Ma 21 órától a szurkolók a tévéképernyőkön keresztül követhetik a topolyai TSC csatáját Zentán a román FCSB (egykori Steaua) ellen az Európa-liga-selejtező 2. körében.
Labdarúgás
A zágrábi akadályt is sikerrel vette a Fradi (Fotó: MTI) Biztossá vált, hogy érdekelt lesz valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
Ma 19 órakor a zágrábi Dinamót fogadja a magyar bajnok Ferencváros együttese a BL-selejtező 3. fordulójában.
Szeptember első hétvégéjén elrajtolt a bajnokság a női utánpótláscsapatok számára kiírt Fejlesztési Liga északi csoportjában is. A magyarkanizsai TSC U15-ös gárdája jól kezdte az idényt, a nyitófordulóban a kék-fehérek 8:1-re nyertek Szivácon a helyi Polet ellen, majd hazai pályán 16:0-s vereséget mértek a palánkai Bácskára.
Második Ligue 1-meccsén is kikapott a PSG, ezúttal a Marseille 1:0-ra győzte le a fővárosiakat. A találkozón a játékvezető 5 piros és 14 sárga lapot mutatott fel a futballistáknak.
A vezető európai klubok azt szeretnék, ha az UEFA ebben a szezonban is engedélyezné az 5 cserelehetőséget a BL és az El főtábláján. Az ECA az UEFA végrehajtó bizottságának szeptember 24-ei, budapesti ülésén szeretné elérni, hogy hosszabbítsák meg a szabályt a nemzetközi sorozatokban.

