A szerb férfiválogatott nem is álmodhatott volna szebb főpróbáról az Európa-bajnokság előtt: a telt házas Belgrád Arénában 106:72-re diadalmaskodott Szlovénia felett. A Sasok minden tekintetben felülmúlták riválisukat – a védekezés, a lepattanók és a gyorsindítások egyszerre működtek, miközben az NBA-csillagok újfent villogtak.
Nikola Jović (Miami Heat) 18 pontot szerzett 8/10-es mezőnymutatóval és 7 lepattanóval, Bogdan Bogdanović (Los Angeles Clippers) 14 ponttal és hibátlan triplázással (4/5) szállt be, míg a denveri klasszis, Nikola Jokić 10 pontja mellett 8 lepattanót, 4 gólpasszt és 2 labdaszerzést jegyzett – mindezt egyetlen kihagyott dobás nélkül. Nagy örömre szolgált, hogy a sérüléséből visszatérő Vasilije Micić is parkettre lépett, és rögtön két triplával mutatkozott be. A szlovénok oldalán Luka Dončić próbálta életben tartani a reményeket 17 ponttal, ám csapatától kevés segítséget kapott.
Már a kezdés is sokatmondó volt: Szerbia 10:0-val nyitott, és az első félidő végére 28 pontos előnyt épített fel. Innen nem volt visszaút, Svetislav Pešić tanítványai pedig magabiztosan vitték végig a találkozót, minden játékos lehetőséget kapott a bizonyításra.
Szerbia így hibátlan, hat mérkőzésből álló győzelmi sorozattal zárta a felkészülést, és önbizalommal telve várhatja az Eb-t, amelyet Rigában kezd az A csoportban. Az első rivális 27-én Észtország lesz, majd következik Csehország, Portugália, Lettország és Törökország.
Szlovénia a D csoportban Franciaországgal, Lengyelországgal, Belgiummal, Izlanddal és Izraellel méri össze erejét. Az Európa-bajnok kiléte szeptember 14-én derül ki, de az már most látszik, ha Jokićék így folytatják, Szerbiát nagyon nehéz lesz megállítani.

Nyitókép: Egyelőre úgy néz ki, Szerbia alaposan felkészült a kontinensviadalra (Fotó: Beta/AP)