2025. augusztus 19., kedd

Jokić vezette diadalmenet

A szerb kosárlabda-válogatott félelmetes erődemonstrációt tartott a ciprusi felkészülés során: előbb Nikola Jokić 23 pontjával és 19 lepattanójával legyőzte a görögöket, majd minden idők legnagyobb különbségű sikerét aratta a házigazdák ellen, 122:55-re.

A görögök elleni mérkőzés elején még fej fej mellett haladtak a felek, a hellének pontos hárompontos dobásokkal tartották magukat. Ám ekkor a szerbek átvették az irányítást: Jokić dominált a palánk alatt, míg Bogdan Bogdanović és Nikola Jović kívülről szállította a pontokat. A szerb válogatott jobb védekezéssel, erőteljesebb lepattanózással és agresszívabb játékkal fokozatosan elhúzott, végül magabiztosan nyert 76:66-ra. A görögöknél Mitoglu 18 pontig jutott, de ez kevés volt a meglepetéshez.

Ha a görögök még állták is a sarat, a ciprusiak már nem tudták elkerülni a történelmi vereséget. A mérkőzés 10:10-ig kiegyenlített volt, de onnantól a Pešić-legénység szinte ellenállás nélkül száguldott át rajtuk. Előbb 18:2-es sorozattal zárták az első negyedet, majd 8:0-val nyitották a másodikat, amit újabb 21:2 követett. A nagyszünetben már 66:22-n állt az eredményjelzőn, a harmadik negyed végére pedig 97:42-n. A végjátékban a különbség átlépte a 60 pontot, a dudaszó pillanatában pedig 122:55-ös, minden eddiginél nagyobb különbségű szerb győzelem került a történelemkönyvekbe.

Az összecsapás legjobbja Tristan Vukčević lett 24 ponttal, mögötte Balša Koprivica 22-vel, Filip Petrušev pedig 20-szal zárt. A hazaiaknál Filipos Tigkas szerzett 17 pontot. Ha ez csak a bemelegítés volt az Európa-bajnokság előtt, a szerbek ellenfelei joggal tarthatnak a folytatástól. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel