2025. július 7., hétfő

Küzdősportok

Három magyar az elődöntőben

Belgrádban a kötöttfogású műsorral megkezdődött az U23-as világbajnokság. A verseny előtt vasárnap a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) közgyűlést tartott, s ezen újabb öt évre elnökké választották a szerb Nenad Lalovićot, aki 2013 óta vezeti ezt a szervezetet, közben pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó szervébe is beválasztották.

Egy lépésre az éremtől

Szadam Magomedov Szerbia első öklözője az idei világbajnokságon, aki bejutott a negyeddöntőbe, ami azt jelenti, hogy következő mérkőzésének megnyerése már garantált érmet hozna számára.

Igazságtalanságot kiáltanak a szerbek

A remekül sikerült első napok után hamar támadó hangvételűre váltott a házigazda szerb szövetség kommunikációja a világbajnokságon, a hétvége során ugyanis több mérkőzés után azzal gyanúsították a bírókat, hogy az ő versenyzőik ellen ítéltek.

Újhelyi Evelin aranyérmes!

A görögországi Kszantiban rendezték meg az U15-ös és kadét-Balkán-bajnokságot, valamint a mediterrán bajnokságot a kadétoknak és az ifiknek. Örömmel számolhatunk be a Vajdasági Birkózóakadémián nevelkedő palánták újabb sikereiről, hiszen Újhelyi Evelin aranyérmet, Berkec Deján és Dunja Lukić pedig ezüstérmet nyert, s szintén ilyen éremmel büszkélkedhet a felsőhegyi Vuković Nataša is.

Tízből nyolc

Az egyik legjobb továbbjutási hatékonyságot mutatja eddig Szerbia csapata a hazai rendezésű világbajnokságon, hiszen tíz ringbe lépő öklözőjük közül nyolcan is sikerrel vették már az első mérkőzésüket, amikor még ketten várnak a bemutatkozásra.

Agyrázkódás és bedobott törölköző

Nem volt szokványos napjuk az ökölvívó-vb-n szerdán ringbe lépő szerbiaiaknak, kezdve azzal, hogy Džejlan Toksićnak ezt meg sem kellett tennie, hiszen automatikusan továbbjutott a 71 kg-osok első köréből, miután tanzániai ellenfele túlsúlyosnak mutatkozott a mérlegelésnél. Semiz Aličić még simán nyert 60 kg-ban az ír John Hale ellen, két társuknak azonban jóval nehezebb dolguk volt.