Ha nem is sikerült csodát tenni, és megfordítani a Rangers háromgólos előnyét, a C. zvezda teljesítette a becsületbeli ügyet, és győzelemmel esett ki az Európa-ligából.
Labdarúgás
A TSC 2:1-re legyőzte az újvidéki Proletert a Szerb Szuperliga 28. bajnoki fordulójában.
Vasárnap este a Fehérvár sorozatban hetedik bajnokiját is elveszítette. A székesfehérvári ultrák egyébként is nehezen viselik, ha kedvenceik hazai pályán kikapnak a Ferencvárostól, ezúttal – a körülmények figyelembevételével – még inkább idegesek voltak.
A történelmi helyzetből kifolyólag nem sokszor történhetett meg az, hogy a legsikeresebb magyar focicsapat, a budapesti Ferencváros vidékünkön vendégszerepeljen. A rekordbajnok zöld-fehérek játszottak ugyan barátságos mérkőzéseket az elmúlt évtizedek során Topolyán, Zentán és Szabadkán is, ám bajnoki találkozókat csak a II.
Vaskos meglepetéssel zárult a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sora, miután Torinóban a Villarreal 3:0-ra kiütötte a Juventust, így 4:1-es összesítéssel továbbjutott.
Cristiano Ronaldóék sehogy sem tudtak betalálni Oblak hálójába (Fotó: Sportskeeda) Nem épp a legszebb módon győzte le a Manchester Unitedet az Old Traffordon az Atlético Madrid, de ez feltehetően c...

