2024. október 13., vasárnap

Megvannak a biztos kiesők?

Az elitliga keleti és nyugati él-, illetve középmezőnye egyaránt nagyon kiélezett, míg a főcsoportok utolsó 5-5 gárdája fokozatosan leszakadni látszik, vagyis a tabellára nézve egyre inkább biztosnak tűnik, hogy az alapszakasz végéhez közeledve mely 10-10 csapat harcolhat a biztos playoff-, illetve a playinhelyezésekért. Keleten a korábban leírt Charlotte, Detroit és Washington mellett immár a Brooklyn és a Toronto hátránya is nehezen behozhatónak tűnik a playin küszöbéhez képest, aminek jelenleg a Bogdan Bogdanovićtyal felálló Atlanta és a Hawkshoz képest kis lépéselőnyben lévő Chicago áll a jó oldalán.

Nyugaton korán tudni lehetett, hogy a Portland és a San Antonio nem hajt a rájátszásért, hozzájuk csatlakozott Ja Morant és más alapemberek sérülése miatt a Memphis, és húsz-egynéhány találkozóval a rohanás vége előtt már a Utah, valamint a Houston felkapaszkodása sem tűnik realitásnak, főleg úgy, hogy a 9–10. helyen, számottevően jobb mutatóval a Lakers és a Golden State áll.

Mindkét, kiöregedő sztárok köré felépített gárda nagy hajrába kezdett, és akár még a jelentős feljebb zárkózásra is lehet erejük, illetve esélyük. Az Eb-selejtezős ablak után az európai kosárlabda visszatért a klubversengéshez, az Euroliga az alapszakasz utolsó negyedére fordult rá.

A belgrádi csapatok közül csütörtök este a Partizan lépett fel, amely parázs hangulatú rangadót nyert meg az Efes ellen, és 13/14-re javított mérlegével versenyben van a rájátszásért, de nagy hajrára lesz szüksége. Az isztambuliaknak Aleksa Avramović 30 pontot szórt.

NBA, alapszakasz: Charlotte–Milwaukee 99:111, Orlando–Utah 115:107, Brooklyn–Atlanta 124:97, New York–Golden State 99:110, San
Antonio–Oklahoma 132:118, Phoenix–Houston 110:105, Denver–Miami 103:97, LA Lakers–Washington 126:126, h. u. 134:131.

Euroliga, 27. forduló: Alba–Makkabi 71:106, Partizan–Efes 100:90, Bologna–Valencia 87:74, Real Madrid–Panathinaikosz 86:97. Az élcsoport: Real Madrid 44, Barcelona (–1) 36, Panathinaikosz és Bologna 34, Monaco (–1) 32, Olimpiakosz (–1) és Fenerbahçe (–1) 30 pont stb.

Nyitókép: Steph Curry New Yorkban 8 triplás, összesen 31 pontos meccsel vitte diadalra a Warriorst (Fotó: Beta/AP)