2025. július 12., szombat

Küzdősportok

A nyári pihenő után kezdődik a bajnoki idény: Nagy Tamás

Mindent egy Eb-éremért!

A nyári pihenő után kezdődik a bajnoki idény: Nagy Tamás A hétvégén megkezdődik birkózásban az I. liga, amely az előző évekkel ellentétben teljesen nyitott, mert a címvédő Proleter mellett még egy...

A Proleter nyerte meg a kupát

Annak ellenére, hogy az első két felnőttkupaverseny után a belgrádi Partizan vezetett 7 ponttal, a harmadik ilyen megmérettetés a kiírásban címvédő Proleter sikerét hozta meg. A kupasorozat zárófordulóját Nagybecskereken rendezték meg, s a helyi csapat versenyzői valósággal letarolták a mezőnyt, mert az öt kiharcolt döntőből mind az ötöt megnyerték, s így 46 pontot gyűjtöttek össze a 38 pontos Partizan és a 36 pontos Spartacus előtt (a további sorrend: 4.

Fókuszban már Tokió

Az olimpia kezdete előtt igen ambiciózus célokról regélt a kicsi, háromtagú szerbiai birkózócsapat, mert akár három éremről is álmodoztak a fiúk. Sokan a bajszuk alatt megmosolyogták a túlzottnak tűnő optimizmust, aztán a kötöttfogás első napján már az ötkarikás újoncért, Nemes Viktorért szoríthattunk a vigaszágon, másnap pedig Davor Štefanek megszerezte Szerbia első riói érmét, méghozzá mindjárt egy aranyat!

Elcsalták Lőrincz bronzérmét?

A riói olimpián botrány kerekedett a több sportágban észlelt gyanús bíráskodás miatt. Az ökölvívásban már az ötkarikás ideje alatt számos bírót eltiltottak és hazaküldtek.

Munka, példamutatás

Van abban valami jelképes, hogy a szerbiai olimpiai különítményből birkózó szerezte meg az első érmet, s mindjárt egy aranyat. Az is jelzésértékű, hogy vajdasági sportolóról van szó, és a második érmet is tartományi versenyzőtől várta a közönség.