2025. június 19., csütörtök

Labdarúgás

A két Gyála együttműködése

Gyálán szombaton érdekes mérkőzést láthatott az ottani közönség, mert a pályán nem egy, hanem két Gyála volt, hiszen a helyiek a magyar oldalon lévő Gyálarét újraalakult csapatát látták vendégül. Az eredmény 6:2 (4:0) lett, de ezen találkozón ez másodrangúnak számított, hiszen szerbiai és magyar részről már egy éve elkezdődött az együttműködés a két közösség között, s ez most új dimenzióval gyarapodhat, méghozzá a határ menti falvak sportjának fejlesztése terén, amelyre közösen lehet pályázni az EU különböző projektumai keretében.

A Bayern is szemet vetett Ivanovićra

Az angol Daily Star információi szerint a német bajnok Bayern München is bekapcsolódott abba a versenyfutásba, amely eddig a PSG és a Real Madrid között zajlott: a bajorok is jelezték, az idény végén szeretnék leigazolni Branislav Ivanovićot, a londoni Chelsea és a szerb válogatott labdarúgóját. A hírek szerint, a müncheni együttes spanyol nemzetiségű edzője, Josep Guradiola szerint Ivanović kiválóan helyettesítené Dantét, akinek a távozásával kapcsolatban már több hír is napvilágot látott.