2024. május 9., csütörtök

Újabb méltatlan kiállítás

Néhány hete Detroitban, legutóbb pedig Chicagóban állították ki szövegelésért kapott technikaival Nikola Jokićot, de a Denver ennek ellenére, a főszerepbe lépő kisegítőembereinek köszönhetően behúzta a találkozót. A Jokert ért büntetés – ami egy ellene meg nem ítélt fault sérelmezése okán következett – annyira nyilvánvalóan túlzó volt, hogy még a hazai közönség is kifütyülte miatta a döntést hozó bírót, az NBA körüli berkekben pedig felmerült a kérdés, hogy vajon elég tiszteletet kap-e a játékvezetőktől a liga (egyik) legjobbja…

A játéknapon számos rangadót rendeztek. Keleten a kiemelkedő éllovas Boston az utolsó percekben törte meg a Cleveland ellenállását, és ennél is szorosabb végjátékot hozott nyugaton Luka Dončić Dallasának sikere a Lakers ellen, illetve a Phoenix diadala a Golden State-tel szemben. Ehhez képest kevés izgalmat éltek át a nézők Los Angelesben, ahol az egyre magasabbra törő Clippers egy pillanatban harminc pont feletti előnnyel gazdálkodott, a Sacramento innen kozmetikázott valamicskét az eredményen. Az Angyalok Városának kisebb tradíciójú gárdája zsinórban öt sikernél tart, és egyre stabilabb playoffszintű csapatnak, sőt egyesek szerint bajnokesélyesnek tűnik, amióta James Harden is beépült a keretbe Kahwi Leonardék mellé.

NBA, alapszakasz: Boston–Cleveland 120:113, Dallas–LA Lakers 127:125, Chicago–Denver 106:114, Phoenix–Golden State 119:116, LA Clippers–Sacramento 119:99. Eurokupa, 11. forduló, A csoport: Paris–Venezia 100:70, Wolves–Hapoel T.-A. 81:89. B csoport: Kolozsvár–Wrocław 80:76, Arisz–Lietkabelis 69:60, Ulm–Gran Canaria 86:86, h. u. 103:99. Női Euroliga, 9. forduló, A csoport: Lyon–Fenerbahçe 89:81.

 

Nyitókép: Chicagóban is érkeztek a Jokić-passzok – amíg a játékvezetők engedték (Fotó: Beta/AP)