A világbajnokság utolsó európai résztvevőjének kiléte még ismeretlen, hiszen a pótselejtezős ágra jutott ukrán válogatott a háború miatt engedményt kapott, így március helyett júniusban kell majd lejátszania a mérkőzését Skócia ellen, ha pedig nyer, akkor a vb-kvótáért Wales ellen is összecsaphat. A háború vége azonban még nem látszik, a válogatott középpályása, Tarasz Sztepanenko szerint pedig jelen körülmények között lehetetlen küldetés lenne a csapat számára kivívni a vb-részvételt, ezért szeretné, ha további halasztást kapnának.
Labdarúgás
A BL negyeddöntőinek legnagyobb presztízsű összecsapása kezdődik meg ma este Londonban, ahol a címvédő Chelsea a 13-szoros győztes Real Madridot látja vendégül. A nagy múltú európai gigászok a közös történelmükben is nem régi fejezetekre emlékezhetnek vissza, hiszen az előző kiírásban a Kékek a Királyi Gárdát ütötték ki az elődöntőben a trófea felé vezető úton, így igazán pikáns meccsre van kilátás a két nagy stratéga, Thomas Tuchel és Carlo Ancelotti vezénylése mellett.
Ma rajtol el a Bajnokok Ligája negyeddöntős sorozata, az esti műsoron Manchester és Lisszabon lesz a reflektorfényben. A Premier League-ben a Liverpool miatt bajba került, bár még éllovas City a hónapok óta kiváló formában focizó Atlético Madridot látja vendégül, akik ellen Pep Guardiola legénységének a várhatóan legkeményebb feladata a gólszerzés lehet, tekintve, hogy a nyolcaddöntőben a Unitedet kiütő Matracosok védelme hosszú ideje stabilan magas szinten muzsikál.
Tovább tart a Premier League-ben a nemrég kialakult fej fej melletti rohanás, a listavezető és címvédő Manchester City De Bruyne (5.) és Gündoğan (25.) találatával hozta a kötelezőt a kiesőzónában...
A topolyai csapat Belgrádban lépett pályára. A Szerb Szuperliga 29.
Vasárnap este rendezik az olasz labdarúgás egyik legnagyobb presztízsű rangadóját, a Juventus–Intert, amelyen jócskán megváltozhat a Serie A élmezőnyének a képe. A Zebrák ugyanis november vége óta veretlenek a hazai pontvadászatban, és ha megverik a címvédőt, a tabella harmadik helyére ugranak, sőt, közeledhetnek az éllovasokhoz is.

