2025. július 12., szombat

Küzdősportok

Lévai Zoltán akciója a román Irinel Botez ellen az A csoport 2. fordulójában (MTI)

Jó kezdés után vereség az irániaktól

Lévai Zoltán akciója a román Irinel Botez ellen az A csoport 2. fordulójában (MTI) Tegnap Budapesten négy csoportban megkezdődött a bajnokcsapatok kötöttfogású világkupája, amelyet az első két alka...
A Proleter zsinórban a hatodik alkalommal nyerte el a bajnoki címet

Ukrán lökés az újabb bajnoki címhez

A Proleter zsinórban a hatodik alkalommal nyerte el a bajnoki címet A hétvégén az utóbbi évtizedek legizgalmasabb és legérdekesebb rájátszásának neveztük a birkózó I. liga idei küzdelmeit, s a vasá...

Teljes a bizonytalanság

Idén nyáron nem kis figyelmet keltett az a hír, miszerint a szabadkai Spartacus visszaigazolta a bajnok Proletertől a később olimpiai bajnok Davor Štefaneket és a sokáig válogatott Dejan Franjkovićot, s melléjük leszerződtette a magyarkanizsai Potisje és a Zenta legjobbját, Gazdag Krisztiánt és Nagy Tamást, meg a belgrádi Aleksandar Maksimovićot, aki az utóbbi időben másodvirágzását éli, s 71 kg-ban a világ egyik legjobbjának számít ismét. Mindez azért volt lehetséges, mert a „vasutasoknak” a tavaly megszervezett junior-Eb után maradt némi „...

Nemes Viktor megnyerte az Arany Nagydíjat!

Az idény végére óriási sikert ért el a zentai Nemes Viktor, aki megnyerte a Bakuban megrendezett Golden Grand Prix 75 kg-os súlycsoportját. Viktor döntőig vezető útja sem volt leányálom, hiszen az azeri Kerimovot, a honosított dán Buszultanovot és a grúz Datunasvilit kellett legyőznie, a pokoli döntőben pedig a hazaiak kedvence, Murszalijev várt rá, akitől tavaly ugyanitt kikapott.

Tizenhét érem Mezőhegyesről

A zentai és a magyarkanizsai birkózópalánták a szokásos külföldi „portyájuk” keretében ezúttal Mezőhegyesen a Hencz WSE nemzetközi versenyen vettek részt, amelyen 22 klub 150 birkózója lépett szőnyegre. A verseny megnyitóján jelen volt Növényi Norbert, a moszkvai olimpia aranyérmes birkózója is.

Miki bácsi 70 éves

Az utóbbi évtizedekben több kiváló sportoló nevét jegyzik Zentán, s a legkiválóbb közöttük mindenképpen a birkózók népes hada. A párját ritkító eredményeknek több szorgos kovácsa van, de a legkisebbekkel való munka dandárját egy ember végzi már emberemlékezet óta, ő pedig nem más, mint Molnár Miklós, a dörmögős hangú Miki bácsi, akinek éber felügyelete alatt a lurkók előbb a rendet, majd a sportág csínját-bínját tanulják meg.