2024. június 14., péntek
NBA

Murray a dudaszóval!

Lassan legendákba illővé válik a legújabb kori elitligában a Denver és a Lakers párharca, amelyben kedd hajnalban újabb emlékezetes fejezet íródott. A Los Angeles-iek végre megtörni látszottak a kilenc meccs óta tartó átkot, amióta képtelenek voltak megverni a Nuggetset, a megszokott Anthony Davis (32)–LeBron James (26) páros vezérletével ugyanis a harmadik negyed során már 20 ponttal, 68:48-ra is vezettek a Mérföldmagas Városban. Ezután azonban a bajnoki címvédő másik sebességi fokozatba kapcsolt, és több kisebb meglódulással előbb a harmadik negyed végére lőtávolon belülre került (69:79), a meccs hajrájára pedig elsősorban Nikola Jokić (27-20-10) masszív tripladupla-parádézásának és Michael Porter Jr. (22) remekbe szabott triplázásának (6/10) köszönhetően teljesen tűzközelbe ért.

A végjátékban aztán nem ők, hanem az addig ingadozó dobóformát mutató Jamal Murray játszott főszerepet, akinek épp akkor „gyulladt be” a keze, amikor a legjobban kellett. A kanadai klasszis idegtépő végjáték után 99:99-nél magára vállalta a felelősséget, és jobbról, meglehetősen nehéz helyzetből, a hatalmasat nyújtózó Davis takarásából emelkedett dobásra, labdája pedig a dudaszó pillanatában hullott gyűrűbe, megnyerve a meccset a Denvernek, amely ezzel 2:0-s előnyt épített ki a négy sikerig tartó szériában.

NBA, playoff, főcsoport-negyeddöntő, kelet: Cleveland–Orlando 96:86 (a sorozatban 2:0), New York–Philadelphia 104:101 (2:0). Nyugat: Denver–LA Lakers 101:99 (2:0). ABA-liga, negyeddöntő: Studentski Centar–C. zvezda 77:92 (a sorozatot a C. zvezda nyerte meg 2:0-ra).

Nyitókép: Jamal Murray a magasodó Anthony Davis felett dobta be a meccsgyőztes kosarat (Fotó: Beta/AP)