2024. május 9., csütörtök

Újabb szerb vereség

A szerb válogatott vereséggel rajtolt a női világbajnokság középdöntőjében, miután csütörtök este egy góllal kikapott Lengyelországtól. Remekül kezdte a találkozót Uroš Bregar együttese, hamar 4:0-s előnyt szerzett, a lengyelek azonban percek alatt felocsúdtak, és elkezdték ledolgozni hátrányukat – a szellős szerb védelemnek köszönhetően az első negyedórában nem is volt nehéz dolguk, könnyen kijátszották a falat.

A szövetségi kapitány rendet tett a fejekben, így a lányok ismét hatékonyabban kezdtek játszani, aminek köszönhetően 13:10-es szerb előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A szünetet követően rengeteget hibázott mindkét együttes, pontatlanul passzoltak, könnyelműen elszórták a labdákat. A kölcsönös hullámvölgyből a lengyelek jöttek ki jobban, és a félidő közepére egalizáltak (15:15). Bregar időt kért, változást azonban ez sem hozott, a lengyelek átvették az irányítást és a vezetést.

A szerbek kapaszkodtak, ám az 55. percben Jovana Jovović kiállítása nyomán hátrányba kerültek, emellett támadásban továbbra is pocsékul kézilabdáztak, így a rivális eldöntötte a meccset. Szerbia nemzeti együttese legközelebb szombaton Németország ellen lép pályára, csütörtöki veresége miatt viszont komoly hátrányba került a többi csapattal szemben.

A magyar válogatott az este lapzártánk után Szenegállal játszott.

Eredmények, középdöntő, 1. forduló, I. csoport: Montenegró–Horvátország 25:26. Az állás: Montenegró és Svédország 4, Horvátország 3, Magyarország 2, Szenegál 1, Kamerun 0 pont. II. csoport: Szlovénia–Koreai Köztársaság 31:27, Franciaország–Ausztria 41:27, Norvégia–Angola 37:19. Az állás: Norvégia és Franciaország 6, Szlovénia 4, Ausztria 2, Koreai Köztársaság és Angola 0 pont. III. csoport: Szerbia–Lengyelország 21:22. Az állás: Dánia, Németország és Lengyelország 4, Románia 2, Japán és Szerbia 0 pont. IV. csoport: Csehország–Ukrajna 30:23, Spanyolország–Argentína 30:23, Hollandia–Brazília 35:27. Az állás: Hollandia és Spanyolország 6, Csehország 4, Brazília 2, Argentína és Ukrajna 0 pont.

A mai program, középdöntő, II. csoport: Ausztria–Angola (15.30), Koreai Köztársaság–Franciaország (18.00), Szlovénia–Norvégia (20.30). IV. csoport: Brazília–Argentína (15.30), Csehország–Spanyolország (18.00), Ukrajna–Hollandia (20.30).

 

Nyitókép: A szerbek játéka a szünet után alaposan leromlott (Fotó: Beta)