2024. május 9., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Kiejtették a kupából a Bayernt

Azok után, hogy a Bundesligában a vártnál sokkal nehezebben alakul a Bayern (újabb) címvédése, a müncheni gárda a kupában is pofont kapott, vagyis már biztos, hogy nem fog tripla trónt szerezni a bajor csapat. A hazai környezetben játszott negyeddöntős összecsapáson minden a legjobban alakult hazai szemmel, a Kimmich szögletére emelkedő Upamecano fejese (19.) előnyhöz juttatta a Bayernt. A harcias Freiburg azonban nem tette le a fegyvert, és a kipattanóra érkező Hofler életerős, a kapu jobb oldalában kikötő lövésével már a 27. percben egalizált. A folytatásban sem a bajor mezőnyfölény, sem a freiburgi kontrák nem hoztak eredményváltozást, mígnem a bírói ráadásban jött a slusszpoén, amikor Musiala a saját tizenhatosában kezezett! A hatalmas nyomás alatt Höler vette magára a felelősséget, de nem remegett meg a lába, és értékesített büntetőjével (90+5.) a Freiburg kiejtette a kupa favoritját.

Höler higgadt maradt, és büntetőjével kiejtette a Bayernt (Fotó: Beta/AP)

Höler higgadt maradt, és büntetőjével kiejtette a Bayernt (Fotó: Beta/AP)

Olaszországban a kupaelődöntő első felvonásán a Juventus és az Inter nem bírt el egymással, Cuadrado kései vezető gólját (83.) Lukaku hosszabbításbeli tizenegyese egalizálta (90+5.), míg a spanyoloknál az Osasuna meglepetésre az Athletic Bilbao kiejtésével kupafináléba jutott. Angliában a II. Erzsébet halála miatt elhalasztott meccsek közül pótoltak többet is kedd este, a legnagyobb presztízsű Chelsea–Liverpool érvényes találat nélkül, pontosztással zárult.

Angol bajnokság, elmaradt mérkőzések pótlása: Bournemouth–Brighton 0:2, Leeds–Nottingham 2:1, Leicester–Aston Villa 1:2, Chelsea–Liverpool 0:0. Az élcsoport (29 forduló után): Arsenal 72, Manchester City (–1) 64, Newcastle (–2), Tottenham és Manchester United (–2) 50 pont stb. Magyar kupa, elődöntő: Zalaegerszeg–Puskás Akadémia 0:0, h. u. 1:0. Német kupa, negyeddöntő: Frankfurt–Union 2:0, Bayern–Freiburg 1:2. Olasz kupa, elődöntő, 1. mérkőzés: Juventus–Inter 1:1. Spanyol Király-kupa, elődöntő, visszavágó: Athletic Bilbao–Osasuna 1:0, h. u. 1:1 (tj. az Osasuna 2:1-gyel). Szuperliga, 29. forduló: Napredak–Mladost 0:0. Az élcsoport: C. zvezda 76, TSC 58, Čukarički 56, Partizan 54 pont stb.

Čeferin marad az UEFA-elnök

A következő négy évben is Aleksander Čeferin lesz az UEFA elnöke – döntöttek a tagszervezetek képviselői a szervezet Lisszabonban zajló tegnapi tisztújító közgyűlésén. Az 55 éves szlovén sportvezető harmadik mandátumát kezdheti meg, miután ellenjelölt nélkül, egyhangúlag megválasztották. Čeferin 2016 szeptembere óta vezeti az UEFA-t, 2019-ben – szintén ellenjelölt nélkül – újraválasztották. Első alkalommal az eltiltott és a tisztségről 2016 májusában lemondó Michel Platini utódjaként lett az európai szövetség első embere. Az UEFA elnökeként Čeferin automatikusan a FIFA alelnöke is marad egyben.

Svájc rendezhet női Eb-t

Svájc kapta meg a 2025-ös női Európa-bajnokság rendezési jogát. A rendezésért a svájciak mellett Franciaország és Lengyelország, illetve négy északi ország, Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország közösen jelentkezett. A szavazás a maximális három körben dőlt el a svájciak javára. A 16 csapatos Eb-t 2025. június-júliusában rendezik meg. A mérkőzéseknek Bázel, Bern, Genf, Zürich, Sankt Gallen, Sion, Luzern, Thun ad otthont. Svájc 2008-ban Ausztriával közösen férfi Európa-bajnokságot rendezett.

Nyitókép: Höler higgadt maradt, és büntetőjével kiejtette a Bayernt (Fotó: Beta/AP)