2024. június 14., péntek
NBA

Hetedik meccs Denverben

Nem ért véget a tengerentúli elitliga legparázsabb és legizgalmasabb főcsoport-elődöntős párharca, miután a Minnesota a sorozat hatodik meccsén, hazai környezetben valósággal legázolta a regnáló bajnok Denvert, és 3:3-ra módosította az állást, vagyis kiharcolta a sorsdöntő hetedik találkozót, amit a mérföldmagas városban rendeznek vasárnap késő este.

A minneapolisi mérkőzésen csupán néhány percig termett babér a Nuggetsnek, a Timberwolves ugyanis a 9:2-es vezetésére elképesztő 20:0-s rohanással rukkolt elő válaszként, és a házigazda 22:9-es előnye után már egyszer sem billent vissza az összecsapás momentuma a túloldalra, a második negyedben pedig húsz pont körüli különbség állt be (a nagyszünetben 59:40). A Denver számára a térfélcsere után sem volt visszaút, sőt, egyre inkább megalázóvá vált a meccs alakulása, a harmadik negyed végére már a harminc pontot nyaldosta a Minnesota vezetése. A végjátékban pedig végleg beomlott a vendégek támadása a házigazda szorongató védekezésében, a 29:9-es részeredménnyel lehozott periódus során rövid ideig úgy tűnt, hogy a félszáz pontos zakó is benne lehet a pakliban, ezt azért sikerült elkerülnie a címvédőnek (115:70).

A meccs legeredményesebbje a főleg a mérkőzés elején brillírozó Anthony Edwards (27) lett, de a győztes részéről kiegyensúlyozott csapatteljesítmény érkezett, többek között Jaden McDaniels (21), Mike Conley (13), valamint az egyaránt dupla duplát jegyző Karl-Anthony Towns (10-13) és Naz Reid (10-11), valamint a védelem oszlopa, Rudy Gobert (8-14) részéről. A vesztesnél egyedül Nikola Jokić (22) tett elfogadható mennyiséget a közösbe, egyetlen társa sem tudott érdemben hozzászólni a meccshez, Aaron Gordon (12) sem hozta az előző meccsek formáját, Jamal Murray-t (10) egyenesen borzalmas dobónapba hajszolták (4/18 mezőnyből). A Denver emellett csapatszinten 62:43 arányban elvesztette a lepattanózási különmeccset, ami a vereség másik fő tényezője volt.

NBA, playoff, főcsoport-elődöntő, nyugat: Minnesota–Denver 115:70 (a sorozatban 3:3).

Nyitókép: Jöhet a mindent eldöntő összecsapás: Aaron Gordon, Karl-Anthony Towns és Nikola Jokić (Fotó: Beta/AP)