Az Oklahoma City 124:94-re kiütötte a Minnesotát, és 4:1-re megnyerte a nyugati főcsoportdöntőt. A liga friss MVP-je, Shai Gilgeous-Alexander 34 ponttal vezette győzelemre csapatát, és bár a pályán határozott volt, a lefújás után visszafogottan nyilatkozott: „Még nem végeztünk. Sokat kell még fejlődnünk és dolgoznunk, hogy elérjük a végső célunkat – ez még nem az.”
A Thunder fiataljai ugyanakkor nem bírták ki ünneplés nélkül, a sajtótájékoztatón Mark Daigneault vezetőedző épp játékosai karakterét dicsérte, amikor azok – szokásukhoz híven – törölközőkkel borították be, akárcsak a meccsek utáni interjúk során a helyi riportert, Nick Gallót. „Idióták” – jegyezte meg nevetve, de a koncentrációból egy pillanatra sem esett ki.
Chet Holmgren 22 pontot, 7 lepattanót és 3 blokkot, míg Jalen Williams 19 pontot és 8 lepattanót tett hozzá a győzelemhez. Az OKC már az első negyedben dominált: Cason Wallace dudaszós triplája után 26:9-re vezettek, és a meccs innentől egyoldalúvá vált. A Thunder-szurkolók, akik még mindig nem felejtették el Kevin Durant 2016-os távozását és az azt követő újjáépítést, felszabadultan ünnepelhettek, amikor öt perccel a vége előtt 108:74-es állásnál lecserélték a kezdőket.
A Timberwolvesnál Julius Randle 24, Anthony Edwards 19 pontig jutott, de a csapat 41,2 százalékkal dobott mezőnyből, és 21 eladott labdát vétett. Mike Conley, a 37 éves irányító fájó szívvel búcsúzott: „Ritkán jönnek ilyen esélyek. Fáj, hogy nem tudtuk kihasználni, de büszke vagyok a srácokra, nagyot harcoltak – nem csak értem, az egész csapatért.”
Az Oklahoma City ellenfele az NBA-döntőben a New York vagy az Indiana lesz.
NBA, rájátszás, nyugati főcsoport, 5. mérkőzés: Oklahoma–Minnesota 124:94 (az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot az Oklahoma nyerte meg 4:1-re).

Nyitókép: Shai Gilgeous-Alexander az MVP-nek járó trófeával (Fotó: Beta/AP)