1

1

4

10:18

4

16. Bochum

6

0

3

3

5:19

3

17. Köln

6

0

1

5

4:11

1

18. Mainz

6

0

1

5

4:17

1

A következő fordulóban (október 6–8.): Borussia (M)–Mainz, Augsburg–Darmstadt, Borussia (D)–Union, Leipzig–Bochum, Stuttgart–Wolfsburg, Werder–Hoffenheim, Leverkusen–Köln, Bayern–Freiburg, Frankfurt–Heidenheim.

Lautaro, a csodacsere

A Serie A legutóbbi játéknapján könnyed diadalt aratott a három éllovas. A régóta vezető Inter részéről érkezett a legbrutálisabb egyéni teljesítmény, hiszen a Salernóban egy órán át szenvedő Nerazzurrinál az 55. percben küldték be Lautaro Martínezt, aki nem sokat teketóriázott, és 27 játékperc alatt mesternégyessel (62., 77., 85., 89.) vezette diadalra csapatát! Eközben az azonos pontszámmal álló Milan sem hibázott nehezebb rivális ellen, a Laziónak Pulisic (60.) és Okafor (88.) talált be, míg a Napoli lassan megérkezik az őt megillető helyre, a déliek a Leccén léptek túl 4:0-val.

Lautaro Martínez megváltoztatta a teljes mérkőzést (Fotó: Beta/AP)

Lautaro Martínez megváltoztatta a teljes mérkőzést (Fotó: Beta/AP)

Olasz bajnokság, 7. forduló: Lecce–Napoli 0:4, Milan–Lazio 2:0, Salernitana–Inter 0:4, Bologna–Empoli 3:0, Udinese–Genoa 2:2.

1. Inter

7

6

0

1

19:3

18

2. Milan

7

6

0

1

15:8

18

3. Napoli

7

4

2

1

16:6

14

4. Juventus

6

4

1

1

12:6

13

5. Atalanta

6

4

0

2

11:5

12

6. Fiorentina

6

3

2

1

12:10

11

7. Lecce

7

3

2

2

8:9

11

8. Bologna

7

2

4

1

6:4

10

9. Frosinone

6

2

3

1

9:8

9

10. Sassuolo

6

3

0

3

11:12

9

11. Torino

6

2

2

2

6:7

8

12. Genoa

7

2

2

3

10:11

8

13. Verona

6

2

1

3

4:6

7

14. Lazio

7

2

1

4

7:10

7

15. Monza

6

1

3

2

4:7

6

16. Roma

6

1

2

3

13:11

5

17. Udinese

7

0

4

3

4:12

4

18. Salernitana

7

0

3

4

4:14

3

19. Empoli

7

1

0

6

1:16

3

20. Cagliari

6

0

2

4

2:9

2

A következő fordulóban (október 6–8.): Empoli–Udinese, Lecce–Sassuolo, Inter–Bologna, Juventus–Torino, Genoa–Milan, Monza–Salernitana, Frosinone–Verona, Lazio–Atalanta, Cagliari–Roma, Napoli–Fiorentina.

Élen a hercegség

Monacóban rendezték a francia Ligue 1 legnagyobb hétvégi rangadóját, ahol a Marseille vendégeskedett, és találatokból nem volt hiány. A házigazda hercegségiek annak ellenére ünnepeltek, hogy korán kétszer is hátrányba kerültek: Ndiaye mindössze 32 másodperc után köszönt be, amit Akliouche egalizált gyorsan (8.), a kikötőváros pedig a 18. perctől ismét vezetett (Gigot), de a Monaco ezúttal is gyorsan válaszolt (Balogun, 23.). Ezután némileg megnyugodtak a hálók, ha a kedélyek nem is, és a hátralévő időben egyetlen gól döntött mindhárom pont sorsáról, amikor Akliouche duplázott (52.). A PSG ezúttal Clemont-ban botlott, és tovább tart a Lyon borzalmas szezonkezdése, legutóbb a Reims is legyőzte az immár sereghajtóvá vált gárdát.

Francia bajnokság, 7. forduló: Strasbourg–Lens 0:1, Clermont–PSG 0:0, Monaco–Marseille 3:2, Reims–Lyon 2:0, Le Havre–Lille 0:2, Nice–Brest 0:0, Toulouse–Metz 3:0.

1. Monaco

7

4

2

1

18:10

14

2. Brest

7

4

2

1

8:6

14

3. Reims

7

4

1

2

13:8

13

4. Nice

7

3

4

0

8:4

13

5. PSG

7

3

3

1

14:6

12

6. Lille

7

3

2

2

10:9

11

7. Strasbourg

7

3

1

3

7:9

10

8. Le Havre

7

2

3

2

10:9

9

9. Toulouse

7

2

3

2

9:8

9

10. Marseille

7

2

3

2

9:11

9

11. Rennes

6

1

5

0

10:6

8

12. Nantes

6

2

2

2

11:11

8

13. Metz

7

2

2

3

7:13

8

14. Lens

7

2

1

4

7:12

7

15. Montpellier

6

1

3

2

9:9

6

16. Lorient

6

1

3

2

10:12

6

17. Clermont

7

0

2

5

5:12

2

18. Lyon

7

0

2

5

3:13

2

A következő fordulóban (október 6–8.): Strasbourg–Nantes, Metz–Nice, Reims–Monaco, Marseille–Le Havre, Brest–Toulouse, Lyon–Lorient, Montpellier–Clermont, Lens–Lille, Rennes–PSG.

Nyitókép: A Wolverhampton védelme remekül muzsikált (Fotó: Beta/AP)